Babakocsiba lihegő nénik, szevasztok!
Miért?! De miért kell fű-fa-virágnak a babakocsiba belehajolva megvizslatnia az én alig pár hónapos porontyomat?! Jó, persze azt leszámítva, hogy kétség sem fér hozzá: a gyerek szupercuki, és nincs is nála szebb baba a Földön. Plusz tény és való, hogy hízik a májam, ha ezt mások is elismerik. De ettől még tikkel a szemem az idegbajtól, hogy közel hajolnak hozzá és rálehelnek. Útnak indítva ezzel milliónyi undorító vírust meg baktériumot.
Ilyenkor látom magam előtt lelki szemeimmel, ahogy a mikroszkopikus kis szemétládák kaján vigyorral a képükön röppennek az én édesen szendergő babám felé. Attól meg csak szimplán ölni tudnék, amikor megfogják a koszos BKV-s kezükkel a babakocsi szélét, kitéve ezzel elsőszülött gyermekemet az ebolának, maláriának és egyéb emberiségpusztító kórságoknak.
Szóval előtört belőlem az anyatigris, és számos megoldási lehetőséget számba vettem, hogy miként tudnám megvédeni méhem gyümölcsét a fenyegető veszélyektől - akik általában Joli és Manci néni formájában közelítenek.
- Azt nyilván megtehetném, hogy ősanyás, harcra hívó kiáltással üldözöm el a kisfiam újdonsült rajongóit, de attól tartok nem ez a legkulturáltabb megoldás.
- Mint, ahogy az sem, hogy illedelmesen megkérem a fent említett néniket, hogy "Csókolom, ne tessék már rálehelni a gyerekre!"
- Szóval erősen megfontoltam a babakocsi köré kihúzott rendőrségi kordonszalagot, mint lehetőséget. De végül arra jutottam, hogy ez sem épp élhető módszer...
- És persze akkor jött az örök klasszikus: a textilpelenkával letakarós variáció!
Milyen egyszerű és nagyszerű - gondolná az ember. De kis netes kutatómunka segítségével kiderült, hogy nem mind arany, ami fénylik - a pelenka meg pláne nem az. Állítólag a tetra alatt akár 10 fokkal is melegebb lehet, és a gyerek gond nélkül hőgutát kaphat alatta. Arról nem is beszélve, hogy ha magára rántja, akkor még meg is fulladhat - ha egy pillanatig nem figyelek. Szóval inkább hanyagolom az ötletet.
Amúgy végül happy end lett a sztori vége - főleg annak köszönhetően, hogy kiderült: nem én vagyok az egyetlen anya, aki álmatlanul forgolódik éjszakánként ebola leheletű szomszéd néniket és fojtogató pelenkákat vizualizálva. Szóval már egy iparág is épült a probléma megoldására, és gyártanak speciális babakocsi-letakarókat. Jó, az hogy iparág túlzás, de már kisebb-nagyobb baba-mama szaküzletek felfedezték ezt a piaci rést (én pl. nagy Lili rajongó vagyok).
Amúgy az a nagy trükk ezekben a takarókban, hogy patentosak, vagyis amikor észreveszem, hogy Manci néni vérben forgó szemekkel sprintelni kezd felénk, csak egy laza mozdulattal összepatentolom az elejét. Aztán miután a veszély elhárult, csak szétpatentolom, és kihajtom a szárnyait.
Nem mellesleg a mentőakció közben adhatom a trendi anyut a Sparban, aki designer cuccokban virítja a gyerekét. Merthogy a takaró nagyon jól néz ki! Annyira bevált nálunk ez a cucc, hogy én le sem csatolom, csak ha már tocsog a nyáltól. Ugyanis a gyerek nem tudja magára rántani, minek következtében jól elszórakozik azzal, hogy belekapaszkodik, rángatja és tocsogósra csócsálgatja.
Szerintem nyárra veszek egy olyat is, ami színben passzol a bikinimhez. Már, ha sikerül addig belefogynom. Gőzerővel készülök az első balatoni kirándulásunkra, ahol megérzésem szerint szintén jó szolgálatot tesz majd a bikini kompatibilis takarónk.
A cikk forrása: SHE.HU
Dörök Vanda, 2017. július 29.
