#baba#anya

Óvatosabbak a szexszel a HPV ellen beoltott lányok

A kislányok 79 százaléka úgy gondolta, hogy az oltás a szexuális kontaktus esetleges veszélyeire figyelmezteti õket.

Óvatosabban viszonyul a szexuális élethez a méhnyakrák ellen beoltott brit kislányok 80 százaléka. Ez derült ki egy felmérésből, amelynek eredményeit a BBC brit közszolgálati hírportál ismertette.

A felmérésben 500 olyan 12-13 éves lány vett részt, aki megkapta a humán papillómavírus elleni védőoltást. A kislányok 79 százaléka azt válaszolta, hogy az oltás a szexuális kontaktus esetleges veszélyeire figyelmezteti őket. Igaz, 14 százalék viszont úgy nyilatkozott, hogy az oltás után esetleg nagyobb szexuális kockázatba is belemehet.

A felmérést a GlaxoSmithKline gyógyszergyár rendelte meg, ennek a cégnek az oltóanyagával oltják be a most országossá tett kampányban a kislányokat a papillómavírus ellen. A közvélemény-kutatást az oltás előtt végezték. A GSK szerint ez az első felmérés, amelyben nem a szülőket kérdezték, hanem magukat az érintett kislányokat.

A kislányok csaknem 80 százalékánál az oltásról való döntést otthon megbeszélték – írja a Független Hírügynökség. Ahol a szülők nem kérték az oltást, a kislányok 42 százaléka maga szerette volna megkapni. A lányok 10 százaléka viszont akarata ellenére kapta meg az oltást. A program első évében a brit kislányok 70 százalékát oltották be a méhnyakrák ellen.

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?