ÖsztönlényekBabanet-Est TV Magazin
A legtöbb kismama az első terhessége során kissé retteg attól a naptól, mikor majd beindul a szülés. Akik viszont már túl vannak azon a nevezetes napon, tudják, az igazi megpróbáltatások csak utána jönnek. Mert kötődj bármennyire is a kicsihez, szeresd bár teljes szívedből, az első hetek kifejezetten nehezek, idegtépőek lehetnek a mamának is.
Hiszen ez az az időszak, amikor nemcsak a gyereknek kell hozzászoknia a megváltozott körülményekhez, hanem az anyukának a dedhez is. Márpedig ehhez egy új nyelvet kell elsajátítanunk: a baba-nyelvet. Ahogy minden idegen nyelvnél, itt is időbe telik, mire felfogjuk, egy-egy mozzanat pontosan mit is jelenthet. De addig többször érezhetjük úgy: tehetetlenek vagyunk, alkalmatlanok az anyaságra, akit ráadásul a saját vére is elutasít, hiszen csak jobban bőg, ha felvesszük, mintha nem.
Ilyenkor ne felejtsük el, a kicsinek még csak szűkös kommunikációs eszköz áll rendelkezésére. Csak testével, mimikájával és a különféle sírásokkal tudja jelezni, mi baja, mit szeretne. Ráadásul az átállás a mama méhének biztonsága és monotonitása után igencsak nehéz, hiszen a kinti világ számtalan bizonytalanságot rejt és túl sok ingert, amelyek feldolgozása rengeteg erőt kíván. Azelőtt gyermekünk nemigen érzett éhséget, nem fázott, nem csípte a fenekét semmilyen pelustartalom. Bőrét nem érte más, csak a magzatvíz lágy közege. Hasát nem feszítették görcsök. Ellentétben azzal, amit születése után tapasztal.
Hiszen néha hűvös van, néha túl nagy a meleg, a pelusban álló végtermékek érintése nem túl kellemes, a babagyomor túl gyorsan dolgozik és még nem lángosra van kalibrálva, arról nem is beszélve, hogy állandóan szúr-viszket, birizgál az a sok ruha, amibe beleburkolják az embert. És nem tud ellene mit tenni, hiszen az a mozgásszabadsága sincs most meg, amit a méhen belül megélt. Egyedül maximum a fejét képes megemelni, de hogy megvakarja a hasát, arra még hónapokat kell várni. Magyarán tökéletesen ki van szolgáltatva nekünk, a szülőknek, a családnak.
A türelem pedig olyan jellemvonás, ami a babákra finoman szólva sem jellemző. Sőt. Adj uramisten, de azonnal. Ösztönlényként funkcionál, kvázi egy csupasz, szőrtelen kismajomként, akinek volt akkora pechje, hogy a civilizált nyugati társadalomba szülessen és ne Afrika egyik szavannájának kunyhójába. Mert a civilizált anyának is vannak ugyan ösztönei, de a tanult dolgok és a társadalmi elvárások miatt csodaszépen el tudjuk nyomni ezeket. Vagy legalábbis tökéletesen össze tudunk zavarodni: most akkor felvegyem, ne vegyem? Egy törzsi közösségben élő anyának ez nem kérdés, hallgat az ösztöneire. És nem kételkedik magában. Nekünk sem kellene.
- Figyelj magadra és a babára! A kicsi minden számára kellemetlen helyzetben jelzést ad, és bár eleinte ez nem lesz egyértelmű, több verzió végigzongorázásával rá fogsz találni a megoldásra.
- Ahogy a szülés folyamata, úgy a gyermek ellátásának képessége is évmilliók óta ott lapul a génjeinkben. Bízz az ösztöneidben!
- A sok okos tanács elhangzását nem tudod kivédeni. De az már csak rajtad múlik, hogy mit kezdesz velük. Másoknak ne akarj megfelelni, csak magadnak és a gyermekednek.
- Egy anya sem hibátlan, mindenki követ el hibát. Emberből vagy te is, és bármennyire törekszel a tökéletességre, veled is elő fog fordulni. De ettől nem dől össze a világ, a gyerek sem fog sérülni, ha közben biztos lehet a szeretetedben. Légy képes arra, hogy megbocsáss magadnak a hibáidért, és vedd úgy, hogy ezzel esélyt kaptál a további fejlődésre.
Szilágyi Diána, 2008. november 14.
