Mitől stresszel az anya?
Amikor gyerek voltam, azt hittem: anyukámnak valamifajta agylövése van, hogy hajnali kettőig ébren vár, míg haza nem érek a buliból, vagy, hogy idegbajt kap, amiért nem veszem fel a telefont. Amióta gyerekem van, már nem gondolom azt, hogy anyukám egy ufó, aki képes volt túlaggódni a gyerekkoromat...
Inkább azt nem értem: hogyan mert egyedül elengedni már másodikban a három utcára lévő iskolába, vagy elküldeni a boltba tejért kíséret nélkül (na jó, a bolt csak a ház aljában volt, de akkor is). Hogy élte túl, mikor mandula műtétem volt, vagy mikor eltörtem a kezem? És azt sem értem, hogyan úszhatta meg a kamaszkori lázadásomat csupán néhány ősz hajtinccsel. Mióta én is anya vagyok, számolatlanul törnek rám a stresszes helyzetek.
Tőlem függ az élete!
Az első stressz akkor ért, mikor a pár napos gyermekemet kezembe adták a kórházban, és azt mondták, hogy holnap vihetem haza. A tudat, hogy tőlem függ az élete, elég nyomasztó volt. Eleget eszik, eleget hízik, eleget kakil, milyet kakil, eleget alszik (mondjuk azt tuti nem), lát-e, hall-e, figyel-e, mikor jön már a foga...? Úristen! Az első hónapok izgalma után gondoltam, már csak jobb jöhet.
"Leesik, megsérül, vigyázz rá!" korszak
Annál stresszesebb helyzetet elég nehezen tudok elképzelni, mint mikor totyogó gyermeked reggel 6-kor nekiindul a világnak, és kis pihenőkkel este 8-ig esik-kel. Nem beszélve arról, mikor tényleg elesik és mondjuk, beüti a fejét.Tudni kell, hogy a fejbőr felszínéhez közel rengeteg ér van. Nem kell komoly sérülés ahhoz, hogy a gyerek úgy nézzen ki, mint aki épp most tért meg egy világháborús csatából, ahol közelharcot vívott az ellenséggel.... és nem ő győzött.
A sérüléseknél csak a betegségek járnak nagyobb stresszel...
A betegség kortalan. Míg élünk, aggódni fogunk gyermekünk egészségéért. A 28 évesért is aggódsz, mint anya: ha köhög, ha lázas, ha azonnal műtik, mert mindjárt perforál a vakbele, vagy ha csak allergiás kiütések lepik el, és fogalmad sincs, hogy mire allergiás.
A kicsinél pedig már egy hőemelkedés is komolyan megvisel, főleg, ha az addig besózott és mindig az idegeiden ugráló gyereked most csak fekszik, és még a kedvenc meséje sem érdekli. Olyankor imádkozol a Jóistenhez (még akkor is, ha nem hiszel benne) hogy inkább vegye el a te életed, vagy sújtson téged valami vezeklős büntetéssel, csak tegye vissza a gyerekbe a makk egészséget.
Elválás
Ha túljutottatok az "esik-kel korszakon" és betegek sem vagytok, akkor kezdhetsz stresszelni a bölcsin, ovin. Az elválás komoly stresszhelyzet egy anyának.
Nincs olyan édesanya, aki az első ottalvós napot ne torokszorítva csinálná végig. Hosszú ideje erről a napról álmodsz. Vártad, hogy végre bölcsis legyen, te pedig leülhess meginni egy kávét úgy, hogy közben nem ugrál egy pelenkás a fejeden.
És mikor eljön ez a nap, borzasztó lelkiismeret-furdalásod lesz. Úgy érzed: cserbenhagytad őt, odaadtad egy gonosz, idegen néninek, aki valójában nem is az, de most igya meg a kávét, aki akarja, mert neked egy korty sem megy le a torkodon...
Iskola = hétköznapi ámokfutás
Na, ha azt hitted az oviban otthagytad a stresszt, akkor nagyon tévedsz! Mindig mondják: az iskola nem a te kudarcod, nem a te dicsőséged! De annak fogod megélni az első éveket.
Beilleszkedés, kötelezettség, megfelelés, önállósodás, leválás... megmérettetés a gyereknek és neked is. Hosszú időbe telik, mire megtanulod helyén kezelni a dolgokat.Addig bizony stressz, ha miattad nincs füzete, ha otthon hagyja az uzsonnáját, ha miattad késik el reggel, ha bántják, és te nem tudod megvédeni, ha nagyobbak az elvárásaid felé, mint kéne.
Ha az iskola ámokfutás volt, akkor a kamaszkor eszeveszett, őrjöngő ámokfutás lesz, duplán!
Utálni fog, és te nem tehetsz ellene semmit. Csak várhatsz türelemmel, hogy elmúljon és visszakapd a kedves és szeretnivaló gyermeked. Persze türelemmel csupán azok a szülők tudnak várni, akik még maguknak is hazudnak. Te inkább vársz stresszesen.
És már el is jutottunk oda, hogy nem veszi fel a telefont és ébren várod hajnali kettőig, ha elmegy bulizni. Akkor felhívhatod anyukád és megkérdezheted tőle: ő mégis hogyan élte túl?
Ő pedig elmosolyodik majd, és azt mondja: "Túl...???"
Nyitókép: iStockphoto
A cikk forrása. she.hu
Percze Ágnes, 2017. szeptember 22.
