Petra születése

Nagyon ideges lettem. Csak az járt a fejembe, hogy még nincs gyermekünk, és mi lesz, ha a műtét majd megnehezíti a teherbeesést. Ráadásul így csúszik a jól eltervezett babaprojekt is.

Elmentem hát egy másik orvoshoz, aki azt mondta, hogy ha szeretném, várjuk még két újabb hónapot, és meglátjuk, akkor mi lesz! Elhatároztam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek: elkezdtem különböző természetes módszerekkel felerősíteni az immunrendszeremet, a kapott gyógyszerekben már nem nagyon bíztam. És megtörtént a „csoda”: a következő eredmény már P2-es volt! Indulhatott a babaprojekt!

Három hónap után sikerült teherbe esnem. A 2in1 állapotot én nagyon jól viseltem, de sajnos itt is voltak problémák. Még csak 5 hetes voltam, mikor egyik reggel barnás folyásra ébredtem. Az ultrahangon kiderült, hogy a baba szerencsére jól van, de egy vérömleny keletkezett mellette. Az orvos fekvést rendelt el a 12. hétig. Szerencsére a vérömleny felszívódott, és újra boldogan várhattuk a kisbabát - sajnos megint nem sokáig.

A 12. heti nyakiredő szűrés rendben volt, majd a 18. heti AFP is és az integrált teszt is, de a genetikai ultrahangon egy megvastagodott szívizmot fedeztek fel a kislányunknál - itt tudtuk meg a baba nemét is. Azt mondták, hogy ez a Down-kór egyik jele lehet, ezért kromoszómavizsgálatot javasoltak.

Az persze nem volt kérdés, hogy megcsináltassuk-e a vizsgálatot, de nagyon féltem a műtéttől. Húsz hetesen estünk át rajta. Méhlepényvizsgálat hasfalon keresztül, ami kicsit kellemetlen volt, de teljesen túlélhető! Saját lábamon jöttem ki a műtőből, és néhány óra múlva már otthon is voltam.

Az eredményt két hét múlva tudtuk meg. Minden rendben volt a kislánnyal! Én örömömben, és mert végre megkönnyebbülhettem, elsírtam magam. Ez idő alatt voltunk magzati szívultrahangon is, ahol a doktornő mindent rendben talált. Innentől kezdve szépen teltek a babavárás napjai.

4 nappal szülés előtt NST-re kellett mennünk az orvosunk magánrendelőjébe. Az asszisztens az elfogadhatótól magasabb vérnyomást mért. Az orvos megvizsgált, és egy ujjnyira ki volt nyílva a méhszáj. Mondta, hogy akkor másnap irány reggel a kórház, és úgy készüljek, hogy szülésig már ott is maradok.

Naponta többször mérték a vérnyomásomat, és vérnyomáscsökkentőt szedtem. Maradt az egyujjnyi méhszáj, viszont a vizsgálatoktól - vagy ki tudja mitől - elkezdtem kicsit vérezni.

1 nappal szülés előtt még mindig semmi! Tesóm hozott a Babának egy szépséges plüss oroszlánt - babacsalogatónak.

2008. december 7-én, hajnali kettőkor enyhe menstruációs görcsökre ébredtem. Nagyon-nagyon enyhék voltak, de még reggel is éreztem őket. Megmértem, kb. 10 percenként jöttek. Nyolc óra körül volt egy NST, ami semmi fájást nem mutatott! Gondoltam is, hogy akkor ezek még nem lehetnek fájások.

Délelőtt az orvosom is megvizsgált: bő egyujjnyi méhszáj. Azt mondta, hogy alakulunk, csak ezzel még nem lehet mit kezdeni. Említette, hogy aznap a fia van ügyeletbe, és megkéri rá, hogy késő délután vizsgáljon majd meg.

Párom délután két óra körül bejött - na akkor már kicsit sűrűsödtek a görcsök, 5-6 perceket mértem. Mondtam neki - bár elég bizonytalan voltam benne -, hogy úgy készüljön, lehet, hogy éjjel be kell jönnie!

Miután elment, visszamentem a szobámba. Már leginkább csak az ágy szélén ücsörögtem, és láblógatva-hintázva próbáltam enyhíteni a görcsöket. Egyszer csak bejött az egyik nővér, látta, hogy mit csinálok, és kérdezte, hogy hány percesek. Mondtam, hogy 5-6! Erre azt felelte, hogy akkor irány a szülőszoba! Hát útközben kicsit elpityeredtem.

A szülőszobáknál pont szembe jött velem a doktor fia, aki csodálkozó szemekkel nézett. Azt mondta, hogy megelőztem, mert úgy gondolta, hogy öt óra körül megvizsgál. Na, így ezt akkor meg is tette: bő 2 ujjnyi volt a méhszáj. Mondtam neki, hogy majd szeretnék érzéstelenítőt kapni - tudtam, hogy csak 2 ujjnyiig adnak. Elviccelgetett, hogy azt nem lehet. Aztán mondta, hogy hívják a szülésznőmet.

Addig is befektettek egy 5 ágyas vajúdóba, ami tele volt. Itt már teljesen megnyugodtam, és nem is értettem, miért pityeregtem az előbb, hiszen ezt vártam már mióta!

Aztán megjött a szülésznő, és szóltam a férjemnek is, hogy indulhat befelé! Miközben elintéztük a beöntést, a párom is megérkezett, és átöltözött a csodálatos kék kispapaszerkóba.

A szülésznő bevezetett minket az alternatív szobába. Akkor már éreztem, hogy az epidurális érzéstelenítésnek annyi, de nem szóltam. Pedig itt még szerintem lehetett volna. Tudat alatt, azt hiszem, ezt az alternatív szobát is ki akartam próbálni.

Először a szülésznő is megvizsgált, ettől elment a magzatvíz, mert már annyira feszes volt a burok. Viszont a baba feje még eléggé fent volt. Engedett a sarokkádba fürdővizet, és mehettem pancsizni. Ez meg is hozta a keményebb fájásokat: itt már néhányszor keményen meg kellett kapaszkodnom a férjembe vagy a kád oldalába. Háromnegyed óra múlva inkább ki is szálltam a vízből.

A forró víz áldásos hatására a baba feje leszállt, és háromujjnyi volt már a méhszáj. A szülésznő mondta, hogy feküdjek fel a franciaágyra, de a fekvés nagyon rossz volt, ezért kértem, hogy inkább hadd próbáljam ki a nagy labdát!

Ez viszont jó ötlet volt! Ruganyoztam rajta, miközben párom előttem ült, és belé kapaszkodtam, ő meg a derekamat masszírozta. Már nagyon erősek voltak a fájások! Férjem mondta, hogy mélyeket lélegezzek, és lassan fújjam ki. Úgy beszívtam a levegőt, hogy még a fejem is hátrahajlott, aztán úgy kifújtam, hogy minden alkalommal ráhajoltam párom vállára.

A szülésznő egyszer csak szólt, hogy most akkor sétáljunk! Néztem rá nagy szemekkel, hogy ezt komolyan gondolja? Szerinte tudok még sétálni? Felálltunk, mentünk három lépést, aztán egy iszonyatosan erős fájás! Ha férjem nem tart akkor, biztosan összeesek! Szülésznő: „Akkor irány a SZÜLŐSZOBA!”

Este nyolc óra körül mentünk be. Bekötötte az infúziót. Mondta, hogy most akkor három fájás jobb oldalt, három fájás a bal oldalamon fekve. Már alapból is iszonyatos volt a szülőágyon feküdni - az NST-nél már megtapasztaltam -, nemhogy fájásokkal! Hol az ágyat, hol a férjem kezét szorítottam.

Időközben valamikor megérkezett a saját orvosom is. Mondták, hogy ha érzem, hogy nyomnom kell, akkor szóljak. Na, innen jött a neheze: szakadt rólam a víz, a fájások elmúltak, nem éreztem ingert a tolásokhoz! Az orvosom többször felcsavartatta az oxitocint. Mondták, hogy ha érzek fájást, akkor nyomjak - hébe-hóba valamit éreztem, de teljesen magamon kívül voltam. Még nyomni sem tudtam úgy, ahogy kérték.

Férjem kommentálta folyamatosan, hogy mi történik: látja a baba haját, a fejét... Persze, nem jött ez ilyen gyorsan! Azt nem is tudom, hány nyomásra sikerült kitolni, de tudom, hogy nagyon fáradt voltam közben. Néha mondták is, hogy pihenjek, sőt egyszer én is mondtam, hogy most akkor pihennék. Arra is emlékszem, hogy akkor az orvosom mit mondott: „Ebben a szakaszba már nem maga mondja meg, hogy mi legyen!” Kellett ez a határozottság! Egy kicsit magamhoz is térített.

Amikor a baba feje jött, akkor az elég feszítő érzés volt! Mondtam is, hogy „Ez fáj!”. A szülésznő: „Tudja. De nyomja nyugodtan, mert még mindig gátvédelembe vagyunk, és van hely a picinek.” Aztán a feje után még néhány nyomás, és kicsusszant a kis teste! Arra emlékszem, hogy nagyon boldog és megkönnyebbült voltam. Összevissza szorítgattam az orvosom kezét, és folyton azt hajtogattam, hogy „Jaj, de jó, jaj, de jó...”.

Gyorsan kitisztogatták a baba légútjait, majd rárakták a mellkasomra. Olyan édes volt! Kis rongybabám, megfogtam a kezeit, és teljesen el volt ernyedve. Párom meg azt hajtogatta, hogy „Ez hihetetlen...”, és fotózott közben ezerrel!

Néhány perc múlva megszületett a méhlepény is. Kértem a szülésznőt, hogy hadd nézzem meg. Egy tálcán megmutatta a lepényt, a köldökzsinórt, a magzatburkot, és meg is tapogathattam őket! Nagyon érdekes volt.

Ez után jött még egy elég kellemetlen rész: a betekintés, kaparás - ez azért nem egy leányálom, de lehet, hogy azért éltem meg így, mert már előre féltem tőle-, és jött volna a varrás, de hála a legkitűnőbb szülésznőnek, erre nem volt szükség!

Mikor végeztünk, visszamentünk az alternatív szobába. Mikor Petrát meghozták, ordított, mint egy sakál. Egy ideig együtt voltunk, aztán elvitték, engem meg visszavittek a szobámba. Nagyon éhes voltam, úgyhogy ettem és ittam, és még akkor szétküldtem az sms-eket:

„Örömmel tudatom, hogy ma 20:40-kor megszületett Petra lányunk. 3650gr és 57cm. Mindketten jól vagyunk!”