Rászállt az adóhivatal a kismamákra
Egy jogtechnikai apróság miatt a gyes alatt vállalkozásukat megtartó kismamákat az a veszély fenyegeti, hogy az adóhatóság utólag olyan járulékokat hajt be rajtuk, amelyekről még a könyvelőik is úgy tudták, hogy nem kell befizetniük – hívják fel a figyelmet adószakértők. A piti jövedelmeket eltitkolók pedig arra a vagyongyarapodási vizsgálatra számíthatnak, amelyet még a lakásmaffia ellen sem nagyon szoktak bevetni.
Kellemetlen meglepetésben volt része annak a váci varrónőnek, akivel az APEH közölte: az idén visszamenőleg be akarja rajta hajtani a minimálbér után fizetendő járulékokat a 2001-es évre, amikor ő még gyesen volt, s természetesnek vette, hogy tb-fizetési kötelezettség ez idő alatt nem terheli. Mint kiderült, tévedett: most 195 ezer forint elmaradt járulékot, további 50 ezer forint egészségügyi hozzájárulást kell megfizetnie, ráadásul bírságot is kiszabhatnak rá, esetében maximum 98 ezer forintot, nem is beszélve a három évre szóló késedelmi kamatról, amely elérheti akár a 117 ezer forintot is. Ez összesen több mint kétszer annyi, mint amennyit gyesként három éve kapott.
A naivak fizessenek!
Garasné Péczer Klára adószakértő szerint a \"naiv\" kismama csupán egyetlen hibát követett el: a gyermekvállalást csak a férjével beszélte meg, s nem konzultált ügyvéddel vagy könyvelővel. Márpedig a gyermekvállalás ma már jogi meg adózási kérdés is – mondja némi iróniával a könyvelő. A probléma azokat az egyéni vállalkozó kismamákat érinti, akik a babával három évre otthon maradva nem akarják megszüntetni a vállalkozásukat, például azért, hogy ne veszítsék el a vevőkörüket. Ilyenkor általában segítő családtag vagy alkalmazott viszi tovább a boltot, akik után természetesen a kismama fizeti a közterheket, de saját maga után nem kell fizetnie semmit sem.
Legalábbis a kicsi kétéves koráig nem – hívja fel a figyelmet Péczer Klára. Innentől kezdve – a hatóságok jogértelmezése szerint – az a tény, hogy aláír egy áfabevallást vagy átutalja a segítő családtag járandósága után fizetendő adókat, már személyes közreműködésnek, vagyis kereső tevékenységnek számít, tehát járulékot kell fizetnie. (Méghozzá a minimálbér negyven százalékát, ez most 21200 forint havonta, miközben a gyes 23200 forint.)
\"Az eljárás teljesen jogszerű, csak éppen erkölcsileg kifogásolható, hogy miért éppen a kismamákat pécézték ki az adórevizorok és miért nem a szándékos adócsalókat hajkurásszák\" – mondja Péczer Klára. Általában nemhogy a kismamák, de még a könyvelőik sincsenek feltétlenül tisztában az egymásnak néha még ellent is mondó törvényekből kihámozható helyzettel, mivel az adóhivatal eddig nem bolygatta a témát.
Péczer Klára szerint a hatóságok valószínűleg rájöttek, hogy a tájékozatlan anyukáktól utólag sok pénzt lehet beszedni. Az adószakértőnek és kollégáinak tapasztalatai szerint mostanában egyre-másra ellenőrzik azokat, akiknek a gyes ideje alatt is működött a vállalkozásuk. Míg eddig csak a betéti társaságok beltagjait szorongatták meg. Esetükben azonban van kiskapu: \"beszereznek\" egy másik beltagot, akire áttestálják a cég irányítását. Az egyéni vállalkozók azonban csak személyesen irányíthatják a vállalkozásukat, redukálhatják ugyan vállalkozói tevékenységüket úgy, hogy nem dolgoznak, ám mivel aláírási joguk megmarad, utasításokat is csak ők adhatnak, mindez viszont már személyes közreműködésnek számít, ami járulékfizetési kötelezettséget von maga után – magyarázza a régóta ismert jogtechnikai problémát Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke.
Mutasd a zsebed!
Annak a szabadúszó zenésznek is elállt a lélegzete, akit nemrég arról értesített az APEH, hogy úgynevezett vagyongyarapodási vizsgálatnak néz elébe. A – mi tagadás, zsebbe muzsikáló – zenészt, aki egyszer fél évig tagja volt egy kft.-nek, most azzal vették elő, hogy honnan van a lakása, az autója, a felesége kocsija és így tovább. Ugyanezt kérték számon egy közalkalmazottként dolgozó orvoson is, aki nyilván \"fekete\" magánrendeléssel egészítette ki vékonyka fizetését. Persze ilyenkor jönnek a trükkök; nagynénik évekkel ezelőtti nagy értékű ajándékáról, meg a nagymama halálakor a párnában talált milliókról, csak hát ezek után meg illetéket kell fizetni, ráadásul be is kell jelenteni a dolgot az illetékhivatalnál. Szóval az APEH ezt nem nagyon veszi be.
Az adóhatóságnak viszont jogában áll az adó alapját becsléssel megállapítani akkor, ha az adózó vagyongyarapodása és életvitelére fordított kiadása nincs arányban a megszerzett (bevallandó és bevallás alá nem eső) jövedelmével. Az adózás rendjét szabályozó törvény előírása szerint az adóhivatal azt vizsgálja, hogy mekkora összegre volt szükség a vagyongyarapodáshoz és az életvitel fedezetére. A bevallott és a becsült jövedelem különbségét utólag hozzáírják az adóalaphoz, s még adóbírsággal és késedelmi pótlékkal is megspékelik a büntetést. Hacsak az adózó nem tudja igazolni, hogy az eltérés legális. (Erre persze az ügyes adószakértőknek jó pár működőképes ötletük van.)
Vadász Iván az elején leszögezi, hogy az APEH teljesen jogszerűen folytat vagyongyarapodási ellenőrzéseket. Az adószakértő azonban igencsak problémásnak látja a célszemélyek kiválasztását: \"Kérdés, hogy a lakásmaffia, a szervezett bűnözés vagy éppen a politikusok esetében miért nem él az adóhatóság ezzel az eszközzel, s miért csak a »kis halakra« veti ki a hálóját\" – fejtette ki lapunknak Vadász Iván. Az adótanácsadó számára az is kérdéses, hogy vajon milyen elven és módon választják ki a revizorok a vizsgálandó személyeket.
Vadász Iván tapasztalatai szerint az elmúlt hónapokban megszaporodtak a \"kisemberek\" ellen folytatott vagyongyarapodási vizsgálatok, amelyeket eddig legfeljebb akkor alkalmaztak, ha a tulajdonos tőkét emelt cégében, vagy kölcsönt adott annak. Az APEH lapzártánkig nem adott választ a szóban forgó ellenőrzésekkel kapcsolatos kérdéseinkre, az adóhatóság évente közzétett ellenőrzési irányelveiből azonban annyi kiderül, hogy a vagyongyarapodási vizsgálatok az idén a revíziók 1,5 százalékát teszik ki a tavalyi 1,3 százalék után. Nem nagy a növekedés, de jelzésértékű lehet.
Forrás: Magyar Hírlap