Gyerekkel pihenni? Na, még mit nem!

Pár napja a hegyek felé vettük az irányt a négyévessel, aki egyébként edzett utazó, amikor csak lehet, jövünk-megyünk vele együtt. A férjemmel tárgyak helyett utazásokat szoktunk ajándékozni egymásnak, a gyerkőc ebbe nő bele, és egy-egy kiruccanás alkalmával számtalan életre szóló élménnyel gazdagodunk mindannyian.

Többek között azt is emlegetni fogom, remélem, még százévesen is, amikor arra ébredtem, hogy a Magas-Tátra mögül éppen kibukkanó nap fénye világítja meg a gyerekemet – páncélban, kivont karddal.

Egy korábbi cikkemben említettem már, előfordult, hogy hallucináltam a fáradtságtól. Gyanítottam, ezúttal is ez történik, aztán felmerül bennem az is, hogy de jó, még álmodom, tehát alszom, majd az, hogy az agyamra ment a hegyi levegő, és végül, hogy ez a valóság. Ezt nem láttam jönni.

Aztán persze bekúsztak az emlékfoszlányok arról, hogy én magam vettem a sárkánylovag-felszerelést, de

1. az elmém számára túl korán volt még az ilyen jellegű huligánsághoz.
2. ez a gyerek eddig a zokniját sem volt hajlandó egyedül felvenni.

Arra ki sem térek, mekkora tortúra felöltözni, átöltözni, egyáltalán bármit csinálni vele, aminek köze van az öltözéshez. Fel is adtam, az óvodában pedig megesküdtem, hogy a ballagásra már biztos egyedül fogja felvenni az ünneplőjét ez a drága gyermek, addig viszont, a hatékonyság érdekében, gyorsítom a folyamatot, mert az idegrendszeresen sajnos nem kompatibilis azzal, hogy 12 lakáskör után sikerül levenni a pizsamát, két részletben, 4 összeomlással. Most azonban lebukott a kis gazfickó! Tud ő önállóan öltözni. Sárkánylovag tematikában. Engem mondjuk, ez nem zavar, simán elengedem így az oviba, jött már velem szembe Pókember is az utcán, fényes nappal, nem farsangkor.

Anyaság

 

Alszol Te rendesen Anyukám???

Szóval, az egyik, amire a gyerekkel történő utazás során érdemes felkészülni az, hogy a nappal együtt kel. Kiszúrja ugyanis, ha a sötétítőn átsütnek az első sugarak, éberebb, mint egy kakas, és ezt nem befolyásolja, mikor aludt el és hányszor kelt éjjel. Mindez valamiért csak a szülőket viseli meg, őket viszont nagyon.

Sebaj, volt kávé és gyönyörű nap virradt ránk, még ha kényelmetlenül korán is. Elhatároztuk, hogy bőséges reggeli után túrázni fogunk, miénk a világ.

Történetünk főhőse, sasszemű négyévesünk azonban mit vett észre, na, mit? Egy hüllőkiállítás plakátját.

Igen, ahogy sejtheted, szépen-szófogadóan elindultunk műanyag dínókat és élő, de fogalmam sincs, milyen gyíkokat nézegetni. Mi másra vágyna az ember, ha elutazik egy mesebeli helyre? Pitonokra, békákra, agámákra.

Gyerekkel utazni a saját tapasztalataim alapján véletlenül sem pihentető, ám annál szórakoztatóbb, de azért kell hozzá humorérzék, mint a gyerekneveléshez és egyáltalán az élethez általában. Persze, mielőbb célszerű túltenni magam azon, hogy nem azt csinálom, amit, amikor és ahogy szeretnék – tehát pont, mint otthon, csak legalább szebb helyen, ezt értékelem – és a vágyott nevezetesség helyett terráriumban alvó csúszómászókat kényszerülök nézegetni, de mindezzel együtt, kisfiam, „nélküled elindulni, na még mit nem”.