Picik & kicsik

Papinapló 18. – Olyan kiserdőnk van, hogy ihaj!

Az első nagy átfordulás után egy kis szünet következett, de néhány nap után úgy belendült Mimó, hogy már az a fura, ha nem forog el. Körbe-körbe kukackázik az ágyunkon, és váltogatja a hason és a háton fekvést. Ez remek szórakozás nekünk, attól függően, hogy találjuk meg, de nem lenne igaz, ha azt mondanám, nem féltem attól, hogy egyszer leesik. Viru a matracokat körbebástyázta takaró-védvonallal, így az még ideig-óráig megvédi. De tényleg kevés időnk maradt kitalálni, mi legyen később.

Egyből elkezdtük nézegetni a járókákat, de még nem döntöttünk, hogy az utazó változat, vagy a fa a legjobb. Abban sem vagyunk biztosak, hogy egyáltalán kell-e, vagy jobbat teszünk vele, ha a szobájának a padlóját habtapival és takarókkal vagy szőnyeggel lefedjük. Még gondolkodunk, mi legyen. Ahogy most áll, ha majd látjuk, mire van szüksége, akkor döntünk.

Hihetetlen, mennyire ismétli magát a történelem, vagy Karma úr piszkálgatja az életünket pozitívan. Ezen a héten felfedeztük végre a házunktól pár percre lévő ártéri kiserdőt. Eddig egy úttal följebb sétálgattunk mindig, mert babakocsival nagyon nehéz benne közlekedni. Hordozókendővel viszont tökéletesen bejárható.

Gyerekkoromban Papánál Tahiban volt ugyanilyen, mindenhez közel, mégis vadregényesen távol. Többször, egyfajta éber álomként láttam magam előtt, hogy Mimó hogyan fog száguldozni a bicajával, vagy fára mászni, mint ahogy én is tettem rég. Az idillhez a pluszt a szederfák adták, amik szintén voltak Tahiban, ráadásul az út végén még egy fagyizó is van. Mi kell még? Mivel a héten többször is voltunk az erdőben, végig volt egy boldogságbúra az agyamon, ahogy visszaemlékeztem a saját kölyökkoromra, úgy, hogy közben Mimó ott kuksizott végig. A hét végén, életem első sajátjogú apák napján hazafelé még egy fát is találtunk, amibe valakik sok-sok évvel ezelőtt belevésték a Samu és az apa szót. Ha ez nem Karma úr játéka, akkor mi?

Egy kisebb vitánk is megoldódni látszik. Amikor még csak készültünk a szülőségre, felvetődött a cumikérdés. Viru a kezdetektől azt mondta, hogy nem szeretné, ha betömködnénk Mimó száját, én meg úgy voltam vele, hogy kipróbálhatnánk. Hiába van két cumink is, végül soha nem bontottuk ki őket. Az elmúlt hetekben feltűnt, hogy Baba úr sokat nyammogja az öklét, mostanra pedig már szabályosan szopogatja a hüvelykujját. Úgy látszik, a cumik sorsa ezzel eldőlt. Maradnak a fiókban.

Most sem maradt ki a babaúszás, túl vagyunk az első merülésen is. Mimó nem szerette meg az úszkálást, pedig kivételesen Viru és a medencés óvó néni is megdicsért, mert láthatóan sokkal magabiztosabban tartottam Porontykát. Múltkor éhes volt, most meg túl jóllakott és fáradt. Nehéz eltalálni, mi a jó. Jövő héten Viru csobban vele, majd meglátjuk, hogy viseli. Abban bízom nagyon, hogy idővel, mire megnő, igazi hablegény lesz.

gumikrumpli, 2015. június 22.