Olyan szar anya lennék, hogy inkább nem is szülök! :O
Kétféle nő létezik. Az egyik élete egyetlen értelmének tartja az anyaságot, a másik pedig nem. A két tábor pedig nőietlenül öli egymást.
A vérre menő csata hátterében pedig drámai statisztikák azt mutatják, hogy egyre kevesebb nő mer belevágni a családalapításba... Persze, persze, az anyagiak, a karrier meg a családi háttér is közrejátszanak ebben, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy van itt még valami: a félelem, hogy szar anyák lennének. A szar anyaság bélyege pedig olyan, mint valami fekete folt a tenyerükön - nem lehet lemosni, sem eltakarni. Viszont minden kívülálló szívből jövő lenézéssel forgatja a szemét, ha meglátja rajtunk.
A háború forgatókönyve
Még meg sem érkezett a poronty, és már egymás torkának ugrik a szupermami és a szaranya. A szupermami úgy tervezi, hogy majd otthon szül, természetes módon, gyógyszerek és érzéstelenítés nélkül - hogy minél intenzívebben átélhesse a szülés gyönyörű folyamatát. A kilenc hónap alatt heti háromszor jógára jár, egy dekát nem hízik, sminkben takarítja a vécét is, és hozzá nem nyúlna egy pohár borhoz, vagy koffeines kávéhoz.
A szaranya meg örül, ha túléli a terhességét, egyfolytában hőhullámok gyötrik, koffein nélkül nem bírná ép ésszel, az első szülési fájdalomnál már az epidurálért ordít, hormonvezérelve veszekszik a párjával, és szülés után a régi alakját gyászolva a tükörképétől is bőgőgörcsöt kap.
A gyermek első fél évében is nyilvánvaló különbségek merülnek fel. A szupermami mindig tudja, hogy hány réteg ruhába öltöztesse a gyerekét, hogy az soha ne izzadjon le. A szaranya pedig végighallgatja, ahogy idegenek kritizálják, mert az a gyerek mindjárt úgy túlmelegszik, hogy felgyullad, ha nem veszi le róla a sapkát.
Aztán az is kritikus kulcskérdéssé válik, hogy naponta hányszor kell sterilizálni azt a rohadt cumit. Sőt, igazából cumit sem szabad adni a gyereknek. Ha nem szoptatsz, az a baj, ha szoptatsz, lóg majd a melled. Ha otthon szoptatsz, nincs életed, ha nyilvános helyen, akkor magamutogató vagy.
A szupermamik gyereke minimum kéthetesen a saját ágyában végigalussza az éjszakát, és meg sem nyekken, ha nem kézben fogják egész nap. Csak biokaját eszik, moshatós pelenkába kakil, és már három hónaposan Kafkát olvas. A szaranyák télen hibernálnak, és a lehető legritkábban szellőztetnek, mert hideg van. Míg a szupermamik mínusz húsz fokban is lazán sétáltatják a gyermeket.
Amíg a gyerek egyetemre nem megy, egy szuperanyának eszébe sem jutna visszamenni dolgozni. Azonban vannak olyan megátalkodott nők, akik szülés után három hónappal már karriert építenek. Ja, hogy a gyerekszülés nem mindenkinek az élete értelme? Akkor biztosan nem is szereti a sajátját, minek szül az ilyen?!
Nyilvános helyen ordít a gyereked? Rohangál az étteremben? Nem engedi előre az időseket, a tableten nem sakkozik, hanem mesét néz, és kilakkozta a körmét tíz évesen? Szaranya vagy!!!
Gondolom, kezditek érteni a gondolatmenetet... Az egész anyasági történet fonákja az, hogy valaki úgyis mindig, mindent jobban tud nálad. Ha a rokonaid támogatóak, akkor a boltos néninek lesz majd eltérő véleménye, vagy az online fórumozóknak, vagy a Facebookon rég elfelejtett, hatmilliomodik ismerősödnek.
Sőt, számomra gyanús, hogy igazából nincsenek is igazi szupermamik, csak szaranyák, akik kaméleon módra úgy tesznek, mintha...
Te kaptál már igazán bantó kritikát egy szupermamitól?
A cikk forrása: she.hu
Lina Boothby, 2018. március 06.
