Babanapló 1. – A mesék legkisebb királyfija

Na, nem mondok teljesen igazat: egy, csak egy legény van talpon a vidéken: na ki? Hát persze, hogy a legkisebb, a legerősebb, a hős. Mint a mesék legkisebb királyfija. Miközben mindenki lázzal, torokfájással, náthával küzd körülötte, ő diszkréten hapcizik vagy köhécsel néha egy picit, és ezzel letudta az egészet. Ezt most lekopogom, remélem, ennyiben is marad.

Biztos azért van ez így, mert pont ennek a naplórészletnek a megjelenésekor már három hónapos a nagylegény – azaz, elnézést, kisbaba. Nagyon sokat fejlődött, még ha furcsa is ezt állítani mindössze egy hét elteltével, de tényleg, most egyfajta fejlődési ugrásban lehet. Azt hiszem, túl vagyunk a három hónapos növekedési ugráson – a kényeztetés az átaludt éjszakákkal nem sokáig tartott, és azóta az egy vagy két ébredés már remek, amikor kétóránként kelek, az egy kicsit fárasztóbb.

De más is változott: sokkal többet beszél, nevet, kommunikál. Olyan édes, amikor szoptatom, kicsit másfelé nézek, ő befejezi az evést, visszanézek rá, és máris elterül a hatalmas vigyor az arcán. Már kifejezi, hogy örül, ha lát, ha rámosolygok, ha beszélek hozzá. Válaszolgatni is szokott. Próbál nyúlni tárgyak után és fogni, ezeket még nem mindig gondolom tudatosnak, inkább csak épp arrafelé kalimpált – de ebből lesz a tudatos mozdulat, és elcsíptem már néhány olyat is.

Sőt, amikor Regő Csongor kezébe adta a kis műanyag oroszlánját, Csongor azzal a lendülettel vitte is a szájához, mintha mindig ezt csinálta volna. A kezét nagyon határozottan nézi, néha tudatosan viszi a szeme elé szerintem. Iszonyatosan tud koncentrálni rá. Meg tudja már fogni az egyik kezével a másikat a mellkasán, persze csak pár másodpercre, de olyankor nagyon aranyosan, olyan kis professzor urasan néz ki.

Mostanában szeret valamit szorongatni, volt már rá példa, hogy megnyugodott, ha a kezébe adtam egy textilpelust és megmarkolhatta, aztán édesen, azt ölelve aludt el – olyan lesz, mint a kisebbik bátyja. Regő a mai napig textilpelussal alszik, bekapja a hüvelykujját és az arcához húzza. De ha ilyesmi nincs kéznél, akkor a takaró csücskét, a pelenkázón a feje fölé lógó törölközőt, végső esetben a hajamat kapja el. Nemsokára eljön az az idő, amikor lelopja a mamáról a szemüveget is.

Egyre hosszabban nézelődik vagy játszik a járókában vagy a földre tett matracon, de azért a legjobban azt szereti, ha valaki fölé hajol és beszélget vele ilyenkor. Kézben lenni szeret még most is, de már ritkán igényli a hosszas járkálást, ringatást.

Már tud nyálat folyatni is, Regő pedig ilyenkor rohan valami textilpelenkáért, de van olyan is, hogy pont egy takaró kerül a keze ügyébe, és rögtön törölgeti a tesóját, meg amin fekszik. Nagyon vicces, ahogy aggódik érte, és láthatóan gusztustalannak is tartja. Pedig látta volna csak saját magát – ő nagyon bukós baba volt, és nagyon sokáig, Csongor meg szinte egyáltalán nem is bukik, örülök is neki. Érdekes, hogy Regő a bukás mellett is úgy hízott, mint akit fújnak, kéthónaposan már megduplázta a születési súlyát – jó, egy bő kilóval kevesebb volt az öccsénél. Csongorral időnként ráállok a fürdőszobamérlegre, mostanában legtöbbször hat és fél kilót mérek, és ha ez igaz, akkor nem hízott harminc dekát se egy hónap alatt.

Persze majd a védőnői mérés lesz a pontos, de nem aggódom. Nyugodt, jó kedélyű kisbaba, eszik, alszik, pisil, kakil, remekül fejlődik, és szerintem nagyon hosszú. Csak érdekes, hogy mennyire más alkat, mint a testvére.

Timi