#baba#anya

Neveletlen gyerek, érdektelen szülő: kikészítette a környezetét egy kisfiú, de az anyját nem érdekelte

Egy repülőjárat utasainak kálváriája következik, aminek során hiába próbálták a légiutas kísérők csitítani a gyereket, nem sikerült, az anyját pedig mindez hidegen hagyta - fel sem nézett a mobiljából.

Gyerekkel utazni sokszor nem egyszerű: mindannyian tudjuk, hogy a kicsik energiája végtelen, lekötni őket pedig nem könnyű feladat. Előfordul, hogy bármit is próbálunk, nem érünk célt, de más a helyzet akkor, amikor a szülő teljes érdektelenségbe burkolódzva tudomást sem vesz a gyerekéről és azokról sem, akiket éppen zavar a csemete viselkedése. Így volt ezzel az az anya is, akiről egy idegsejtjeiben megtépázott utas írt a Redditen. A férfi jegye az anya és gyermeke mellé szólt.

„Amikor láttam, hogy hova szól a jegyem, magamban bosszankodtam, mert sajnos, szörnyű tapasztalataim vannak, így már az út elején feszült voltam. Habár eleinte simán ment minden, a történések gyorsan olyan irányt vettek, ami senkinek sem volt a kedvére. A mellettem ülő 5-6 éves kisfiú az egész repülőút alatt nyüzsgött, fel-alá rohangált a folyosón, játékokat dobált szanaszét, és rendetlenséget csinált.”

A légiutas kísérők mindent megtettek annak érdekében, hogy a helyzet ne harapózzon el - hiszen több utast is zavart a kisfiú viselkedése -, miközben az anya csak ült, és úgy mobilozott, mintha mi sem történt volna. Ha meg is szólalt, akkor is csak annyit mondott az utasoknak, hogy ne törődjenek a fiával, még gyerek.

Körülbelül az út felénél tarthattunk, amikor rendeltem magamnak egy kólát. Amint megérkezett, a gyerek hisztizni kezdett, miközben az italomra mutogatott. Mielőtt észbe kaphattam volna, az anyja úgy nézett rám, mint egy démonra, aki nem akarja megosztani az üdítőjét az ő kis hercegével.

A férfi igyekezett figyelmen kívül hagyni a jelenetet, de elképedt, amikor az anya odahajolt hozzá, és gőgösen azt mondta: ”Nagyon akarja az üdítődet. Add neki oda!„

”Teljesen ledöbbentem, hiszen az italt ingyen adták, csak kérni kellet a légiutas kísérőktől. Amikor nemet mondtam az anya kérésére, és azt javasoltam, hogy kérjen egyet ő is a fiának, felsóhajtott, lesütötte a szemét, és valamit motyogott az orra alatt.„

Nem sokkal később a féri kért még egy kólát, de ezúttal a gyerek megpróbálta kivenni az italt a légiutas kísérő kezéből, aki ekkor hangosan rászólt az anyára, hogy fegyelmezze meg a gyerekét. A férfi szerint az anyának nem tetszett, hogy rászóltak, izgett-mozgott a székben, majd felkészült a szemmel verésre:

A repülés hátralévő részében úgy bámult rám, mintha én szégyenítettem volna meg, miközben a gyereke továbbra is rendetlenkedett. Elképesztő, hogy egyes szülők azt gondolják, hogy a világ körülöttük és a neveletlen gyerekük körül forog.

Babanet, 2024. július 19.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?