#baba#anya

"A szüleim veszélybe sodorták a 3 éves unokájukat, tönkretették a nyaralásunkat"

Egy apuka mesélte el a nyaralásuk alatt történteket, aminek során a nagyszülők egyedül hagyták az unokájukat a mély vízben.

A nagyszülőkkel együtt indult nyaralni egy kisgyerekes család, de hamarosan az idilli útból rémálom lett

A történet jól indult, hiszen a 35 éves apukát, a feleségét és a gyerekeiket a férfi szülei az egyik barátjuk medencés nyaralójába invitálták, és állták a költségeket is. Az egyik nap aztán a nagyszülők felajánlották, hogy elmennek a 3 éves unokájukkal a mendencéhez. A szülők az erkélyről nézték őket, ahogy játszanak, és szórakoznak.

Az apa azonban egy idő után aggódva nézte a jelenetet, ugyanis bár a kislányon volt úszómellény, de nem tudott úszni, és az őt felügyelő nagymama sem mozgott otthonosan a vízben. Eközben a nagypapa a mély vízbe vitte a kislányt, és megkérte, hogy ússzon el egyedül a medence sekély végébe, ahol már fel tud állni. Ezt követően a nagypapa kijött a vízből, felkapta a holmiját, majd megkerülte a medencét, hogy ott várja a kislányt.

Ekkor a feleségem pánikba esett, és a jelenetet látva az erkélyről kiabált, hogy ne hagyják magára a gyereket a medence közepén. Én is az erkélyen voltam, onnan fütyültem, hogy vegyenek észre, mert azt tudni kell, hogy apámnak hallókészüléke van, de akkor nem volt betéve, és nélküle szinte semmit sem hall. Őszintén szólva, a kislányomnak sikerült „megúsznia” az esetet, majd elsétálni a medence sekély végéig, ahol megfogták.

Miután a nagyszülők felértek a kislánnyal az erkélyre, az apa kérdőre vonta a szüleit, ők azonban máshogy látták a helyzetet, és nem találták veszélyesnek a medencés jelentet.

De nem ez volt az első ilyen eset a családban: az apuka elmesélte, hogy egy alkalommal, amikor szintén a nagyszülőkre volt bízva az egyik pici gyerekük, a lépcsőn botorkált magában, felügyelet nélkül. Egy másik alkalommal a nagyszülők kutyája rámorgott és a gyerekek felé kapott, mégsem választották szét a kutyát és a gyerekeket. Máskor pedig a gyerekülés hevederje volt túl laza, mert a nagyszülők nem tudták, hogyan kell rögzíteni, de nem is kérdezték meg, hogyan működik, így valójában egy ütközésnél leborult volna a gyerekülés.

Nem meglepő, hogy az anonim bejegyzés óta több százan mondták el a véleményület a nagyszülői felügyelettel kapcsolatban, és többen felhívták az apuka figyelmét arra, hogy a szülei viselkedése erős red flagnek bizonyult  már többször is, és ne hagyja egyedül velük a gyerekeit.

Babanet, 2024. június 27.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?