Picik & kicsik

Kenyérsütéstől a Zöld Ovi Programon át az iskolakertig avagy mi születhet egy tudatos szülő lelkesedéséből

Kedves közhelynek tűnik, hogy a szülő bármire képes a gyerekeiért - sok példát látunk rá, a magunk módján mindannyian próbálkozunk. Időnként felbukkanak olyan szülőtársak, akik energiája, lelkesedése, elhivatottsága emberfeletti küzdelemnek tűnik, talán csak csodáljuk őket és hitetlenkedünk, hogyan képesek erre. Most egy olyan édesanyával készítettünk interjút, akinek történetén keresztül láthatjuk, hogy kis lépésekkel kezdődik egy ilyen történet, küzdelmes és sok a buktató, de a gyerekekért nagyon megéri.

Lőrincz Ágnes 3 gyerekes édesanya, jelenleg szinkrondramaturg. Elmondása szerint minden a kenyérsütéssel kezdődött, létrehozott egy komplex, környezetvédelemmel foglalkozó óvodai programot, a neve Zöld Ovi program, a gyermekei iskolájában pedig egy egész iskolakertet, amit a gyerekek gondoznak: termesztenek paradicsomot, salátát, paprikát és nagyon nem mellesleg itt tartanak környezetismeret órákat is az alsósoknak - mindez a környezetvédelem, az egészséges táplálkozás, tudatos életmód jegyében.

Ági, mesélnél arról, hogy kezdődött nálad ez az egész, hogyan épült egyik dolog a másikra, hogy jutottál a kenyértől az iskolakertig?

Innen nézve nagyon lassan jutottam el oda, hogy a suliban iskolakert működik, havonta egyszer Öko-büfét tartanak az alsós osztályok, az óvodában pedig Egészség hetet tartunk. A nagy lányom 13 éves lesz, tehát legalább 15 éve kezdtem kísérletezni a kenyerekkel, hogy lehetne még finomabb, még egészségesebb. Liszteket, magokat variáltam. Aztán egyszer csak kaptam egy malmot. Kicsi, otthon használhatót, aztán búzát vettem hozzá. Mindezt egy kilencedik kerületi szuterénből. A munkám révén rengeteget olvastam a német egészség-mozgalomról. Ott többezres magazinokban már 20 évvel ez előtt természetes volt a müzli, a zöld fűszerek, gyógynövények és természetes gyógymódok használata. Ezekből a cikkekből rengeteget tanultam, ezeket a recepteket próbálgattam. A gyerekek születése közben rácsodálkoztam, mivel is etetik őket az élelmiszer-gyártók, és akkor döntöttem úgy, hogy én ezt nem akarom. Amennyire lehetett - közelharc a nagyszülőkkel, rokonokkal - távol tartottam a gyerekektől az ipari édességeket, és saját verzióval próbáltam helyettesíteni. Lekvárt főztem, csokit, túró rudit, birsalma sajtot, gumicukrot. Sokszor elrontottam, de közben új ízeket fedeztünk fel - szó szerint és átvitt értelemben is.
Aztán a gyerekek elmesélték az oviban, hogy szoktam kenyeret sütni, és megkérdezték, sütnék-e a gyerekeknek. Azóta minden évben egy héten át minden csoportba elmegyek, viszem a malmot, és a gyerekekkel együtt sütünk. Amikor iskolások lettek a gyerekek, elkezdtem gondolkodni, milyen programot lehetne bevinni a suliba, de sokáig nem jártam sikerrel. A tanterv keretei nagyon merevek, nem lehet "csak úgy" változtatni az órákon. De az iskolakert ötlete szerencsére megvalósulhatott. Ezt gondozzák a gyerekek, az ősszel nyertünk két cseresznyefát is.
Ötletem van még rengeteg, de megtanultam, hogy nem lehet semmit sem siettetni. Ha valaminek nincs itt az ideje, bármennyire is akarom, úgysem sikerül.

Ha már iskolakert, hogy zajlott a folyamat? Hogy fogadta az iskola? Minden közösségi erővel sikerült?

Az iskola "zöldítésének" ötlete nagyjából egyszerre merült fel a kerületi alpolgármester fejében és az enyémben, egy Intézményi tanácsi ülésen beszélgettünk arról, hogy a lakótelep közepén, egy 50 éves beton, kockaépület, kavicsos udvarral "megáldott" iskolában lehetetlen úgy szaladgálni, hogy a gyerekek ne tennék tönkre a cipőjüket, vagy hogy csak a parkokban látnak virágokat.

Az alpolgármester javaslatára a fenntartó járdát építtetett a kavicstengeren, az igazgató úr pedig megengedte, hogy egy kihasználatlan területen létrehozhassunk 4 db 2*2 méteres magaságyást. A suli ugyanis részt vett korábban egy energiatakarékossági pályázaton, melynek keretén belül almafákat kellett ültetni. Mivel erre a kihasználatlan, háromszög alakú részre kerültek a fák, melléjük kerültek az ágyások. De mivel az iskolában nem volt szabad tanító, akire rá lehetett volna testálni a szervezést-lebonyolítást, és amúgy is az én ötletem volt a kiskert, én vállaltam, hogy földet szerzek, a keretekhez fenyőfát, és megcsináljuk. Ha jól emlékszem, 3 alkalom kellett hozzá. Először kiástuk a magaságyások helyét. Ebben szülők, tanárok és gyerekek is részt vettek, egymás kezéből vettük ki az ásókat, mert a suliban nem volt elég. Másodjára a férjem és egy cimborája jött, akik mindketten ebben az iskolában végeztek 20-25 évvel ezelőtt, és Viki lányommal együtt két nap alatt összeállították a Pilisi Parkerdőtől kedvezményes áron, az osztálypénzekből vásárolt fenyőfákból a kereteket. Harmadik alkalom pedig az volt, amikor a FESZOFE-tól megkaptuk a termőföldet. Ki kellett vágni a kerítést, hogy a billenccsel be tudják borítani a földet az udvarra. Onnan vödrökkel, nylon zsákra lapátolva húzkodtuk az ágyásokba a földet. Vicces helyzetek adódtak, szép emlékként őrzöm ezeket. Májusra készültünk el, szerencsére még időben, hogy be tudjuk vetni salátával, hónapos retekkel, bazsalikommal, és ültettünk bele paradicsom- és paprika palántákat, kakukkfüvet, mentát, metélő fokhagymát. Azóta lett egy virágos kertünk is, és az a tanítónő, akivel együtt ástuk az ágyásokat, bevállalta az iskola részéről, hogy ő fogja gondozni a kerteket. Pályázatokat ír, nyertünk az önkormányzattól is pénzt a kiskertre, lett esővízgyűjtőnk, komposztálónk, fűszerkertünk. Elégedettebb már nem is lehetnék.

3 gyereked van, ők mennyire fogékonyak? Lelkes kiskertészek, kukták?

Ők belenőttek ebbe az életformába, nekik az a furcsa, ha például valahol nem szelektíven gyűjtik a szemetet. Szeretik a friss zöldségeket-gyümölcsöket, amikor friss a sárgarépa, csokorszám vesszük, és hazáig meg is esszük az egészet. Van zsebpénzük, úgyhogy amikor elmennek kirándulni, erdei iskolába, táborba, ők döntik el, mit vesznek meg belőle, és persze vesznek bolti gumicukrot, nyalókát, chipset, mindenfélét, de mivel ennyit esznek kb. egész évben, nem aggódom emiatt. Lelkesen segítenek a konyhában, mert szeretnek jókat enni, és olyankor is kettesben vagyunk, tudunk dumálni. Van olyan is, hogy mindenki segít, például karácsonykor, vagy ha nagy mennyiséget készítünk valamiből, ezek is nagyon jól szoktak sikerülni. Nem rég készült el a komposztáló kasunk a kertben, abban is nagyon lelkesen segítettek, mert nem tudták elképzelni, milyen lesz a fűzfavesszőkből font kerítés. Amikor elkészültünk a fonással, Dénessel, a férjemmel feltöltötték a termőrészt, akkor lehetett talicskázni, földet keverni, sarazni, most pedig a locsolással segítenek.

Hogyan fogadják mások az életmódotokat?

Szerencsére nagyon elutasító gondolkodással nem találkozom, inkább csodálkoznak, hogy "jé, ti így éltek?" A szüleink is hozzászoktak már ahhoz, hogy nálunk nincs rágcsálnivaló az asztalon, mi akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk, és olyat, amit mi főzünk. Nagyon ritkán szoktunk ételt rendelni, de persze olyan is előfordul, de akkor is megválogatjuk, hogy kitől hozatjuk, és mit. Annak idején, 10-12 évvel ezelőtt a saját szüleimmel kellett megküzdenem az elveim" miatt, de az is inkább az általuk vitt hagyományok ütközése volt az én kísérletezéseimmel. Amióta látják, hogy nem csak belekaptam ezekbe a dolgokba, hanem ehhez alakítottuk az életünket, ők is tiszteletben tartják, hogy nálunk nincs durva vegyszer, mosószóda van és szódabikarbóna, és nem is akarják ránk erőltetni a dolgaikat. Nekem pedig azt kellett megtanulnom, hogy ha olyasmit hoznak nekünk ajándékba, amire nincs szükségünk, arra azt tudjam mondani, hogy köszönöm, nem kérjük. Ebből azért még vannak súrlódásaink.

Mit tanácsolsz a lelkes szülőknek, hogyan vágjanak bele saját, akár hasonló projektbe?

Apránként, egy-egy dologgal érdemes kezdeni. Például a szódabikarbónával. Érdemes venni belőle egy adaggal, és kipróbálni, mi mindenre jó a fürdőszobában, a konyhában, a fogmosásban. És miután már eszükbe sem jut megvenni a maró vegyszereket, akkor kipróbálni, mire jó az ecet vagy a citromsav. Vagy kipróbálni a kenyérsütést. Először a boltban kapható lisztből, aztán kenyérlisztből, aztán variálni teljes kiőrlésűvel, magokkal aszalványokkal... és ha kipróbálták, kikísérletezték, melyik ízlik nekik a legjobban, utána adni fogja magát a következő lépés: a felvágottak elhagyása, a saját májkrém, a megbízható gazdák keresése, akiktől tojást, kolbászt, zöldséget lehet vásárolni... és szép lassan átalakul minden.

Vannak várható buktatók?

Ha túlságosan hamar akarunk változást elérni. Ha túl sok mindenbe kapunk bele egyszerre, az csak kudarcot eredményez. Nem könnyű megtalálni azt a kenyeret, ami az egész családnak ízlik, ezért érdemes kísérletezni. De a megsütött kenyeret meg kell enni, nem szabad kidobni akkor sem, ha nem ízlik mindenkinek. Ezekkel el lehet tölteni heteket-hónapokat. Ha csak egy dolog változik, azt a család is könnyebben fogadja, és nem is kell lemondaniuk sok mindenről egyszerre. Az árról nem is beszélve. Ha hirtelen mindenből bio minőségűt akarunk venni, azt megérzi a családi költségvetés. De ha csak a zabpehelyből veszünk mondjuk biót, és abból főzzük a zabkását, az még nem csapolja meg a kosztpénzt.

bambina, 2015. június 21.