Engem nem a gólya hozott

Egy nyári éjszakán kezdődött, amikor leendő szüleim fejében megfogant a gondolat: szeretnének egy kisbabát. Icipici gondolat voltam, de voltam. A gondolatot tett követte, s kaptam tőlük egy nagyon kicsi, gyenge testet.

Olyan kicsi és gyenge voltam, hogy a legkisebb ingecske is kicsi lett volna rám. A világ legkisebb bölcsőjében is elvesztem volna, és mivel az ember gyerekének sehol nincs olyan jó helye, mint az édesanyja pocakjában, így hát átmenetileg én is pocaklakó lettem.

Az anyukámmal voltam éjjel-nappal, magával vitt mindenhová. Fejem fölött dobogott a szíve, erre a zenére ébredtem és aludtam el. Lassan megismertem szüleim hangját. Volt egy mély, de nagyon simogató hang: az apukám. A csacsogó és vidám pedig az anyukám.

Gyakran megsimogattak és ez nekem nagyon jól esett. Szépen növögettem, egyre szűkebbnek bizonyult a lakhelyem. Sokat mocorogtam, ilyenkor az anyukám megcsiklandozta a lábacskámat. Remekül elszórakoztunk.

Egyik nap szokatlan dolog történt velem. Egy eddig ismeretlen hangot hallottam és fura érzésem támadt. Hát igen, a doktor bácsi egy ügyes kis szerkezettel bekukucskált hozzám, hogy kikémlelje: fiú vagyok vagy kislány? A doktor bácsi boldogan mondta az anyukámnak, hogy egy szép és jól fejlett fiúcska lakik a pocakjában. Nagy volt az öröm! Az apukám hatalmas kezét a mama hasára tette és megsimogatta: „Nagyra nőj, fiam!”

Kívülről egyre gyakrabban szűrődött felém egy mondat: nemsokára megszületik. Nem tudtam mit jelent, de én már nagyon szűkösen voltam idebenn.

Egyik nap újra azt a ritkán hallott hangot véltem hallani. Gondoltam megint megnézik a zúgó masinával: fiú vagyok, vagy kislány? Lehet, hogy elfelejtették? Az anyukán sem lehetett valami jól... Az apukám keze idegesen simogatta a mama pocakját. Vajon mi történhetett odakinn?

Fémes koccanások, csörgések, sürgés-forgás. Az anyukám szíve egyre hevesebben vert a fejem felett. Mi történt? Tudni akarom! Ne bántsátok a mamámat! Aztán egy nagy kéz megragadott és felemelt. Minden nagyon fényes és hideg volt körülöttem. Nagy volt a zaj is. Nagyon megrémültem!

Nem hallottam az édesanyám szívverését. Minden erőmet összeszedtem, és éktelenül elkezdtem üvölteni. Hamarosan meghallottam egy jól ismert hangot: „Kicsi fiam!” Az apukám volt. „Hát megérkeztél közénk, Isten hozott kisember!” Rám adták életem első ingecskéjét, és jó melegen bebugyoláltak.

Lassan kezdtem magam otthonosan érezni, de valaki még nagyon hiányzott. Az én anyukám, a dobogó szív, melyet olyan sok napon át hallgattam. Ezer mama közül is megismertem simogató hangját. Ő az én anyukám!

Később a doktor bácsi hangját is hallom, amint az apukámnak azt mondja: a császármetszéses szülésnél minden rendben volt. Tehát én így születtem, ilyen császári módon!

Megérkeztem. Itt vagyok ebben az új világban. Már kényelmesen elférek, rúgkapálhatok, ahogy csak akarok. Beszélni még nem tudok, de ha bárminek szükségét érzem, sírással jelzem. Anyukám kitalálja, mire van szükségem.

Remek dolog az élet. Vannak játékaim, ágyam, puha takaróm. Esténként az apukámmal nagyokat fürdünk. Mindenki nagyon szeret engem.

Elkezdtem nőni, és addig abba sem hagyom, míg olyan nagy nem leszek, mint a papám. A kommunikálást is tanulom, ahogy apránként azt is, mi- mire való. Hogyan használjam a kezem és a lábaim. A kacagás már nagyon jól megy.

Örülök, hogy ide születtem, még ha ilyen királyi, bocs, császári módon is. Örülök, hogy Ők a szüleim, nagyon szeretjük egymást. Most már úgy hívnak minket, hogy CSALÁD.

Az idő gyorsan szalad. Már elmúltam másfél éves. Láttam esőt, havat, erdőt, folyót, tavat, de még nem tudom, miért kék az ég? Miért illatosak a nagymama virágai, miért szalad minden, ha a vonaton ülünk? Mindent tudni akarok!

Olvasni a papírról, a helyét a kockáimnak, biciklizni, és fölmászni a mászóka legfelső fokára. Imádok kirándulni, gyalogolni a mezőn, ahol a fű olyan magas, mint én és olyan színesek a virágok, mint a szivárvány. Repülnék a madarakkal is, s ha a felhők fölött találkoznék a gólyákkal, megsúgnám nekik a titkot: nem mondom el senkinek, hogy nem Te hoztál, én SZÜLETTEM!

Csipi