Mire tanít a gyerek? Kreativitásra!

Vegyük például azt a korszakot, amikor a gyerek dekorál. Úgy két-három éves korban beindulnak benne az addig inaktív designer-gének, és nekiesik, mint tót az ajtónak - jobban mondva, mint Leonardo az üres vászonnak. Ami dedünk esetében bármi lehet.

Jó esetben a papír vagy füzet, kevésbé jó esetben a kedvenc könyveink és fotóink, nagyon nem jó esetben a falak. Nálunk a kölök anyaghasználatban sem lacafacázott: egyből zsírkrétával támadta meg a díszítésre váró felületeket a fene nagy önkifejezési hullám első szakaszában. Freskók tömkellegét nyomatta fel a nem kevés pénzből lefestett falakra.

Persze, oka volt rá: épp előtte esett át mandulaműtéten, és mint tudjuk, a rajzolás-festés terápiás jelleggel is bír, ő pedig a csúnya streptococcusokat vizualizálta maga elé, hogy aztán doktorbácsisat játszva mindent megsemmisítse.

Illetve nem, az a feladat rám várt. Volna. Ha sikerrel jártam volna. De nem ment: kijelenthetem, a zsírkrétával örökbecsű művek születhetnek! Csak és kizárólag a következő festés - és azt megelőző falkaparás-csiszolás-alapozás - volt képes elbánni velük. Úgyhogy beletörődve a változtathatatlanba, mi bizony éveket húztunk le a kiss fertőzött falak között.

Ám vannak nálam sokkal kreatívabb anyák is a világon! Például a reddit-en jerschneid névre hallgató felhasználó, akinek gyermeke hasonlóan elpusztíthatatlan remekművet varázsolt a falra egy alkoholos filccel. Anyuka kreativitásának hála a gyermek kissé még bizonytalan és nonfiguratív ábrázolásából egészen pofás kis faldísz lett. Íme!

Ezt alkotta a gyerek:

Így gondolta tovább az anyja:

Ti hogyan kezelitek, ha a gyerek a falon éli ki művészi vágyait? Átfestés, sikálás, továbbrajzolás?