#baba#anya

Időhúzós programok szentestére, amíg megjön a Jézuska

Nagyjából a testvérem 15 éves koráig díszítettük az éj leple alatt, vagy nagy titokban kora este a fát édesanyámmal, hogy aztán a látványnak köszönhetően ismét ott csillogjon a meglepetés és az izgatottság a mosolygós gyerekszemekben. Persze már jóval korábban rájött, hogy tőlünk kapja az ajándékokat és nagy valószínűséggel azt is sejtette az utolsó pár évben, hogy a fát is mi libbentjük díszbe néhány óra alatt, amíg ő délután valamilyen programon vesz részt apuval, vagy a család többi tagjával, vagy éppenséggel éjjel alszik. Ennek okán, - ha nem az éjszakai díszítést választottuk-, igen nagy rutinra tettünk szert az évek során a különféle program ötletek kifundálásában, hogy tartalmasan és persze karácsonyhoz kapcsolódóan teljen a várakozás a legkisebbek számára. Most néhány ilyen tippet hoztam nektek, hogy mivel érdemes elütni az időt, amíg otthon „az angyalkák” sürögnek-forognak, hogy estére minden készen álljon az ünneplésre.

Kincskeresés, házi geocaching

Elrejthettek egy-két karácsonyi apróságot a környéketeken, a kertben, a házban, vagy akár az erdőben és megadott koordináták alapján nekiindulhattok a gyerekekkel megkeresni őket. Lehet, hogy még jobban fognak örülni a csokiknak, apró tárgyaknak, mint a karácsonyi ajándékoknak.

Vár a vár!

Építsetek várat, bástyát, ha van hó abból, ha nincs, megtehetitek ugyanezt kartondobozokból is: fő az újrahasznosítás. Abban aztán órákat el lehet játszani kültéren, beltéren egyaránt, lehet díszítgetni, csinosítgatni, amíg eljön a várva várt este. Tipp: a kartonos „birodalmak” később is bevethetők unaloműzőnek, ha bekerülnek a gyerekszobába.

Karácsonyfadísz készítés a nagyinál, vagy az unokatesóknál

jó előre beszéljük le a családdal, hogy kinél lehetne összeverbuválni a kicsiket egy kis délutáni kézműves foglalkozásra. Felügyelő lehet a nagyi, vagy nagybácsi, nagynéni, végül is ez a szülőknek is jó kis beszélgetős program, amíg a gyerekek alkotnak. Készíthettek együtt sógyurmát, kristálygyurmát, amit ki lehet sütőben szárítani, festeni, de vehettek levegőn száradó gipszet, gyurmát is, amit könnyű formázni. Este hazatérve a művek fel is kerülhetnek a fára.

Bábszínház, mozi, planetárium, koncert

Érdemes szétnézni a helyi szórakoztató létesítmények kínálatában, hátha akad egy klassz előadás. Ha van egy vagy két vállalkozókedvű felnőtt a családban, aki összegyűjti a gyerkőcöket és elmegy velük, igazán maradandó élmények várnak majd rá.

Forogjon a film!

Ha már elég nagyok ahhoz a gyerekek, hogy kezeljék a mobil kameráját, készítsetek karácsonyi reklám filmeket, vagy vicces videókat a családnak. Garantált a nevetés, ha szenteste be is mutatjátok őket „fő műsoridőben”.

Irány a kisvasút, a fogaskerekű, vagy a csillamos!

Bárhol is laktok az országban, egész biztos, hogy találtok alternatívát kis erdei vasútazásra a közelben, vagy feldíszített villamosozásra, buszozásra, hajózásra a belvárosban. Tipp: ki lehet próbálni az alapvetően turistáknak szóló kétemeletes városnéző buszokat is, a kicsik biztosan élvezni fogják, hogy ilyenen utazhatnak, és mivel hamar sötétedik, a városi fények is lebilincselők lesznek.

 

K.V., 2023. december 22.

Forrás: Nyitókép: GettyImages.com

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?