Gyerünk, anyukám! – A kifogásoktól a tettekig

Úgy hozta az élet, hogy 34 éves koromra három gyerekem lett. Hirtelen. 2011-ben született Milos, majd 2013-ban Zorka és Gergő. Mindkét terhesség alatt kb 15-20 kiló lopakodott fel észrevétlen.

Egyébként is az a típus vagyok, akinek elég ránézni az édességre. A forgatókönyv minden alkalommal azonos volt: az utolsó trimeszterben már mérlegre is alig mertem állni, ha mégis megtettem, a vizesedésre fogtam, amit mutatott. Aztán a szülés után...

Láttam én, hogy baj van, de még reménykedtem a víz távozásában, a szoptatás jótékony hatásában, a gabonakörök létezésében, a reinkarnációban és a többiben. Eltelt fél év, maradt 10-15 kiló. Utáltam a fényképeket visszanézni, jártam a turkálókat néhány méretes darabért, és a kondim a béka feneke alatt volt az önbizalmammal együtt. 

Az ikrek születése után sokáig halogattam a mozgást. Először gyártottam sorra a klasszikus kifogásokat – gondolom, tudjátok, hogy megy ez. "Most épp alszanak/aludtak/aludni/enni fognak", "ma takarítanom kell", "fáradtvagyok, mert éjjel kétszer keltem" és társai. A család is elnéző a - már nem is annyira - frissen szült anyával, általában meg mit érdekli őket, hogy mozogsz-e?

Aztán rájöttem, hogy kifogásokat gyártani fárasztó, viszont a kilók ragaszkodnak, sőt, új pajtásokra is lelnek!

Ekkor léptem hülyeségben a következő szintre. Pár hónapon belül két helyre is jelentkeztem a Facebookon, ahol három hónapos programjukkal életmódváltást és fogyást ígértek. Nem, odáig azért nem fajult a dolog, hogy fizettem volna, nekik reklámarcok kellettek. Nyilván a háromgyerekes ebből a szempontból elég nagy rizikó, persze - ma már tudom, hogy szerencsére - egyik cég sem engem akart.

Még hetekig figyeltem a helyettem bejutó riválisokat, akiknek persze hirtelen nem is volt akkora a feneke, mint az enyém, amikor rájöttem, hogy nem vagyok normális!

Ennek három hónapja. Itt a nyár, nem kényszerülök edzőterembe és szervezett órákra. Igaz, hogy meg kellett tanulnom időt szakítani a sportolásra, de mára heti 2-3 alkalommal csinálom.

Csak hogy ne mondd azt, hogy nagymamákkal és bébiszitterekkel könnyen dumálok, elmondom, hogy akár futás, akár edzés a program, az ikrek jönnek velem. Alszanak, vigyorognak a kocsiban vagy épp csikket gyűjtenek a parkban, de ez az egy óra részükről is vállalható.

Súlyban lassan ott vagyok, ahonnan az első terhességem indult, formában még nem. Jó, legyünk realisták, olyan már soha nem lesz. Egy ikerterhesség olyan, mintha oda-vissza átment volna rajtad a gyorsvonat.

De megfogadtam, hogy kihozom magamból a legtöbbet - eszement diéták, 150 kilós súlyok és heti hét edzés nélkül. Igaz, nem vagyok egy Rubint Réka sem alkatilag, sem hangilag, de szívesen megosztom veled, hogy csinálom. Sőt, ha szeretnél, gyere velem!

Kádár-Papp Nóri
Gyerünk, anyukám!