Babanapló 1. - Nem ünnepeltetem magam

Tudom ám, valamikor útközben. Mondjuk akkor, amikor kitört a hirtelen nyár, hirtelen lett sok programlehetőség a jó időben, megint volt egy csomó új „első”: Regő első fagyija, Csongor első május elsejéje, mindkettejük első majálisa – azaz nem is majális volt, hanem búcsú, ahogy azt anyukám több alkalommal is az orromra húzta.

Meg akkor - és ez egy látványos jele az idő múlásának -, amikor Regő szobatiszta lett. El se hiszem, hogy ezt most leírhatom, annyira gyors volt a változás. A meleg napokon kintre levettem róla a pelenkát, első nap abszolút nem érdekelte, ugyanúgy csinált mindent, mintha még rajta lenne. A második nap este szólt először, hogy pisilnie kell, a harmadikon pedig már mindig, reggel még pelenkában is. Alváshoz, és ha mentünk valahová, még ráadtam, de újabb két nap múlva már el mertem menni vele autóval a városba vásárolni pelenka nélkül – azért még egy kicsit izgultam.

És most már három napja délután is, reggel is száraz pelenkákkal ébred. Lehet, hogy bátor leszek, és ma a délutáni alváshoz már nem is adok rá. Kisóvodás nagyfiam lett, aki így 32 hónaposan szinte egyik napról a másikra szobatiszta lett. Azt is bizonyítja ez számomra, hogy ez egy érési folyamat, és hiába akartam volna én korábban szoktatni, ültetni. Ha eljön az idő, magától készen lesz rá.

Marci meg felvételizett a zeneiskolába, remélem, drukkoltatok! Volt egy kis bizonytalanság, mert mi nem konkrét hangszerválasztással mentünk oda, és telefonon is azt mondták, hogy majd ők segítenek a döntésben a gyereket látva. Aztán kiderült, hogy már a portásfülkénél be kell mondani egy hangszert, mert különben azt se tudják, hová irányítsanak. Marci a hasára ütött, és bemondta, hogy zongora, gondoltuk, majd ott megbeszéljük.

Mindketten úgy izgultunk, ahogy egy első vizsga előtt illik. Furulyázott, énekelt, ritmust tapsolt, okosan válaszolt a kérdésekre, nagyon ügyes volt! Csongorral egy sarokból néztük-hallgattuk, ő is nagyon tetszett a felvételiztető tanároknak, de mondtam, hogy ő még nem jelentkezik, bár nagyon szépen énekel.

Marcit végül megkérdezték, hogy tulajdonképpen ő milyen hangszert szeretne, sorolta lelkesen, hogy dob, zongora, gitár, furulyázni még jobban, meg klarinét. A fúvósokat jó ötletnek tartották, merthogy ilyen nagyfiú, zongorát kisebb korban szeretik elkezdeni, úgyhogy a klarinétot javasolták neki. Nagyon várom az eredményt, május végén-június elején lesz meg, de el nem tudom képzelni, hogy ne vegyék fel!

Aztán itt volt ez az Anyák Napja. Már egy-két éve gondolkodtam azon, hogy vajon mikor elég nagy egy kisgyerek, hogy magától eszébe jusson valamiféle köszöntés, mert Marci eddig még nem tartott ott. Az óvodai, iskolai ünnepeket imádtam, de idén abból nem jutott: sajnos meghalt az egyik osztálytársának az anyukája, döbbenten álltunk az eset előtt, és teljesen természetesnek vettük a tanítónő döntését. Magamban szomorúan le is mondtam az idei sírós, meghatódós köszöntésről, mert bár Marci az első napokban mindenféle terveket forralt, az idő múlásával nagy csend lett.

Vasárnap hajnalban Csongorral virágot szedtünk, megköszöntöttük anyukámat. Délben a nővérem kisfia szép verset mondott az anyukájának és a nagymamájának, Marci részéről nagy csönd. Anyukám noszogatta, hogy na, ő is valamit... De az ilyet nem szeretem, nekem önként jöjjön a gyerekből, ha jön.

Este hazaértünk, Regővel is szedtünk virágot, ezúttal anyósomnak. Hívtam Marcit, ő is jöjjön, adjon egy puszit. Megköszöntöttük, Marci furulyázott neki, aztán jött a meglepetés, mert nekem is furulyázott egy másik anyák napi dalt, aztán előkapott egy saját készítésű üdvözlőkártyát, felolvasta róla a verset, és odaadta, hogy én meg olvassam el, amit ő maga írt rá nekem. Hát, volt sírás...

Én nem vagyok az a fajta, aki piedesztálra helyezi az anyaságot, mint teljesítményt, nem ünneplem és nem ünnepeltetem magam, de örülök, ha a páromnak, a gyerekeimnek eszébe jutok. Ám a legjobban akkor örülök, ha egyszerre ölelhetem mind a hármat, és mindegyik jókedvű és egészséges. És van három szerető nagymamájuk is. Isten éltesse őket! És Titeket, babanetes anyukák!

Timi