Papinapló 17. – Mimó Cirkusz, világszám! A magától átforduló csecsemő!

A beszédtanuláshoz hozzá tartozik, hogy a nap nagy részében Virággal van Mimó. Ez azt is jelenti, hogy az etetésen kívül, ami központi, igazi nagybetűs Ügy Baba úrnál, egész nap szép beszédet hallgat. Például Viru egyik szokása, hogy felolvassa neki az éppen aktuális könyvet, amit olvas. Mivel szépen beszél, ha igaz is, hogy eltanulják a beszédhibát a gyerekek, akkor is jó eséllyel az marad meg, amit többet hall. Ha gyerek lennék, ennél jobbat elképzelni sem tudnék. 

Sokat gondolkodtam rajta, hogy ha mondjuk, Virág vissza akarna menni nagyon hamar dolgozni, és nekem kellene otthon maradnom gyesen (vagy mi a neve), akkor alkalmas lennék-e a feladatra. Nem vagyok benne biztos, hogy menne. Egyrészről persze biológiai okokból, hiszen megetetni nem tudom olyan gondosan, mint az anyukája. Ez szerencse, mert úgy is alakulhatott volna, hogy nincs elég anyatej. De van, így most csak ebben tudok gondolkodni. Másrészről pedig, és ezt nem túl menő bevallani, közel sincsen akkora türelmem, mint Virunak. Ha valahova el kell mennie, akkor simán itthon maradunk kettesben, de ha egész nap, minden nap mindazt kellene csinálnom, amit ő megtesz, lehet, hogy rövid úton fejre állnék. Ilyenkor tanulja meg igazán becsülni a nőket egy pasi. Sok év távlatából lehet, hogy nem is olyan nagy baj, hogy nem lettem óvóbácsi.

A héten végre letisztázódott, hogy a legszűkebb családban kit hogyan hívunk Mimó előtt. Viru Mamaci, az egyik nagymamája Nagyanyó, a másik a Pesti Nagyi, a nevelőpapám pedig a Pesti Papó, én meg ugye Papi. Ahhoz képest, hogy már a fogantatás előtt, ami pont egy éve volt nagyjából, komplett gyereknév-adatbázissal rendelkeztünk, mókás, hogy a felnőtteknél ez eddig tartott. Szerencsére még nem késő.

Óriási mutatványt is csinált a kicsi fiam, igazi házi világszám: addig kukackázott körbe-köbe az ágyunkon, míg egyszer csak árfordult a hasáról a hátára. Virággal kicsit olyanok voltunk, mintha a ballagásán lennénk. Jó, és? Nekünk ez nagyon nagy dolog. Főleg, hogy éppen a legelső házassági évfordulónkon történt. Így nem csak év-, hanem Mimó-fordulót is ünnepeltünk. Persze egyből beindult a gondolatgépezet, mert már nem biztonságos az ágyunkon hagyni. Szükségünk lesz nagyhírtelen egy járókára, amiben pöröghet-foroghat kedvére.

A második babaúszás is megvolt, bár egy picivel több sírással az előzőhöz képest. A baj az volt, hogy eleve fáradt volt Mimó, de főleg éhes. Közvetlenül az úsztatás előtt nem szabad enni, mert ha bukik, akkor az nem túl kellemes a medencében. Jövő héten megpróbálunk pont annyival előbb érkezni, hogy legyen idő enni is, meg a vele járó dolgokra is.