Kismama vagy? Panaszkodni kötelező!
A kismamáknak nemcsak joguk van panaszkodni, hanem KÖTELESSÉGÜK is. És ezt most nem viccből mondom.
Tudom, hogy néhány kismama fórum kezd önmaga paródiájává válni, és az összes néhány cikkben durvábbnak írják le a GYES időszakát, mint nagyanyáink a háború-éhezés-diktatúrák 20. századi körforgását. És én ezt nőként és vezető szerkesztőként is maximálisan támogatom. Tudod, miért?
Azért, mert nem lehet elégszer elmondani, hogy az anyaság kőkemény és elismerést érdemlő munka. És ehhez képest szerintem nincs olyan kismama az országban (esetleg a Földön), aki ne kapta volna meg legalább egyszer az"otthon ülsz, és nem csinálsz semmit" kezdetű monológot. Rosszabb esetben a párjától, kevésbé rossz, de annál meglepőbb esetben pedig gyermektelen, NŐnemű kollégájától/barátjától/családtagjától.
És akkor a turbó mamik beszólásairól még nem is beszéltünk - akik azt hiszik, hogy ők milyen jól szervezték meg a dolgokat, közben pedig csak egy jó alvó, jó idegrendszerű gyereket sorsoltak nekik a genetikai lottón.
Na, most képzeljük el, hogy mennyit jelenthet egy ilyen "panaszkodós cikk" annak a szerencsétlen kismamának, akit heti rendszerességgel tájékoztatnak arról, hogy ő csak egy naplopó élősködő a társadalom és a család szempontjából. Egy olyan írás, amiben valaki leírja, hogy az igenis nagy teljesítmény, amit ő véghezvisz. Mert ez nehéz. Objektíven. És nincs azzal semmi baj, hogy nem a kisujjából rázza ki.
És persze ott vannak az Insta mamik. Akik napi négy képet posztolnak magukról - mindegyiken csinosak, önfeledtek és a lemenő Nap fényében a szellő lágyan lobogtatja a hajukat, miközben csöpp kicsi gyermekük édesen mosolyog rájuk. Hányásfoltok, plusz kilók sehol. És akkor az egyszeri (valódi) kismama megint csak azt érzi, hogy ő egy Bukott Nő, csak mert a hajmosás abszolválása is kihívást jelent neki.
Na, a panaszkodós cikkek nekik is szólnak. Hogy valaki a legsötétebb mélyponton is emlékeztesse őket, hogy ez nem szégyen vagy kudarc, hanem hozzátartozik az élményhez.
És akkor most jön a nagyon nagy DE!
Itt állok a gyerekvállalás kapujában, és iszonyatosan megijedtem. Olvasgatom ezeket az írásokat, és rettenetes szorongás fog el, ha arra gondolok, hogy én is anya leszek. És ez nincsen jól. Tönkrement életek, kettétört karrierek, zátonyra futott házasságok, idegösszeroppanások, személyiségtorzulások és a nőiesség lenullázása. Ilyen képet mutattok arról, ami állítólag "az élet legnagyobb ajándéka". Ja, meg persze lehetek még Insta mami, de az a nagy helyzet, hogy nekem baba nélkül se megy ez a lágyszellős-hajamatfújós-tökéletesség.
Szóval tisztelettel kérlek titeket - mint nő a nőt -, hogy semmiképp ne hagyjátok abba a panaszkodást! Mert kellenek őszinte, hiteles hangok, akik reális képet adnak a kismamaság nehézségeiről. DE. Kérlek titeket, figyeljetek arra is, hogy a szépségeiről is reális képet mutassatok be. Tudjátok, Instás túlzások nélkül. És ami a legfontosabb: közhelyek nélkül.
Ne üres frázisokat puffogtatva "az élet nagy csodájáról", hanem átélhető, megérthető, átérezhető élményekkel, leírásokkal, magyarázatokkal. Sőt, megoldásokra is kíváncsi lennék. Hogy miként lehet elkerülni a házasság-karrier-nőiesség-idegrendszer visszafordíthatatlan károsodását. Nem az egyetlen és univerzális boldog család receptet - mert nincs két egyforma eset. Hanem tapasztalatot, tanácsot, trükköt és legfőképpen biztatást.
Hálás köszönettel:
Egy wannabe kismama
U.i.: Nyilván az a nulladik lépés, hogy ti nem estek egymás torkának, és veszitek személyes sértésnek, ha valamelyikőtöknek bevált az a tanács, ami pont a ti babátoknál nem. 
A cikk forrása: she.hu
Egy wannabe kismama, 2017. november 12.
