Ha újrakezdeném...

Ha újrakezdeném ezt várandósságosdi-gyereknevelősdi történetet, akkor nem stresszelném magam annyi minden miatt - jó, erre nem tudom letenni a nagyesküt, mert persze ez nem mindig döntés kérdése. Nem járnék minden héten védőnőhöz, csak annyiszor, amennyi éppen kötelező. Az orvosnak addig nem hagynék nyugtot, míg minden kérdésemre nem válaszol rendesen, és nem érdekelne, hogy ebédidő van, vagy éppen szülinapi partira hivatalos, hiszen megfizetem az idejét. A paraszolvenciát szívesen elhagynám, de azt hiszem, még mindig nem élünk abban az ideális világban, ahol ez okos döntés lehet mindenkinek, mindenhol.

Nem olvasnék szakirodalmat, babás újságokat. Inkább fórumokba járnék, hasonkorú várandósok, majd babások közé. Nagyon-nagyon sok erőt, energiát tud adni azok társasága, akiknek ugyanazok a testi-lelki bajaik vannak, mint nekünk. Nem sajnálnám tizennegyedszer is leírni, hogy miért jó a folsav, milyennek érzem én a magzatmozgásokat, vagy mi vált be a hányinger ellen.

Nem hinnék a reklámoknak, nagyon nem. A kifejezetten babákra-mamákra specializálódott nagyáruházakba be nem tenném a lábam. Nem hagynám, hogy elhitessék velem, hogy jó babakocsi nincs százezer alatt, az etetőszéknek pedig bőrpárnázottnak kell lennie, 5 fokozatban állíthatónak és hét nyelven kívánjon jó étvágyat - ellenkező esetben nem több, mint egy kissámli, és ássa el magát az olyan szülő, aki ennyire igénytelen.

Merthogy milyen egy jó anya, azt remekül sulykolják belénk a marketingesek. Már a babatervezés fázisában szedjünk vitaminokat, vegyünk mindenből újat, anatómiait, elektromosat, formatervezettet, vetessük le a köldökzsinórvért akkor is, ha nem tudjuk, mire jó.

Ha újrakezdeném, nem akarnék mindenkinek megfelelni. Csinosan öltöznék, a hasamat domborítanám feszes felsőkben, de nem vennék drága kismamaruhákat. Mert már tudom, hogy a legtöbb jelenlegi ruhám egy-egy hosszabb felsővel, vagy egy bandázzsal bőven megtenné a pocakosabb időszakban is. Ja, és nem használnám ürügyként, hogy a baba kívánja a kakaóscsigát, hanem ügyelnék nagyon az étkezésre, keserves tapasztalatom, hogy nincs büntetlen zabálás még várandósság alatt sem.

Nem költenék vagyonokat olyan ruhákra, amit a baba öt perc alatt kinő. Becserkészném a legtutibb bizományikat, keresnék olyan ismerősöket, akik megszabadulnának a felhalmozott babaruháiktól - nem is sejtenénk, hogy mennyien vannak azok, akiknek ugyan már nagyobbak a gyerekeik, és újabb bébit már nem terveznek, de a babaruhák csak pakolódnak egyik szekrényükből a másikba.

Mindenkit arra bíztatnék, hogy bízzon az ösztöneiben. A világon a leghasznosabb tanácsnak tartom, nemcsak várandósság idején, de szülés után. Ha valaki úgy érzi, úgy tud leginkább a babájára hangolódni és nem mellesleg magát a legjobban kipihenni, ha együtt alszanak, akkor úgy a jó. De ha másvalakit ettől a gondolattól még a hideg is kirázza és végigrettegné az éjjelt, hogy ráfekszik a babájára, ezért sosem aludna együtt vele, annak hát nosza, tegye kiságyba a csemetét. Nincs egyedüli üdvözítő út. Ez az, amit a mai eszemmel már nagyon is jól tudok.

Ha újrakezdenéd, te mit csinálnám másképp?