Nevelési elméletek, avagy ahogy az élet hozza… Azt sem tudtam mit csinálok…
Elsőgyerekes anyuka igyekszik mindent a lehető legjobban csinálni. Vakon vagyunk a témában, de az internetnek és a nagyszerű könyveknek hála, ma már gyerekjátéknak tűnik az egész „gyereknevelősdi”. Olvashatunk remek irományokat magyar és külföldi szakértőktől egyaránt. A teljesség igénye nélkül talán Magyarországon a legelterjedtebb és legnépszerűbb nevek a témában: Vida Ági, Vekerdy Tamás, Ranschburg Jenő, Tracy Hogg és még sorolhatnánk. Választhatunk liberális, irányító, indirekt, közvetlen, szigorú és már is összezavarodtam még hány féle módszertan közül. Ennyi időm nekem nem volt , hogy mindent átolvassak…
Mikorra pedig beterveztem, hogy a terhességem utolsó hónapjában veszélyeztetett terhesen majd „láblógatva” informálódok és belevetem majd magamat a témába és majd eldöntöm melyik áll hozzám, a személyiségemhez és a felfogásomhoz a legközelebb, addigra megindult a szülésem és egy újszülöttel a karomban találtam magam a nappaliban. Baromi sok könyv maradt elolvasatlanul, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy jól csinálom-e! Azt írtam jól csinálom? Nem! Azt sem tudtam mit csinálok!!!
A gond az elején velem volt. Azt gondoltam, hogy a tájékozatlanságom miatt nem csinálhatok valamit jól… Nem szabad a gyereknevelésre viszont úgy tekinteni, mint egy tuti palacsintareceptre. Na jó recept nélkül nem lesz palacsinta, de a gyerekeket mégsem lehet könyvekből nevelni. Kétségbeesetten olvastam a könyveket, amikor Fanni aludt, hogy behozzam a lemaradásomat, és informálódjak arról, hogyan csinálják a profik. Maximalista vagyok, nyilván a gyerekemnek is a legjobbat akartam. De a sok-sok olvasás közben sorba hajigáltam a könyveket a sarokba „Áh ez képtelenség!” felkiállítással, mikor szoros napirendekről, és világnézetemmel összeazonosíthatatlan dolgokról olvastam… Aztán a könyvhalom hiába nem fogyott, hiába akartam volna még millió dolognak utána olvasni, az idő lett a legnagyobb ellenségem. Nem volt időm olvasni egy újszülött mellett… Akkortól próbáltam úgy tenni, ahogy nekünk a legjobban esett, ahogy szerintem jó lesz, ahogy a dolgok működhetnek…
És láss csodát, el kezdtem élvezni a dolgot. Lehullott az a mázsás súly rólam, hogy mindent olyan tudományosan túlgondoljak. Anya lettem, előtörtek az ösztönök, figyeltem a gyerekem legapróbb jeleire és rezdülésére ahelyett, hogy dolgokra ráerőszakoltam volna valamilyen hangzatos módszert. Nem mondom, hogy ha visszamehetnék, és tudom, hogy a kislányom előbb érkezik, akkor nem állok neki korábban olvasni. Nem mondom, hogy nem hiszek a nevelési módszerekben, hiszen nem sikerült kellőképpen tájékozódnom ahhoz, hogy bármelyik mellett letegyem a voksot. Egyszerűen nevelnem kellett, és tettem ezt a legjobb tudásom szerint. Most Fanni két éves, és néha bizony rémesen hisztis, de ugyanakkor egy angyal, mint bármelyik gyerek az anyja szemében. Hogy jó utat választottam-e? Most úgy érzem, hogy ennek így kellett történnie…
Juhász Nóra, 2016. október 24.
