Tücsök születése
Veszek egy tesztet, majd ledöbbenek, kiver a víz: pozitív! Még két teszt – azok is! Úristen! Most mi lesz? Eltelik két nap, és már nem érdekel, mi lesz! Felhívom az orvosom: akarom a babát. Mosolyogva fogad – minden rendben, és ez egy kis cukrot leszámítva így is marad. A 18. héten tudom meg: Bence. Én Dórit vártam, Apa fiút. Ő boldog – két nap múlva már én is. Az esküvőnk napján, augusztus 30.-án megmozdult a baba.
Három héttel a tervezett időpont előtt – január 17.-én - úgy döntött az én kis albérlőm, hogy kibújik a pocakomból. Elkezdett keményedni a hasam, és a párom fél délelőttöt győzködött, hogy hívjam fel a dokit, míg a három perces keményedéseknél már nem vártam tovább. Utálok embereket szombaton, hétvégén zargatni, azért elég vonakodva kerestem ki a nevét... Totál izgalomba jött, hogy azonnal menjünk, fél óra és ő bent van, és siessünk, meg ilyenek! Én csak néztem: mire ez a nagy felhajtás?
A szülészeten már várt a doki. Lelkes volt és izgatott. A ctg előtt még mondta, hogy hát, 2 napot bent tartanak, aztán ha minden oké, hazaengednek. Mikor meglátta a ctg-t, közölte, hogy 1-2 óra, és meglesz a baba. Engem kivert a víz, mert erre azért nem készültem még fel. Persze akkor már a hasam is fájt rendesen, de gondoltam, azért lesz még néhány napom hogy "gyúrjak" lelkileg a császárra... Viszont mindenki nagyon kedves, aranyos volt, és értették a dolgukat. A műtét és az előkészületek is sokkal jobban zajlottak, mint vártam. Persze volt minden finomság: beöntés, branül, katéter, de a kellemetlen szintet egyik sem lépte át.
A spinál vicces volt: görbe a gerincem deréktájon, jó sokáig tapogatott a doki, legalábbis nekem egy évszázadnak tűnt. Remegtem, mint a nyárfalevél, pedig nem akartam - ez amúgy műtét után is megmaradt, gondolom dolgozott az adrenalin. A gerincinjekciót sem éreztem, csak egy villámlást a bal lábamban, egyszer csak, ami nagyon meglepett. Fájdalmat tényleg nem éreztem a műtét alatt, és nagyon jól esett, hogy mindenki fesztelenül és oldottan viselkedett. Nem éreztem azt, hogy levegőnek néznének - hát, mondom, úgy fest így is lehet. Diskuráltam a dokival egész addig, míg ki nem vették a babát. Fel sem fogtam igazán, mi történik, a remegést leszámítva nyugodt voltam – mintha nem is most születne meg a babám. Érdekes módon, egy kis űr maradt bennem! Nagyon szerettem volna normális úton szülni, de nem lehetett. Annak azért örülök, hogy Tücsök hamarabb jött, így legalább valamelyest ő irányította a dolgokat.
Ha akkor tudtam volna, amit most tudok, talán végigkacagom az egészet a boldogságtól! Sosem gondoltam, hogy ennyire jó az, ami rám vár!
Na de visszatérve: az anesztes asszisztens egy angyal volt, végig simogatta az arcomat, úgy beszélt velem végig a műtét alatt, mint egy gyerekkel. Lehet, hogy hülyén hangzik, de nekem akkor és ott jól esett. Pedig akkor már nem is féltem... Hallottam a kicsit felsírni, érdekes volt. Aztán becsomagolva odahozták, hogy megpusziljam a kis piros arcocskáját. Akkor már nem is sírt. Olyan nagyon picurka volt! 3200g és 54 cm, és 17:59-kor született.
Aztán vitték is apához, boldog volt nagyon. Idegeskedett helyettem is. Sajnáltam, hogy a műtőbe nem jöhetett be - ő kevésbé.
Mikor kiment az érzéstelenítő, nagyon fájt, de meghozták az én kis csomagomat, aki bár nagyon hunyorgott, azért cicizett egy kicsit. Ügyes volt! Semmit nem tudtam aludni éjjel, annyira fel voltam spilázva. Napokig csak 3 órákat aludtam. Másnap reggel már lábra is állítottak, ami nagyon meglepett, mindenem fájt, húzódott a seb, zavart a katéter stb., de leültettek az ágy szélére, és végre meg tudtam mosakodni, fogat mosni, és ez fantasztikus dolog volt. Este már egyedül zuhanyoztam. Aztán már nappal is mindig velem volt a kicsi. A harmadik napon már sok tejem volt. Igaz, napi 4 laktoherb tea, egy kis homeopátia, meg az én kis manócskám szívóereje megtette a hatását. Hétfőn este már tejcsivel együtt adtam be a kicsit. Ügyesen szopizott, de adtak neki cukros vizet. Szerencsére nem lett cumizavaros, mivel ott volt velem napközben, és sokszor cicire raktam: ez nagyon tetszett neki.
A baba annak rendje és módja szerint besárgult, és még szerdán is, amikor hazajöttünk, kért vérképet a gyerekorvos. De szerencsére minden oké volt, és mehettünk haza. Addigra anya lett teljesen használhatatlan, mert a negyedik napon jött a spinál utáni migrén, és azt hittem megőrülök! Egy hétig szenvedtem, de az én kicsikém mindenért kárpótolt. Most 4 és fél hónapos, egy tünemény fiúcska nagy hajjal – és persze tiszta apja!
Szeretnék még egy babácskát nemsokára, egy Dórit.
Zsibrita Z. Zita
