"Utáltam a szoptatás minden pillanatát" - anyák a szülés utáni depresszióról

Az első és legfontosabb, hogy a szülés utáni depresszió soha nem a te hibád – és kezelhető! A baba születése utáni első két hétben a nők akár 80 százaléka tapasztalja azt, amit a szakirodalom „baby bluesnak” nevez, ami sírással, ingerlékenységgel, rosszkedvvel, kimerültséggel és alvászavarokkal jár, és mindez a baba 2-3 napos korában elkezdődhet, de 1-2 hét múlva elmúlnak a tünetek. Ha viszont tovább tart, és rosszabbodnak a tünetek, akkor már szülés utáni depresszióról lehet szó. Most szülés utáni depressziót megélt anyukák történetei következnek.

„Az idő nagy részében úgy éreztem magam, mintha ködben lennék”

Évekkel ezelőtt tapasztaltam meg a szülés utáni depressziót az első gyermekem születése után. Számomra ez az időszak egyenlő volt az erős rettegéssel, amihez erős szorongás párosult, különösen az alvással kapcsolatban. Mint minden csecsemő, az én babám is sokszor az éhség miatt ébredt fel az éjszaka közepén. Ez után azonban nem tudtam visszaaludni, és napközben sem tudtam aludni. Legtöbbször úgy éreztem magam, mintha valamiféle szürke ködben lennék. Amikor a nap kezdett nyugovóra térni, féltem az előttünk álló hosszú éjszakától, szorongtam, emiatt pedig nem tudtam pihenni. Végül orvoshoz fordultam segítségért, kezelésre jártam, amitől napról-napra jobban lettem.  A szülés utáni depresszió nem azt jelenti, hogy hibás vagy, vagy hogy rossz anya lennél. A tested és az agyad csak nehezen tér vissza a normális kerékvágásba. Mindenki máshogy alkalmazkodik az új helyzethez, de hidd el, csodálatos anya vagy. Segítséget kérni a legnehezebb, de a legjobb dolog!

– meséli Jennifer.

“Minden miatt aggódtam”

20-as éveim óta küzdök depresszióval, amin terápiával és gyógyszeres kezeléssel tudtam úrrá lenni. A fogantatás előtt abbahagytam a gyógyszerszedést, és reméltem, hogy a a baba születése után is jól leszek. De ez nem így volt. Azonnal fel kellett volna ismernem a tüneteket, és az első jelekre orvoshoz kellett volna fordulnom, mivel a korábbi depresszió növeli a szülés utáni depresszió kockázatát. De én nem beszéltem a problémámról senkivel, se a családdal, se a barátokkal, mert úgy éreztem, nem értenék meg. Nem értettem én magam sem, miért vagyok depressziós. Minden okom megvolt a boldogságra: a babám, a férjem és az új otthon - mindenem megvolt. De hallani sem akartam arról, hogy mennyire hálásnak is kell(ene) lennem. Egész életemben családot akartam, mégsem tudtam ennek örülni. 1 hónapos volt a babánk, amikor a férjem észrevette, hogy még mindig sírós és ingerlékeny vagyok. Mindketten tudtuk, hogy a depresszióm visszatért. Elmentem az orvosomhoz, és sírva fakadtam, amikor megkérdezte, hogy érzem magam. Nem volt egyértelmű válaszom arra, hogy miért sírok. Mélységes szomorúságot éreztem, de nem volt meghatározható oka. Antidepresszánst kaptam, és egy hét után kezdtem jobban érezni magam. Szóval én azt mondom, nem szégyen segítséget kérni.

– mondta Eva.

„Bámultam a tükörbe, és nem tudtam, ki vagyok”

Körülbelül egy hónapig, az első fiam születése után nem vettem észre, hogy bármi baj lenne, azon kívül, hogy utáltam a szoptatás minden pillanatát. Azt gondoltam, anyának lenni új és nehéz dolog. Tehetetlennek és ostobának éreztem magam, mintha tudnom kellett volna, mit csinálok. Mintha az anyaságnak csodálatosnak kellett volna lennie, de én kimerült, fáradt, szorongó és szomorú voltam. Csak néztem magam a tükörben, és nem tudtam, ki néz vissza rám. Sok olyan pillanatom volt, amikor azon töprengtem, milyen lehet lezuhanni a lépcsőn, mert ha megsérülnék, nem kellene vigyáznom a babára, és talán akkor aludhatnék egy kicsit. Aztán a férjem bátorított, hogy kérjek segítséget. Én is tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben. Beszéltem az orvosommal a 6 hetes szülés utáni kontrollunkon. A családban előforduló kábítószer-függőség miatt határozottan kitartottam amellett, hogy nem akarok vényköteles gyógyszereket szedni kezelésként. Ezért egy pszichoterapeutától kértem segítséget, akit néhány hetente meglátogattam. A férjem megkönnyebbült, hogy megvan a válasz, és van kiút a bajból. Sajnos annak érdekében, hogy én jobban legyek, tudjak pihenni, a férjemnek kellett kelnie a babánkhoz éjjel, de megtette értem. Hihetetlen egy időszak volt, de szerencsére átvészeltük. Ne féljünk segítséget kérni akár a családtól, akár szakembertől, merjünk beszélni a problémánkról, mert nem vagyunk egyedül vele - ezt tudatosítsuk magunkban!

– vélekedik Maria.