Újat és használtat!Baba-expo és gyermekruha börze szerte az országban
Élete első Baba-Expója után, a kipakolás közben kirabolták, s hogy vissza tudja adni tartozásait, nagyban kezdett gondolkozni Varga Tamás, a Baba-Expó és gyermekruhabörze kitalálója. A 11 év kitartó munkának köszönhetően idén már 25 vidéki helyszínen, 2 alkalommal a fővárosban is megrendezésre kerül az egyik legnépszerűbbnek számító babás országjáró rendezvénysorozat. Legközelebb április 24-én, vasárnap Budapesten!
A történet 2005-ben kezdődött, amikor – apukaként – Varga Tamás másodszor szembesült azzal, mennyi rohangálással jár egy kicsi és egy pici gyermek számára minden szükséges babaholmit, ruhát, fürdető eszközt, babakocsit, kiságyat beszerezni. S mennyivel macerásabb mindez vidéken! A Debrecenben élő, korábban területi képviselőként dolgozó apa egy ideig bosszankodott, hogy miért nem lehet mindent egy helyen beszerezni, aztán a bosszankodást tett követte.
Jól ismerte az akkor nagynak számító budapesti babaruha-börzét, ahol aktív kismamák árulták a megunt, már nem hordott, használt ruhát, babajátékot. Tamás mégis valami mást szeretett volna. „Annak idején úgy álmodtam meg a saját rendezvényemet, hogy ez egy 3 lábon álló dolog legyen: az egyik lábat az új dolgoknak, a kereskedőknek, gyártóknak, forgalmazóknak az ajánlatai jelentsék, a másik láb a használt, a kismamák által bonyolított adás-vétel legyen, a harmadik lábat pedig a játszóház, a gyermekmegőrzés köré építsük fel. Ha a három láb közül bármelyiket kivennénk, valószínűleg az egész felborulna.”
Egy másfél hónapos kényszerpihenő, otthonfekvős betegség alatt töviről hegyire kidolgozta a rendezvény koncepcióját, és megcsinálta az elsőt 2005-ben, azzal a szándékkal, hogy évente kétszer megrendezi Debrecenben. Vidéken az ilyen típusú babás rendezvényeknek még egyáltalán nem volt hagyománya, börzék sem voltak nagyon. Ezt az űrt szerették volna betölteni.
Az élet azonban mást szólt. „Az első, egyébként jól sikerült rendezvény zárása után a kipakolás közben megloptak bennünket, a teljes napi bevételt elvitték – emlékszik vissza Tamás. Sok embernek tartoztam egy jó darabig, nem tudtam még a helyszín bérleti díját sem kifizetni. Csak előre menekülhettem: elkezdtem más városokba is átvinni a rendezvényt, nagyban gondolkodtam, sportpálya–, csarnokméretű területen, és nem értem be egy művelődési ház aulájával. Aztán eltelt másfél-két év, mire helyreálltunk anyagilag. Szinte „téglánként”, apró léptekben lett összerakva a vállalkozás: ebben nem volt állami támogatás, nyertes pályázat pénze, még szponzorok sem. Időközben kiépült a rendszer, már népszerűek voltak, beváltak a rendezvényeink. Nincsenek véletlenek: lehet, hogy ostobán hangzik, de annak az embernek köszönhetem, hogy most itt tartok, és egyáltalán beszélgetünk, aki akkor elvitte azt a pénzt.”
A babaexpo és gyermekruha börze ötlete tehát bevált. A Baba-Expo konvoja megállíthatatlanul robogott végig az országon, és most az áprilisi budapesti rendezvényen kibővített területen, már 6.500 m2-es helyszínen mintegy 90 kiállító cég gondoskodik arról, hogy a ruházat mellett minden, a gyerek számára szükséges vadonatúj termék és szolgáltatás is elérhető legyen. A kapható termékek azonban nem állnak meg a kétéves korig tartó babakorszaknál, az árusítóhelyeken egészen a 14 éves nagykamaszokig tart a választék. Emellett 800-900 magánszemély, kismama asztalán válogathatunk a használt, de jó áras, minőségi termékek között.
A gyermekprogramok, a fellépő sztárvendégek is vonzó kiegészítői a vásárlásnak: komplex családi kikapcsolódást ígérnek a szervezők. A Rippel–fivérek gyerekekkel tartanak artista bemutatót, Balássy Bettyék gyerekalbumának dalai élőben is felcsendülnek. Juhász Adrienn a „Jóban rosszban” Elvira nővére, Dobó Ági, Csisztu Zsuzsa, Janksity Kata is a meghívott vendégek között lesz. A kismamáknak akciós 4D ultrahanggal, előadásokkal és rendkívüli kedvezményekkel kedveskednek, a gyerekeket 300 m2-es ingyenes játszóházzal, ugrálóvárral, arcfestéssel, pelenkázó- és babaetető helyiséggel, várják. Az „Apuka megőrzőben” a babzsák fotelek kényelme, újságok és kávézási lehetőség is várja a férfi látogatókat.
A Hungexpo megközelítése is egyszerű az Örs vezér térről induló buszjáratokkal, az autóval érkezők számára jó hír, hogy aznap a parkolás ingyenes.
Baba-expo és gyermekruha börze
www.pestibabaexpo.hu
2016.04.24. vasárnap 9-16 óráig
A belépő felnőtteknek: 990 Ft, gyermekeknek ingyenes.
A parkolás ingyenes.
Cím: HUNGEXPO „B” csarnok, 1101 Budapest Albertirsai út 10.