Készüljetek együtt a gyermekágyra!
Pocakosan azt gondolod, 9 hónap alabb bőven fel tudsz készülni az anyaságra, de valójában fogalmad sincs, milyen anyává válni. Jól mondják, hogy a gyermekágyas időszak a legnehezebb. Frissen szült anyukaként még hetekig gyógyulsz odalent, tombolnak a hormonjaid, ülni még nem, sétálni épphogy csak tudsz, a hasizmodat nónapok óta nem használtad, a cicidből tej folyik, amit a nap 24 órájából akár 10-12 órán át a kisbabád birtokol, ettől pedig olyan szomjas vagy, hogy akár 5-6 liter vizet is megiszol. Nincs olyan, hogy jó, akkor én most kialszom a szülés fáradalmait, megerősödöm, átolvasok néhány szaklapot, mint anno vizsgák előtt az utolsó pillanatban. Nem. Este még pocakos kismama voltál, hajnalban már a kórház fele robogtatok, két perce még iszonyúan fájt és parancsszóra vetted a levegőt, még remegsz a testedet ért sokktól, de már hopp, oda is adták Őt. Még fel se dolgoztad az eseményeket, de már szoptatod és babusgatod, miközben apa énekel Neki, Ő pedig úgy néz rátok, mint akik mindent tudtok, minden gondolatát látjátok és minden baját orvosolni tudjátok.
Ettől fogva Apa élete is nagyban megváltozik. Szinte észre sem veszitek, de már (a megbeszéltek ellenére) Apának és Anyának szólítjátok egymást. Párod reggel ugyan úgy munkába megy, mint eddig, miközben az otthoni feladatai is megnőnek. Otthon a szerepek átalakulnak, a figyelem egymásról a babára terelődik, a kialvatlanság és a rendetlenség minden napossá válik. Beszéd témátok nagy része pedig a baba körül forog, és a "milyen napotok volt" kérdésre általában babaszéklettel és alvással kapcsolatos válasz érkezik. Gyakran fogalmad sincs, milyen nap van, nem tudod megmondani, mikor fürödtél, fésülködtél, vagy mostál fogat utoljára. Eddig nem gondoltad volna, de képes vagy fél órákat is aludni, ülve, állva, bármikor, ha pedig éjjel 4 órát sikerül egy huzamban aludni, úgy pörögsz egész nap, mintha két hetes vakáción lettél volna.
Minden nehézség ellenére ez igen is nagyon szép időszak. Nagyot fejlődhet a személyiséged és önértékelésed, hiszen érzed, hogy emberfeletti teljesítményre vagy képes, és meg tudsz küzdeni minden nehézséggel. Kapcsolatotok is sokat fejlődhet, igazi csapatként leküzdhettek minden nehézséget és együtt örülhettek minden szépségnek és csodának, amivel a kisbabátok ajándékoz meg benneteket. Csokorba szedtem néhány jó tanácsot, ami nálunk bevált, vagy amit utólag már másként csináltam volna, hogy könnyebb legyen átvészelni az akadályokat.
1. Segíts párodnak, hogy minél több születés előtti élménye legyen a kisbabátokkal!
Kisbabátokkal hónapokkal a születése előtt már elkezdhettek ismerkedni. Kutatások szerint azok a babák, akikkel már a pocakban sokat foglalkoztak hamarabb fejlődnek, hiszen nem nulláról indulnak. Már a pocakban hall, lát és érez. Párod kezére, hangjára máshogy reagál, mint a tiédre. Ha énekel neki, azt megjegyzi, később is meg tudja vele nyugtatni a kisbabát. Mekkora élmény, amikor születése után az édesapa kezébe veszi a kis csöppséget, énekelni kezd neki, és látja, hogy biztonságban érzi magát nála, mert már ismeri őt.
Használjátok ki a technika adta lehetőségeket, menjetek babamozizni! Nagy élmény a nőgyógyásznál található ultrahang is, de amikor úgy tudjátok megnézni a picit, hogy látjátok a vonásait, az ujjait, azt, ahogy mozog, ahogy a érintésetekre, hangotokra reagál, ráadásul fél órán át nézhetitek. Felbecsülhetetlen élmény.
Minél több közös élményetek van a magzattal kapcsolatban, annál inkább elkezdtek csapatként viselkedni, és párod annál inkább részt akar majd venni a pici életében, hiszen számára se lesz idegen a dolog.
2. Nézzetek babagondozással kapcsolatos videókat, vagy esetleg menjetek el egy tanfolyamra, ahol gyakorolhattok is, és újabb közös élményt szerezhettek!
Így legalább felkészültebbnek, nyugodtabbnak érzitek majd magatokat. Majd élesben engedd meg apának, hogy próbálkozzon akkor is, ha te gyorsabb, ügyesebb vagy. Ne kritizáld! Megtanulja hamar, és legalább nem neked kell mindig mindent csinálni a baba körül.
3. Keresd fel a gyermekorvost. Tudd meg, hol van, van-e pelenkázó, szoptatásra alkalmas hely, szülés után nektek kell-e menni, vagy ő látogat el hozzátok? Írass föl és szerezz be előre mindent, ami majd a babának kelleni fog.
Fürdetőkrémet, köldökcsonk kezelésére alkalmas dolgokat, lázcsillapítót is tartalmaz a kezdő csomag. Macerásabb ezeket utólag apának beszereznie. Lesz elég dolga a papírok beszerzésével és a családi pótlék intézésével. Hasfájás elleni cseppeket, szélcsövet jó, ha beszereztek előre. Inkább ne kelljen, minthogy egy éjszakát sírva szenvedjen szegény.
5. Válasszatok olyan kórházat, aminek van apás szobája, ahol akár ott is aludhat veletek, de legalábbis egész nap együtt lehettek!
Szülés után az első, amit feladatba adnak, hogy pisilj. Nem véletlenül. Tényleg nehéz feladat. A hasizmaidat már hónapok óta nem igazán használod, és óriási sokk érte a testedet, miközben a babával már neked kell foglalkoznod, a szoptatás pedig hihetetlen energiát igényel. Ülni nem tudsz, mozogni alig. Mindeközben túlárad benned a szeretet és minden anyasággal járó érzelem. Olyan jó érzés, ha nem vagy egyedül. Apa éljen az apaszabi lehetőségével! Törvény adta joga, és szüksége is lesz rá. Munkahelyen úgy se fogják sok hasznát venni egy kialvatlan friss apukának, akinek a gondolatai csak körülöttetek forognak. Inkább legyetek hármasban pár napig, és legyen veled, aki az érdekeitekért kiáll. Ha kell, hívja a csecsemősöket, intézkedik papír ügyben, elküldi a látogatókat, ha ottfelejtik magukat, hoz neked sok kaját, vizet, vagy ha elfogy valami. Ha apa már a kórházban megpróbál pelenkázni, amikor még a csecsemős nővérek segítenek, akkor otthon is bátrabb lesz. Közben pedig már az első percektől családként viselkedhettek, együtt lehettek hármasban. Felbecsülhetetlen!
6. Kérjétek meg a rokonokat, barátokat, hogy inkább majd csak a gyermekágy letelte után látogassanak előre egyeztetett időpontban.
Persze a nagyszülők nézzék meg az unokát, de nincs is rosszabb, mint amikor a kezdeti időszakban a kilincset adják át egymásnak a látogatók, pláne, ha még valami fertőzést is hoznak ajándékba. Ilyenkor általában amikor ébren van, kizárólag szopizással és kakilással foglalkozik életetek értelme, többnyire napközben alszik, éjjel szinte semmit, és a legkisebb apróság is túlstimulálhatja az igencsak kezdetleges idegrendszerét, aminek kitartó sírás a vége, persze csak miután a látogatók elmentek. Az éjszakai üzemmód és szülés utáni regenerálódás nappali alvásokkal bírható, de ha olyankor toppannak be, amikor végre elaludt, lőttek az egésznek.
7. Ha van segítséged, segítsen a főzésben és a háztartásban, de semmiképpen sem a baba körüli teendőkben. Azt meg tudod oldani egyedül is, vagy apával ketten.
Ha egy idősebb nő kiveszi a kezedből a picit, ő fürdeti, öltözteti, pelenkázza, elveszi tőletek a kompetens szülő érzetének a lehetőségét. Ha ti foglalkoztok a picivel az első perctől fogva, nagyon hamar ráéreztek majd mindenre, és ez olyan érzéssel tölt el és olyan következményei lesznek a jövőre nézve, amiért nagyon megéri még akkor is, ha fáradt vagy.
8. Az alábbi dolgokkal tárazz be: több heti kaja, amit csak mikrózni kell, rengeteg szénsavmentes folyadék ,csoki, intim betét 3-6 hétre , eldobható melltartóbetét, bimbó védő krém.
Főzni nem nagyon lesz időd sem erőd, állni alig tudsz majd, pedig rendesen kell enned, plusz a férjednek sem árt. A kajarendelés nem rossz, de ajtót nyitni a futárnak sem lesz egyszerű, ráadásul ha épp akkor hozza, amikor elaludt a pici, és te is le tudnál dőlni, nem fogsz neki örülni. Szoptatáshoz akár 5-6 liter folyadékot is megihatsz egy nap alatt. Jobb ha van melletted mindig egy üveggel. A tisztulási folyamat nem ér véget a kórházban, még hetekig tart. hasonló a menszeszhez, de erősebb, ezért jó, ha van otthon bőven betét. Amikor megindul a tejed és még nem állt be a kereslet-kínálat, könnyen lehet, hogy egy fél órás pihi után arra kelsz, hogy tócsában fekszel és átázott a felsőd. Ezt könnyen megelőzheted melltartóbetéttel, bimbó védőt pedig már akkor érdemes elkezdeni, amikor még nincs gond megelőzés céljából.
9. Legyen egy kényelmes szoptatós foteled, mellette kis asztal, ahova karnyújtásnyira mindig bekészítesz magadnak folyadékot, rágcsát, szendót, mobiltelefont vagy könyvet.
Az első hetekben még annyira igényli a közelségedet és olyan picike A gyomra, hogy úgy érezheted, egész nap csak szoptatsz, ami esélyes, hogy így is van. Ha nehezen alszik, és elalszik rajtad nem lesz kedved fölkelni, nehogy felébreszd. Enned viszont kell és állandóan szomjas leszel. Bár a szoptatás meghitt és gyönyörű, lesz majd, amikor nyomkodnád közben a telefonod, hogy ébren maradj, amikor már koppanna a fejed, vagy csak azért, hogy képben légy a világ történéseivel, esetleg érdekes cikkeket olvass, vagy tanácsot kérj más anyukáktól különböző csoportokban.
10. Ha a babának van saját szobája, fontold meg, hogy a kezdetekben vele alszol!
Erősebb lesz a kapcsolatod a babával, ha nem várod meg, amíg sírni kezd, hanem az első jelzéseire reagálni tudsz. A csecsemőhalál kockázata is csökken azoknál a babáknál, akik anya közelében alszanak, apa pedig kialudhatja magát éjszaka, így sokkal több hasznát veszed reggel. Házasélet miatt pedig pár hétig még úgysem kell aggódnotok.
11. Ne elvárásoknak akarj megfelelni, ne érdekeljenek a kéretlen tanácsok, csakis a babádra koncentrálj, segíts neki! Ha reagálsz a jelzéseire, egyre tudatosabban kommunikál majd veled és nagyon gyorsan fejlődik majd!
A baba megpróbál kommunikálni veled, ha figyelsz rá. Nagy élmény megfejteni! Nem az a normális, ha sír. Mielőtt sírni kezd, már többféle módon a tudtodra adta, hogy mit szeretne tőled. Próbáld megfejteni és azonnal reagálni, így sokkal gyorsabban fejlődik majd, neked is könnyebb lesz 2-3 hónap múlva, ha most minden kérésére pozitívan reagálsz.
+1. Ne izguljátok túl a dolgokat! Pár hét, és sokkal jobb lesz.
Segíthettek a babának, hogy kialakuljon a napirendje és kiszámíthatóbb legyen az életetek. Legyenek rítusok, például peluscsere után jön a szopizás, illetve próbáljatok meg ugyanabban az időben fürdetni, sétálni. Érzékeltessétek a nappal és éjszaka különbségét. Éjjel már csak kis fény legyen és csönd. De ne izguljátok túl a dolgokat. Ha bárhol elalszik, az jó, pihenjetek! Ha nagyobb lesz, majd beszoktatjátok a kiságyba és enni is ritkábban fog. Lesz majd, amikor mosolyog, gőgicsél, játszik. Eljön az az idő, amikor mehettek vele mindenhova és kitárul előttetek is a világ. Hamarosan éjjel is többet alszik majd. Most még ennek nincs itt az ideje. Szeressétek egymást, nézzétek, ahogy alszik, ahogy rátok néz, ahogy szopizik. Akkora bizalommal ajándékoz meg titeket, mint még soha senki. Szülővé, családdá válni pedig meg fogjátok látni, hogy mindennél jobb dolog.
Csercsa-Kincses Anita , 2016. június 14.