Még egy öltés Apának

Üdvözlök minden Kedves Apukát, illetve Apuka jelöltet!
Szeretnék veletek megosztani egy csodálatos élményt. Az apás szülésről szeretnék írni.
Úgy is kezdhetném, hogy semmiség, de ez nem igaz! Az első gyermekünknél sajnos nem lehettem ott, mert éppen a Hazát védtem, az orvosunk meg, mikor odaértem elküldött, hogy reggelig semmi esélye a baba jövetelének. Hazamentem, rá 1,5 órára kicsi babánk már Anya kezében oázott. Nagyon szomorú voltam, hogy nem lehettem ott!
Ekkor megfogadtam, ha a fene fenét eszik is, a következőnél ott leszek. Ekkor még elég nagy volt a szám.
De az idő telt, és jött a második baba is. Én teljesen beparáztam, amikor közeledett a nagy nap. Mit fogok csinálni, mit fogok látni? Teljesen odáig voltam. Egyszer csak csöngött a telefon, jött a hír, a várva-várt pillanat. Anya készülődik a szülőszobára!
Innentől kezdve elmúlt minden kétségem, elfelejtettem minden félelmem, csak egy járt a fejemben: Anyának szüksége van rám! Mivel nagyon közel dolgoztam a kórházhoz, tíz perc alatt ott voltam.
Ezután felgyorsultak az események, pikk-pakk zöld rucit öltöttem. Azóta sem tudom, honnan kaptam, mikor vettem fel, annyira lázban voltam. Jó másfél-két órás vajúdás után megindult a szülés. Szörnyen cudarul éreztem magam, mit keresek én itt, biztosan akarom? De a feleségem helytállása erőt adott, és ösztönösen mellészegődtem. Már-már úgy éreztem, egyek vagyunk, megszűnt a külvilág számomra, csak a feleségem láttam magam előtt, szorítottam a kezét, együtt toltunk-lélegeztünk és - bevallom férfiasan - együtt sírtunk, teljesen eufórikus állapotba kerültem.
Nem volt semmi más a fejemben, mint együtt végig csinálni, segíteni neki átvészelni a nehéz perceket. Az arcát törölgettem a verejtéktől, számtalan puszit adtam a fájdalomtól eltorzult arcára, homlokára! Többször kifulladt szegénykém, feladta, de mindig felülkerekedett, talpra állt, úgy éreztem, azzal, hogy ott vagyok, van kiből erőt merítenie. Ez oda-vissza igaz volt! Csodálattal néztem, mekkora lelkiereje van az én kicsi feleségemnek!
Fél füllel, két tolófájás között, elkaptam egy mondatot a Bábaasszonytól: - Ebből vákuumozás lesz! Előkészítem.
Mire a Miki egér-mosolyú orvosunk ráförmedt: Eszébe ne jusson! Meglesz a baba anélkül is, erős lány a Krisztike!
És még jobban ráfeküdt a hasára. Pár perc múlva örömtől teli hangon felkiáltott: - Ez az, Krisztike! Már látom a fejét, még egy kicsit tartson ki!
Újabb pár perc, és kint volt a mi kis babócánk! Csodálatos volt meglátni a kis csúcsos fejét. A lábfeje rálapult a kicsi lábszárára. Ezután Én vághattam el a köldökzsinórt. Nem lett vákuum, simán megszületett a „picike”, 4500 grammos és 53centis második kislányunk. Csodálatos volt!
Az orvos rárakta a Kislányunkat a feleségem mellkasára. Klaukám fölnézett az anyjára, nyitva volt a szeme, mintha megnézte volna magának: "Te vagy az anyukám?", majd ernyedten leesett a feje és békésen elszunnyadt. Feleségem fölnézett rám, és a tekintetében benne volt minden, amit csak egy férfi kívánhat a feleségétől! Hihetetlen boldogság töltötte el a lelkem, a mai napig vissza tudok játszani magamban minden pillanatot. Ott voltam a kezdetektől az utolsó pillanatig! BÜSZKE vagyok rá!
Az orvos varrta össze a feleségem, közben egy huncut mosollyal kacsintva hozzátette: - Még egy öltés az Apának, és kész is!

Szóval bátran ajánlom mindenkinek az apás szülést, nem fogja megbánni senki, nekem elhiheti! Ha tehetem, és lehetőségem lesz, újra ott akarok lenni, és ott is leszek!

2008.12.20