Készülünk a szülésre...
A fiam diagnózisa után az életünk megváltozott. Igyekeztünk mihamarabb átállni, megbékélni az új helyzettel, de azért időbe telt. Meg kellett szokni, hogy a főzésnél minden alapanyagot mérjek le, hogy a jegyzetfüzet, toll, mérleg a konyha leghasználatosabb kellékei. Ahogyan azt is meg kellett szokni, hogy nincs átaludt éjszaka. Mert éjjel is vércukorszintet mérünk. Nem lépünk ki a lakásból az alapfelszerelés nélkül. Ma már természetes számunkra, hogy ezek a dolgok töltik ki a mindennapokat, de az elején különösen oda kellett figyelnünk mindenre, akár többször is ellenőrizve magunkat.
Teltek a hetek. Egyik nap a férjem feltette a nagy kérdést. Ugye tudod, hogy mindjárt szülsz? Ééén? Viccel velem? Aztán megnéztem a naptárat. Hiszen én mindjárt szülök!!! Elöntött a pánik. Bőven a hetedik hónapot tapostam már. Az igaz, hogy még volt hátra jó néhány hét, de nekem se dúlám, se szülési tervem, se kórházi pakkom, se elkészített babaruhák, és amúgy is, hova lett a második trimeszter?!? Tényleg nem tudtam, hogy telhetett el olyan gyorsan az idő. Persze, tudatában voltam, hogy a hetek csak úgy szaladnak, a napok összefolynak, minden a fiam körül forgott, hiszen rengeteg dolog történt velünk, de megdöbbentett, mennyire kicsúszott a kezemből az irányítás. Én nem ilyen vagyok. Igyekszem jó előre készülni a dolgokra.
Függetlenül attól, hogy már szültem egy gyermeket, most felkészületlennek éreztem magam. Nem sikerült még a babára hangolódnom, olyan érzés volt, mintha még csak az első hónapokban járnék.
Még a terhességem elején felvettem a kapcsolatot egy dúlával, aki bár már foglalt volt a kiírt dátumomra, adott további elérhetőségeket. Akkor még bőven volt idő, nem siettem, hiszen nem tudhattam, mi vár ránk.. Most visszakerestem a levelet, majd három dúlának küldtem e-mailt. Eltelt pár nap, mire kettőtől érkezett válasz. Meglepődtem, milyen árat kérnek (az otthoni ár többszörösét), bár a leírt információk alapján többet tehetnek értem/értünk, mint amire addig számítottam.
Mégis jött a dilemma. Kivegyem a családi kasszából azt a pénzt? Megéri? Persze, értem én, hogy a dúla megkéri a szolgáltatás árát, de jogom van e a spórolt pénzünkhöz nyúlni, hogy könnyebb legyen.. Sokat beszélgettünk erről a férjemmel, rám bízta a döntést, mégis bizonytalan voltam.
Aztán eltelt pár nap. Abban egyet értettünk, hogy a fiunkat nem bízzuk senkire, az apja lesz vele, hiszen bármikor leeshet a vércukorszintje, vagy jöhet egy rosszullét, amikor azonnal cselekedni kell. Ez viszont azt jelenti, hogy én egyedül leszek.
Jöttek az első szülés emlékei. A mai napig azt gondolom, hogy a szoptatással kapcsolatos nehézségeink már ott, a szülőszobán kezdődtek, pedig lehetett volna másképp is.. Igen, kell valaki, akivel meg tudom beszélni, mit akarok, mit nem, és aki átsegít a nehezén, aki támogat. De amikor meghoztam a döntést, nem magamra gondoltam. Egy új élet kezdődik majd, akinek meg szeretném könnyíteni az indulást, és amikor belegondoltam abba, milyen volt a kezdet akkor, két évvel ezelőtt, már tudtam a választ. Kell dúla. Nekem is, a gyermekemnek is, akit most még a szívem alatt hordok. És nem szabad, hogy ez pénz kérdése legyen.
Felhívtam hát az egyik dúlát, és megbeszéltünk egy találkozót a következő hétre.
A találkozón több, mint két órát beszélgettünk. Meséltem neki az első szülésemről. Elmondtam, hogy voltak negatív élményeim, így most felmerült bennem a vízben szülés gondolata, illetve szeretném megpróbálni gyógyszeres fájdalomcsillapítás nélkül. Szeretném, ha minél természetesebben zajlana a szülés, ha a baba mindjárt a mellemre kerülne, ha nem vágnák el azonnal a köldökzsinórt, aztán megkértem, mondja el, hogyan tudna segíteni.
A természetes fájdalomcsillapításnak rengeteg módja létezik, masszázs, aromaterápiás olajok, gyógynövények, meditáció, ezeket ő rendszeresen alkalmazza, de van saját medencéje és szülőszéket is tud biztosítani, ha szeretném. Mesélt a lótusz és a fél-lótusz szülésről, amikor a köldökzsinórt egyáltalán nem vágják el, vagy csak akkor, amikor már a méhlepény is megszületett. Kérdezett arról, mi a véleményem az otthonszülésről. Nálunk ez nem jöhet szóba, mégis beszélgettünk erről a lehetőségről is.
Adott gondolkodni valót bőven. A találkozóról boldogan és elégedetten indultam haza. Otthon átdolgoztam a szülési tervemet. Tisztában vagyok azzal, hogy egy szülésre nem lehet felkészülni, nem lehet megtervezni, semmi sem biztos, mégis megnyugtat a tudat, hogy lesz velünk valaki, aki kiáll majd azért, hogy ha nem indokolt, ne legyen felesleges orvosi beavatkozás.
Bízom benne, hogy jól döntöttem, hogy a megfelelő embert választottam. A világ legtermészetesebb dolga a szülés, és én igyekszem mindent megtenni azért, hogy egy pozitív szülés élményével gazdagodjam és a babámnak megadjam a békés kezdet lehetőségét. Pár hét múlva kiderül 
ezt már olvastad?
Andi M. , 2016. szeptember 30.
Kapcsolódó:
