Ne gyere nekem azzal, hogy simán lehetek 40 felett is anya! - 2. rész

Az alternatív családi formák kora

A legtöbb nőben gyakorlatilag már gyerekkorban kialakul egy határozott kép arról az idilli állapotról, hogy férje, gyermeke, családja lesz – a klasszikus minta szerint, ami az elmúlt évszázadok során (kisebb-nagyobb sikerrel) működött, bevált.

Aztán közbeszól egy karriercél, az önmegvalósítási törekvés, és korunk egyik központi kérdése: mi is a szerepe, feladata egy nőnek a társadalomban. Mindezek boncolgatása, ki/beteljesítése közben szépen lassan telnek az évek, és sokan a megfelelő partner megtalálása és a gyermeknemzés előtt szeretnénk kipipálni a karriercéljainkat, minek eredményeképpen az elképzelt kép a családról, sosem valósul meg.

Egy 2015-ös statisztika szerint a modern országokban a 40 feletti nők 20%-a még hajadon, míg a ’80-as években ennek pont fele: 10 %-uk volt az. Az első gyermek szülésének időpontja is jócskán megváltozott: míg 1970-ben csupán ezerből két nő hozta a világra gyermekét 35-39 évesen, addig 2012-ben már tizenegy első gyermekes anyuka esett ugyanezen korosztályba. (Hasonló a tendencia a 40-44 évesek körében is.) És bár a gyermeküket egyedül nevelő nők száma összességében csökkenni látszik az elmúlt pár évben, egyetlen korosztály (a 35 éves és a felettiek) kivételt képez.

A megfigyelések arra engedtek következtetni, hogy minél több hölgy vállal gyermeket 40 év körüli korban, annál magasabb ugyanebben a korcsoportban az egyedülálló anyukák száma. A New York Times szerint az ebbe a kategóriába eső anyák még mindig csak egy elenyésző kisebbséget képeznek, ám ha ez az irányvonal erősödik, az a klasszikus családmodell instabilitását fogja jelenteni.

Szégyen és ítélkezés

A körvonalazódó tendenciával lehet egyet érteni és elítélni is, ám azt tudni kell, hogy ezutóbbi csak rosszabbá teszi a helyzetet. A témakörről negatívan gondolkodók erős véleménynyilvánítása csak azt eredményezi, hogy a későn szülő, adoptáló, gyermeküket egyedül nevelők szégyenérzetük miatt nem mernek nyíltan beszélni érzéseikről, problémáikról, így a világ nem tudja hitelesen megismerni a jelenség előnyeit, hátrányait.

Sarah úgy érzi, mintha a világ „némasági fogadalmat tett volna” az ügyben és általános lenne az a közvélekedés, hogy egy szingli anya keze alatt nevelkedő gyermek nem lehet teljesen ép, egészséges (lelkileg).

Abba persze senki nem gondol bele, hogy a mai világban sajnos bárkiből válhat egyedülálló szülő, egy válás vagy baleset következtében, sem pedig abba, hogy árva gyerekek ezrei tennék össze a két kezüket csupán egy szülőért is.

„Csak halvány elképzeléseim vannak arról, hogy mennyi szívfájdalmat (időt és pénzt) spórolhattam volna meg, ha lett volna olyan a környezetemben, vagy olvashattam volna más asszonyok igaz történetét arról, hogy milyen fantasztikus és különleges kapocs alakult ki köztük és az adoptált/donorok által létrejött kisember között. Rengeteget segített volna, ha többet hallok arról, hogy mennyire tökéletesen járható út az anyaság felé minden ilyen modernkori alternatíva!

Kezdetben én is hallgattam a fiam „származásáról” a barátok és ismerősök előtt, hogy elkerülhessem a megvető pillantásokat. De végül megírtam a könyvem (Motherhood Reimagined: When Becoming a Mother Doesn’t Go as Planned), amiben megosztom a világgal a gyötrelmes és a gyönyörű perceket is, amiket egyedülálló, terméketlen anyaként éltem (élek) meg.”

            Sarah, és a mi reményeink szerint is, minél több ilyen bátor nő áll ki a támadó, negatív felhangok ellen, annál több asszony tud kiteljesedni, terméketlensége és családi állapota („single”) ellenére is!

Az eredeti cikket itt olvasatjátok: scarrymommy.com