A látás korai fejlõdése csecsemõknél
Egy új brit kutatás rávilágított arra, hogy a négy hónapos csecsemők is képesek csoportosítani a látott információkat. A felmérés szerint a picik már ilyen fiatal korban legalább háromféle szempont, a világosság, a forma és a tárgyak egymáshoz viszonyított távolsága szerint rendezik a látottakat - számol be az Origo.
Az eredmények azt sugallják, hogy a nagyon fiatal gyermekek sokkal jobban képesek elrendezni a látható világról szerzett tapasztalataikat, mint azt korábban a pszichológusok gondolták. A tanulmány hatással lehet egyes fejlődési rendellenességek jobb megértésére is.
A londoni South Bank Egyetem kutatói egy olyan vizsgálat során jutottak ezekre a felismerésekre, amelynek során csecsemők látását és figyelmük intenzitását tanulmányozták. A látható ingerekre fordított figyelem központi szerepet játszik a tárgyfelismerési képesség fejlődése során, továbbá szükséges a memória, a mozgás, és más kulcsfontosságú készségek fejlődéséhez is.
A kutatást vezető pszichológusoknak az volt az eredeti célkitűzése, hogy megvizsgálják: egyes csecsemők miért csak rövid ideig néznek egy-egy tárgyat, ami után látási figyelmük gyorsan másra terelődik, míg mások tovább kitartanak egyetlen tárgy megfigyelése mellett. Korábban úgy gondolták, hogy a csecsemők besorolhatók a \"rövid ideig néző\" vagy a \"hosszú ideig néző\" kategóriákba, és ez egy-egy csecsemő viszonylag állandó jellemzője. Azt tartották, hogy a nézési időtartam szerinti típusok jelzik az egyéni fejlődési különbségeket, és utalnak a kognitív fejlődés későbbi lehetőségeire is.
A korábbiaktól eltérő módon a kutatók - Dr Emily Farran és Dr Janice Brown - most egy fél év során többször is megvizsgálták egy-egy gyermeknél ezt a személyiségjegyet, és kiderült, hogy a fenti kategóriák nem stabilak. A vizsgálat lefolytatásának során az egyes csecsemők gyakran változtatták látási figyelmük időtartamát. Az új kutatás tehát rávilágított arra, hogy az ilyenfajta különbségek nem utalnak az agy fejlődésére, és nem is jelzik előre a későbbi képességeket.
A teljes cikk >> klikk
Forrás: Origo.hu