Ne gyere nekem azzal, hogy simán lehetek 40 felett is anya! 1. rész

„Visszatekintve az elmúlt időszakra, azt kell, hogy mondjam, hogy csöppet sem volt könnyű az út, ami az anyává váláshoz vezetett: tele félelmekkel, aggodalommal, fájdalommal és szégyennel!

A húszas-harmincas éveimet megannyi modernkori nőhöz hasonlóan, a karrierem építésével, a szociális életem meg/kiélésével és az állandó mehetnékem kielégítésével töltöttem, nagyjából úgy, mint a Sex és New York szereplői.

Rengeteg példát láttam, ahogy negyven feletti celebek sikeresen esnek teherbe és egészséges gyerekeket nemzenek, így a gyermekvállalás kérdéskörére mindig is úgy gondoltam, hogy gyakorlatilag bármikor, amikor én majd úgy döntök; megtehetem. Így éveken keresztül csak tologattam a dolgot, és éltem az életem.

Aztán egy szép reggelen, a 40. szülinapom körül arra ébredtem, hogy a menopauza küszöbén állok, nincs egy épkézláb kapcsolatom, pedig vágynék egy kisbabára! Kénytelen voltam szembe nézni a ténnyel: ha gyereket szeretnék, azt nekem magamnak kell megoldanom. Ám ez csöppet sem hasonlított ahhoz a képhez, amit elképzeltem magamnak… Tényleg le kell mondanom az életem párjának megtalálásáról, a hófehér menyasszonyi ruháról, a 2-3 közös gyerekről, és mindezt le kell cserélnem egy közönséges spermadonorra??

Hónapokig tartott, mire kikecmeregtem a kezdeti sokkból, de végül felkerestem a nőgyógyászomat, hogy konzultáljunk a felmerülő lehetőségekről. Arra készültem, hogy majd átbeszéljük a spermadonor kérdését, a beültetést, a teherbe esés esélyét, s hogy mindez milyen időbeni és pénzbeli ráfordítással jár. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy az orvos közli velem, hogy egy petesejt donorra is szükségem lesz!!

Ismét hónapok teltek el úgy, hogy a fejemet vertem a falba, hogy hogyan jutottam idáig, és közben makacsul kitartottam a mellett, hogy már pedig nincs az az Isten, hogy nekem petesejt donort kelljen keresnem! Kipróbáltam minden lehetséges alternatívát, hogy az eredményeim javuljanak: csodadiétákat, életmódváltást, természetgyógyász módszereket, pirulákat, kerültem a stresszt, stb. Majd beletörődtem a ténybe: vagy adoptálok egy bébit, vagy az orvos javaslata mellett döntök.

Teljesen kiakadtam: nem elég, hogy az elképzelt életemben a szerelmem spermáját egy névtelen donorra kellett cserélnem, de még a saját genetikai állományom sem örökíthetem tovább?! Annyira igazságtalannak éreztem az egész helyzetet! Egyszerre vesztettem el két dolgot: a tökéletes esküvő és házasság eszményét, és egy saját kisbaba reményét.

De a vágy erősebb volt bennem, hogy felnevelhessek egy gyermeket, mint a tökéletes életemről szőtt képek, így végül sikerült beletörődnöm a helyzetbe (és meglátnom a jó oldalát).

            Hogy hogyan alakult Sarah története, azt a cikkünk folytatásából megtudhatjátok!

Forrás: scarymommy.com