Egy kétgyermekes anya feljegyzései Fél óra pihenés...
Szívesen kattintok rá gyors tippekre, amik gyerekneveléssel kapcsolatosak. Így volt ez pár hete is egy cikknél, ami praktikus tanácsokat tartalmazott azzal kapcsolatban, hogyan éljük túl a mindennapokat a gyerekek mellett. Pontosan már nem emlékszem minden részletére, de egy mondat szöget vert a fejemben, és azóta sem hagy nyugodni. Eszerint úgy kell beosztani a napot, hogy Apa érkezése előtt fél órával már legyen kész az anyuka a házimunkával, és a gyerekeknek találjon ki olyan játékot, amivel egyedül is elfoglalják magukat. Ezután üljön le, és pihenjen fél órát, hogy amikor Apa belép, ne teljesen kimerülten fogadja, idegösszeomlás közeli állapotban.
Ezen első olvasásra szinte még fel is nevettem, annyira elképzelhetetlennek tűnt. Aztán csak nem hagyott nyugodni a gondolat. Van, aki tudja így ütemezni a napját? Van, akinek a gyerekei fél órát csendben töltenek, amíg ő csak ül a kanapén, és pihen? És főleg: van, aki kisgyerekek mellett a nap bármely szakában befejezettnek tudja tekinteni a házimunkát??? Vagy csak én vagyok annyira makacsul maximalista, hogy nem tekintem befejezettnek a házimunkát addig, amíg akad mosogatnivaló és mosnivaló a lakásban?
De tegyük fel, hogy a házimunkát egyszerűen félreteszem. Hogy oldjam meg, hogy mind a kettő gyerek pont Apa megérkezése előtt legyen fél óra hosszáig nyugton? A Kicsi már 9 hónapos. Alszik még délután, de korábban. Amikor ébren van, eljátszik, de csak akkor, ha ott nyüzsgök körülötte. A Nagy lassan 3 éves. Eljátszik már a sarokba beülve hosszabb ideig, de amint megneszeli, hogy leültem, biztosan a Kicsire veti magát, és kezdődik a csetepaté. Vagy pont akkor kell pisilni, inni, vetkőztetni a Mici babát, könyvet olvasni, stb. Mesét pedig nem nézhetnek! A Kicsi még egyáltalán nem, a Nagy is csak heti egyszer vagy kétszer. Ez nálunk alapelv, inkább játsszanak a játékaikkal, mint meredjenek hosszasan egy monitor képernyőjére. Főleg azt nem szeretném, ha Apa arra érkezne, hogy szól a mese, és a gyerekeket annyira leköti, hogy nem is mennek elé köszönteni. Ellentétben azzal, ahogy egyébként várják: futnak-kúsznak elé boldogan.
De tegyük fel, hogy a gyerekek valami csoda folytán szépen játszanak egymaguk. Nade komolyan! Hogy tudnék fél órát ülni és pihenni, amikor végre van fél órám magamra? Vagy amikor a lassan évek óta halmozódó feladataimból valamit megcsinálhatnék? Hogy tudnék nyugodtan ülni a kanapén, és arra gondolni, hogy milyen jó nyugton lenni? Azt hiszem, naggggyon nem lennék nyugodt!
Kristályvíz, 2017. január 20.
