Apás szülés három gyerekkel, három helyzetbenTanulságok, amit nem mondanak el a szülőszobán, se a felkészítőn
Apaként az a dolgom, hogy támogassam a párom, és közösen megéljük gyermekeink születésének élményét. Mert feledhetetlen az élmény, amikor a gyerekeidet végre megláthatod, és magadhoz ölelheted. Hiszen apaként az első kilenc hónapnak csak közvetetten lehettél részese.
Ha azt szeretnéd, hogy az apás szülés valóban élmény legyen neked is, jó, ha tisztában vagy néhány dologgal, ami ott van az „orrunk előtt” csak nem számítunk rá.
Császáros szülések 1,2,3
Nálunk mind a három fiunk császárral született, nem élhettük meg a természetes szülés élményét. Ebbe beleszólt a téraránytalanság, a babák nagy súlya, az orvosi protokoll.
Ezt el kellett fogadnunk az összes előnyével, és hátrányával együtt.
Hogyan sikerült?
Nem volt egyszerű. Különösen, mert segítő foglalkozásúként az összefüggéseket is láttuk a gyerek születési körülményei, és a későbbi élete között.
Első apás szülés
Párom 24 éves volt, én 30. Nem voltam felkészülve lelkileg. Nagyon örültem a baba érkezésének, de a saját munkám sokkal fontosabb volt, jobban elfoglalt akkoriban.
Úgy érkeztem haza vidékről egy szombati napon, hogy másnap hajnalban kezdődött a szülés, pont a kiírt napon. Fogalmam sem volt, mi vár ránk, milyen lesz az egész. Annyit tudtam, hogy majd ott kell ülnöm, és támogatni a párom. Gondoltam, ez menni fog, a kezét tudom fogni, semmi trükk nincs benne. Elvégre nem én leszek itt a főszereplő.
Aztán jött a várakozás, oxitocin, gyógyszerek, mert a szülés leállt. Az oxitocin hatására elhúzódó, erős fájások következtek, amik azonnal abbamaradtak, ahogy az oxitocin elfogyott. Aztán megint hosszas várakozás, aminek a közepén a szülőágyon a fáradtságtól mindhárman (a baba is) elaludtunk.
Majd jöttek az orvosok, vizsgálatok, kiszolgáltatottság. Mert mindhárman ki voltunk szolgáltatva a rendszernek: a kismama, a baba, de még én is csak csavar voltam a gépezetben. Egy probléma a túl hosszúra húzódó várakozással, és a megindulni nem akaró szüléssel, amit az orvosoknak valahogy meg kell oldaniuk. Lehetőleg gyorsan, mert a futószalag nem áll meg.
Végül az orvosok az altatásos császár mellett döntöttek. Ahol már nem lehettem bent a párommal. Nem lehettem jelen a fiam születésénél, csak a folyosón hallottam az üvöltését. Miközben tudtam, hogy a párom sincs vele, hiszen elaltatták. Aztán kitolták a páromat a műtőből, és az ébresztésénél már jelen voltam. Jött nála a remegés, és az utólag rátörő halálfélelem és sokk.
Ma már azt mondom, hogy nem volt nehéz császár, de mégsem voltunk rá felkészülve, se lelkileg, se fizikailag. És arról sem beszéltek a felkészítőn, hogyan lehet egy császárra előre lelkileg felkészülni.
Maga a szülés minden szempontból érzelmi hullámvasút. Nemcsak az anyának, és a babának, de az apának is, hiszen nem tudhatod előre, hogy miben, és hogyan lesz rád szükség a szülőszobán.
Mivel én sem voltam rá felkészülve, nem tudtam, hogyan tudnám a párom a legjobban támogatni. (A kézszorongatáson és viccelődésen kívül.)
Tanulság: Jobban tisztában kellett volna lennem azzal, hogy mi fog pontosan történni. A lehetséges eseményeknek milyen hatása lesz lelkileg, és fizikailag. Mert mindig jobb előre ismerni a problémát, mint hirtelen szembesülni annak hatásaival. De persze ez az egyik legnehezebb is: hogyan lehet felkészülni valamire, ami az egész család életében egy teljesen ismeretlen, és új esemény. Ami lehet, hogy fantasztikus lesz, de az is előfordulhat, hogy komplikációk adódnak.
Az első szülésnél az sokkolt a legjobban, hogy az ellátó rendszer szempontjából nem kaptunk lelkileg semmilyen támogatást. Egyikünk sem. Pedig jó hírű intézményben szültünk.
Második apás szülés, félig felkészült állapot, és amire (megint) nem számítottam…
A második szülésnél a párom 28 éves volt, én 34.
Itt, bár természetes szülésre készültünk, az orvosok csak a 39. héten közölték velünk, hogy megint császáros szülésre számítsunk. Már esélyünk sem volt más helyet, más orvost, más lehetőséget keresni. Végül a terhességi cukor miatt az orvos programozott császármetszés mellett döntött a 41. héten.
Sőt, mivel nem adtuk meg az orvosnak, ami szerinte járt volna neki kompenzációként, ezért a szüléskor (bár időpontra kiírt programozott császár volt, valahogy mégis pont akkorra esett véletlenül a szabadsága), lepasszolt másnak. Aki nagy szerencsénkre korrekt volt.
Tanulság: Mindig fixáld le előre az orvosokkal, hogy milyen anyagi juttatásra számítanak, nehogy a végén érjen meglepetés, mint minket.
Mostanra a párom is, és én is nagyjából számítottunk arra, hogy mi vár ránk a szülőszobán (mind emberileg, mind lelkileg, mind fizikailag), mert az ellátó rendszer a négy év alatt nem változott. Mi meg már egy kicsit rutinosabbak voltunk.
A baba sikeresen a világra jött. Ezúttal nem volt altatás, végig bent lehettem, és foghattam a párom kezét. „Elvileg” én támogattam őt, amíg a babát az orvosok kivették a hasából.
Én viszont mégsem voltam teljesen felkészült. Mert a császármetszés alatt használt műszerek hangja, a vér látványa, és a szagok hatására elájultam, mielőtt a kezembe nyomhatták volna a már lemosdatott második kisfiam.
Állítólag egy elég apró termetű altatós nővér kapott el, hogy ne a kövön koppanjak. Így pár percre sikerült „ellopnom a műsort” az újszülött kisfiam, és a még mindig a műtőben fekvő feleségem elől.
Tanulság: Arra felkészültem, hogy milyen lesz a páromnak, és a gyereknek. És arra is, hogy most már fogom tudni őket lelkileg támogatni. De arra nem számítottam, hogy az altatásos császárhoz képest itt bent lehetek, és hogy a látvány, és a hangok ennyire megterhelnek pszichésen. Saját tapasztalatból ezért az a tanácsom, hogy erre az apák is készüljenek fel. Tudják, hogy mi vár rájuk a szülőszobán: milyen hangok és látvány fogja őket fogadni. Mert nem olyan lesz, mint amit elképzelnek, és jó, ha előre felkészülnek, hogyan bírják ki.
Harmadik apás szülés, a „profizmus”
A harmadik szülésnél a párom 42 éves volt, én 48. Az biztos, hogy érettebben, és tapasztaltabban vágtunk bele az egészbe.
A páromnál fő szempont volt, hogy női nőgyógyászt válasszon mindhárom esetben. De nem ez számított, hanem az, hogy az illető milyen ember. Harmadszorra végre telitalálat volt!
Tanulság: A nőgyógyász kiválasztásakor ne arra figyeljetek, hogy mások mit mondanak róla, hanem arra, hogy mit érez a párod, mit súgnak az ösztönei. Mer-e bízni benne? Számíthat-e rá, ha baj van? Nem az a fontos, hogy hány éve praktizál, hanem az, hogy emberként tekint-e rátok, nemcsak „feladatként”, vagy pénzforrásként. Ha ezt nem érzitek, keressetek tovább!
A harmadik alkalommal, bár ezúttal is programozott császár volt betervezve a 39. hétre, a szülés egy héttel korábban, este indult meg. Miután felhívtuk a doktornőt, éjfélkor már a műtőben voltunk.
Ezúttal már teljesen fel voltam készülve lelkileg arra, hogy mi vár ránk. És a párom is. Végre teljesen jelen tudtam lenni (nem foglalkoztam fejben a munkámmal, vagy a műtő zavaró fényeivel és hangjaival). Izgalom ugyan volt bennem, persze, de félelem már nem. A párom is sokkal nyugodtabb volt, mint az első két szülésnél.
Miért? Mert tapasztaltabbak voltunk?
Nem. Részben azért mert a doktornő olyan légkört teremtett. Csend volt, és béke, és mindenki a babára, és a páromra koncentrált. Részben pedig azért, mert elengedtem, elengedtük a korábbi félelmeinket.
Tanulság: A szüléstől szabad az apának is félnie, ez nem bűn. De ha félsz a rátok váró eseménytől (ami teljesen normális, és természetes, hiszen neked is minden új lesz, és olyan helyzetben fogod látni a párod, amiben eddig még nem), akkor készülj fel rá lelkileg!
Én azt csináltam, hogy kerestem a YouTube-on videókat a császármetszésről. Mivel tudtuk, hogy a harmadik szülés is császár lesz, és ciki lett volna, ha még egyszer beájulok a szülőszobán.
A videók megnézése közben pedig az EFT nevű módszert alkalmazva oldottam a bennem lévő stresszt. Ez olyan jól sikerült, hogy mire odajutottunk, már semmilyen látvány, vagy hang nem tudott megzavarni, és valóban jelen voltam a szülésnél.
Hogyan készülj fel apaként az apás szülésre?
Az apás szülés ugyan szép, de megterhelő folyamat lelki felkészültség nélkül.
Ha a párod számít a támogatásodra közben, akkor készülj fel előre. Nézz magadba, és találd meg a félelmeid még jóval a szülés előtt. Van rá 7-8 hónapod, hogy leküzd őket. Keresd meg azokat a módszereket, amik számodra szimpatikusak, és hajrá!
Hogy mit nyersz vele?
A párod hálás lesz, amiért a kritikus pillanatokban tényleg képes voltál mellette állni, és támogattad őt, a babát, és ezzel együtt az alakuló családotokat a szülés alatt.
