Társas magány az anyaság?
Ha már megszületett a gyermeked, és már túljutottál a kezdeti rózsaszín ködön és iszonyatos adrenalindoppingon akkor fog beléd nyilalni az a kérdés, hogy most akkor én évekig egyedül maradok? Megnyugtatlak! Sosem leszel egyedül! 
Ha van gyereked tutira nem! Még a vécén sem… De komolyra fordítva a szót, igen az elején majd jönnek a látogatók, még sok a segítség, még jönnek a kíváncsi barátok, aztán puff ott ülsz a hideg konyhapadlón azon rágódva miközben életed értelme alszik, hogy de jó lenne bármilyen kapcsolódási pont a társadalomhoz, hogy újra érezd, hogy élsz és gondolkozol.
Én akkor döntöttem el, hogy csinálok egy helyi kis baba – mama klubbot, ami kisebb nagyobb sikerrel működött is egy darabig. Már majdnem minden kisvárosban vagy faluban működik valami ilyen kezdeményezés, ha mégsem itt az ideje felrázni egy kicsit a helyi anyucikat. Persze óriási feladat egy ilyet összefogni, meg sosem jön össze minden program úgy, ahogy azt egyébként tervezted, meg hát az altatási idők is folyamatosan változnak, így amíg a baba nem áll rá a napi egy alvásra, addig bizony nagy fejtörést okoz eljutni bármilyen babás programra. Pedig ez egy jó alkalom a sorstársakkal találkozni, és egy kicsit kibeszélni azokat a témákat, amiket a szingli barátnőiddel mostanság nem igazán tudsz…
Ha az elején a klubok nem is jönnek össze a napi rutin hiánya miatt még mindig ott a lehetőség a random sétákra. Volt idő, amikor céltalanul bolyongtam a városban, és összemosolyogtam egy másik anyukával, aki tolta a babakocsiját velem szembe. A szökőkútnál még gyakran beszélgetésbe is elegyedtem. Szívtam magamba az értelmes szavakat és az engem érintő témákat, hiszen a babázás kezdetén, mikor másról sem tudsz beszélni, akkor pont egy másik mami fog megérteni, figyelni rád és a legjobb beszélgetőtársaddá válni. Én ezeket a random és céltalan sétákat egyébként akkor untam meg, amikor rájöttem, hogy nem olyan kóser a gyereket arra szoktatni, hogy babakocsiban aludjon, én pedig lejárom a lábamat a városban tökéletesen értelmetlenül, meg amúgy is pechemre beköszöntött a tél…
A tél, a hideg és a korai sötétedés és a bezártság hatására kezdtem el csatlakozási pontokat keresni az interneten. Vannak ugye olyan gyűjtőoldalok mint a Babanet, vannak fórumok, vannak facebook csoportok csak győzzed nyomon követni hova és miért is csatlakoztál. Na egy ideig kielégítettek a specializált csoportok, mint az igény szerinti szoptatósok, a mozgás fejlődés kérdez felelek, az így hordozlak és a társai… (felsorolni is képtelen lennék, mennyi helyen találtam hasznos információt és olyan anyát, akivel azonosulni tudok) Minden babás időszaknak megvan a speciális csoportja, ahol a problémádra vagy a kérdésedre választ találsz. Ahogy megoldódnak a gondok, vagy új életszakaszba léptek úgy változik majd az a csoport, amihez csatlakozol vagy törölsz véglegesen.
Egyedül vagyunk rengeteget és ez néha piszok nehéz, mivel közben sosem vagyunk egyedül még egy nyugis pisilés idejére sem. Olyan magány ez, amely ugyan átmeneti, de kellenek a kapcsolódási pontok akár interneten, akár telefonon, akár személyesen történnek. Kellenek azok az anyák, akik hozzánk hasonlóan éppen akkor és most élik meg ugyanazokat az örömöket, és akiket éppen akkor ugyanazok a gondok is foglalkoztatják, mint minket.
És hidd el, nem csak neked kell a mama társaság, hanem a babának is a baba társaság. Így van ez jól. Hiába szorultunk be otthonainkba gyereket nevelni, az internetnek köszönhetően szinte karnyújtásnyira kerültünk egymáshoz, hogy támogassunk egymást és segítsünk a másiknak. Ettől is olyan szép az anyatársadalom.
Juhász Nóra, 2016. szeptember 07.
