Papinapló 57. – Ezt a szabit kimaxoltuk

Az egész az első közös családi nyaralásunkkal kezdődött. Erről már írtam. Annyit még hozzáteszek, látva az eredményt, hogy hiába fürdetem majdnem mindig én, aztán együtt alszunk hárman éjjelente, a hét közbeni munka miatti kevés együtt töltött időt pedig hétvégén pótólom, ez a párnapos kiruccanás nagyon fontos előrelépés volt a kapcsolatunkban.

Azóta már akkor is kiakad néha (csak kicsit), ha engem nem lát. Ezt eddig csak a mamájával csinálta. Hiányzunk neki, na. De egyértelműen sokkal könnyebben hagyja magát lefektetni, ha nincs a közelben Viru. A héten volt egy este, amikor a fürdetéstől, az esti etetésen át az altatásig mindent én menedzseltem, mert Virág mamiszabira ment. Nagyzolhatnék, hogy nem paráztam, de ez orbitális füllentés lenne. Igazi parapapi voltam, mert ha Mimzi kiakad, akkor nagyon sokáig ketten maradtunk volna nem túl boldogan. Ráadásul úgy, hogy éppen egy hetek óta tartó SM-shub végén jártam, elég roncs állapotban. De nem akadt ki Prüntyő. Sőt, nagyon sokat kacagott, más hangoskodás nem volt. Bob Marley, a legújabb papisegítő pajtásom pedig igencsak kivette a részét az altatásban az uncsi zenéjével. Igazán büszke voltam magunkra.

A héten voltak nagy kalandok is. Például az első komoly játszóterezés rugós dínóhintával és csúszdával. Végiggondoltuk persze, hogy mi lesz, ha nem örül majd Baba úr, de nyilván megint tévedtünk. Az imbolygó őshüllő is tetszett neki, a csúszdát pedig egyenes imádta. Egy dolgot bánok, hogy a malám elveszett a parkban, amikor odaadtam Mimmernek, mert annyira szereti. Én voltam a hülye, mert nem figyeltem eléggé, így a játszótéri fekete lik simán megette.

Most, hogy már kibukkant az ötödik fogacska is, elkezdtük bevezetni a fogmosást. Még nem komolyan, de azért tanítgatjuk Mimót. Ezt néha engedi, de azért inkább még nem. Az első napszemüvegét is megkapta, mert elkezdett erősen sütni a nap. Ez mondjuk egyáltalán nem egy sikersztori, mert nem hagyja magán pár másodpercnél tovább. De majd jó lesz egyszer csak.

A hétvége is mozgalmasan telt, nagy fotózás volt nálunk. Anita megörökítette Mimmert egyévesen. Nagyon sok kép készült, de ezekre még várni kell egy keveset. Az öcsém, Löplő pedig 14 éves lett! Nagy dolog ez, hiszen már egyáltalán nem gyerek, hanem egy menő, vízilabdázó kamasz. Büszke vagyok rá, remek srác. Mivel ő is márciusi a kisfiamhoz hasonlóan, és Papa is egyből írt róla blogot anno, olyan érzés sokszor, mintha párhuzamosan nevelnénk a gyerekeinket, 13 év különbséggel. Sajnos megbeszélni már nem tudjuk ezeket, de jó érzés, hogy nagyjából egyformán gondolkodunk fontos kérdésekről.

Egy nagyon érdekes új szokása is lett Mimmúrnak: állandóan fel akar mosni, amikor megtalálja az eszközöket. De nem ám csak maszatol, hanem rendesen végigmegy a kiszemelt területen, és a vödröt is szakszerűen használja. Ennek eléggé örülök, mert nálam már biztosan fogékonyabb a témára. Így Virunak nagy segítség lesz, ha nem veszti el a lelkesedését nagyobb korára, és jó alap is lesz a zsebpénzszerzésre.