Jókor

De azért elküldtek minket a kórházba, ahol közölték velünk, hogy a retinával semmi baj, rosszindulatú daganata van - melanóma. Akkora volt a daganat, mint a szemgolyója, ezért azt mondták, ki kell venni a szemét, üveggolyó szemet fog kapni. Azt hittem, hogy ott, abban a pillanatban meghalok, és csak sírtunk. Párom nem akarta, hogy kivegyék a szemét. Felkerestünk más kórházat is, és végül egy professzor elvállalta.

Március 6.-án be is feküdt, nem volt mire várnunk, mert ha elfakad, rámegy az agyára, és attól aztán Isten ments. Két nappal később, 8.-án délelőtt dolgoztam, de nem éreztem jól magam, délután vettem egy tesztet. Mikor hazajöttem, meg is csináltam, nem tudtam várni reggelig, a háromperces teszt 1 perc után pozitív lett.

El se hittem, elkezdett remegni a kezem, azonnal hívtam a páromat. Ő is nagyon örült, mondta, másnap menjek be hozzá a kórházba. Be is mentem, ő pedig a hasam simogatta egyfolytában, és azt mondta, nem baj, ha megvakul, hisz van értelme élnie, fel kell nevelnie a kisfiát. Március 10.-én megműtötték, négy órán keresztül tartott a műtét, de sikerült, a daganatot eltávolították. Ám a látóidegen is rajta volt, így ki kellett vágni egy darabot abból is.

Két hónap múlva kiderült, hogy vak a bal szemére, azzal nem lát semmit, de nem tört le, azt mondta, legalább nincs ott üveggolyó, és a fiát is fel kell nevelnie. Mielőtt visszament volna dolgozni, eljött velem a 16 hetes ultrahangra. Pont a szülinapján volt, és ott közölték velünk, hogy minden rendben, 60 százalék az esélye, hogy kislány. Kicsit le volt törve, beleélte magát, hogy kisfiú lesz, de azt mondta, nem baj, mert egy kislány könnyebben befogadja a kistestvért. Micsodát? Kistestvért? Hisz még meg sem született, én nem gondolkoztam kistesón.

Szeptember 24.-én összeházasodtunk, pár héttel előtte tudtuk meg, hogy farosan fekszik a baba, és valószínűleg császár lesz a végén. November 3.-án kellett befeküdnöm a korházba, és 5.-én, a párom névnapján megcsászároztak. Kislányunknak Lili lett a neve, tiszta apukája volt, egyszerűen gyönyörű, 2800 grammal és 48 centivel született. Nagy volt az öröm!

Két és fél évre rá igaza lett a férjemnek: terhes lettem, és úgy döntöttünk, jöjjön a kistesó. Ő véletlen bébi, de a párom azt mondta, hadd jöjjön, ha jönni akar, ő biztos kisfiú lesz. Szeptemberben voltunk a 18 hetes ultrahangon, ahol közölték, hogy biztos fiúcska. Lili elkezdett sírni, hogy hugit akar, nem kell öcsi. Idén február 5.-én simán meg szültem - 9 és fél óra alatt - kisfiunkat, Martint. Ő is tiszta apukája volt. Mikor Lili meglátta, egyből haza akarta vinni, végül könnyen elfogadta az öcsikét. Szerintem mindenkinek kell kistesó, jó dolog, az én gyerekeim között 3 év és 3 hónap van, napra pontosan. A férjem egyelőre jobban ragaszkodik Lilihez, ő pont jókor jött, igazi apa és lánya kapcsolat van köztük. A műtét óta eltelt 4 év, és szerencsére azóta minden rendben.

Hát ez az én történetem, elég izgalmasra sikerült, pedig nem így terveztük.

Szefcsikné Tóth Ildikó