Sógornője nevét adta a babájának - családi botrány lett belőle
Az újdonsült anyuka megfogadta, ha egyszer kislánya születik, akkor a dédnagymamája nevét adja neki. Nem is gondolta volna, hogy egy váratlan fordulattal ebből egy családi perpatvar kerekedik.
Egy fiatal nő még kislányként elhatározta, ha lánya születik, akkor szeretett dédnagymamájáról fogja elnevezni. Akkoriban természetesen még nem is ismerte a leendő apukát, így azt sem sejthette, hogy a sógornője is ezt, a számára kedves nevet viseli.
Amikor a fiatalok egymásra találtak és szóba került a gyerekvállalás is, a nő elmondta a párjának, hogy milyen nevet szeretne adni a születendő gyermeküknek. A férfinek semmi kifogása nem volt ellene, még úgy sem, hogy a húgával nem zökkenőmentes a kapcsolata.
„Nagyon ritkán beszélnek egymással” – osztotta meg az anyuka a Redditen az olvasókkal. Mindennek ellenére a fiatal nő úgy látta jónak, ha elmondják a lánytestvérnek, hogy a születendő babájukat Hope-nak fogják elnevezni, pont úgy, ahogyan őt hívják.
Elhívtuk egy közös ebédre. Elmondtuk neki, hogy babát várunk, kislányunk fog születni és a dédnagymamám után Hope-nak szeretnénk nevezni. Már akkor láttuk, hogy nem tetszik neki ez az ötlet, és megkért minket, hogy válasszunk inkább másik nevet a gyerekünknek. Én ekkor megmondtam neki, hogy nem az engedélyére volt szükségünk, csak szerettük volna, ha az elsők között tudja meg.
– mondta az anyuka.
Eltelt pár hónap, és a kis Hope megszületett. A nagy eseményről a közös családi chatben számoltak be, és bár az apuka lánytestvére gratulált, teljesen kikelt magából, amiért mégis a Hope nevet adták a kicsinek.
Az anyuka elbizonytalanodott, hogy jogos-e a sógornője felháborodása, ezért megkérdezte a fórumon, mit gondolnak a rokon kirohanásáról. A hozzászólók többsége az anyukának adott igazat.
Babanet, 2024. december 18.