#baba#anya

\"Az Egészség Hídja\" - küzdelem a mellrák ellen

\"Az Egészség Hídja\" Összefogás idén második éve országos rendezvénysorozattal kívánja a mellrák elleni küzdelmet támogatni.


\"Az Egészség Hídja\" Összefogást az egészségért, a mellrák ellen 2002-ben a civil, a politikai, az üzleti szféra és prominens magánszemélyek hívták életre annak érdekében, hogy a mellrák elleni küzdelem fontosságára hívja fel a társadalom figyelmét. Az idei kampány, a figyelemfelkeltésen túl adományok gyűjtésével a civil szervezetek szövetségének anyagi bázisát is bővíteni szeretné annak érdekében, hogy az általuk megfogalmazott célkitűzéseket megvalósíthassák.

A legfontosabb feladatok között a mellrákszűréseken való részvétel arányának növelése, valamint a kockázatcsökkentést támogató egészségtudatos gondolkodás és életmód népszerűsítése szerepel. A korai stádiumban felismert emlőrák - és ez nagyon fontos - 90 %-ban gyógyítható. A kampány kiemelkedő eseménye idén is a Magyar Tudományos Akadémián tartott tudományos szimpózium és az erre az alkalomra rózsaszín fénybe öltöztetett Lánchídon átvezető közös séta lesz október 19-én, 18 órakor.

Ma Magyarországon a nőket a rosszindulatú daganatos megbetegedések közül a legnagyobb arányban a mellrák sújtja. 2002-ben 6314 új beteget regisztráltak, miközben 2234 nő halálát okozta a mellrák . E betegség sztenderd halálozási aránya hazánkban Európához viszonyítva ugyanazon évben annak 1,6-szerese, míg a világ fejlett országainak összehasonlításában csaknem 2-szerese volt. Kiemelkedő eredmény ugyanakkor, hogy rövid idő alatt ezen női daganatos halálozás csaknem 1,5 százalékkal csökkent hazánkban. A mellrák kockázatának csökkentése és az egészségtudatosság növelése az egész társadalom és ezen belül a nők közös érdeke.

Az intézményes egészségügy országos szinten rendelkezik mindazzal a szakértelemmel és eszközparkkal, amely a hatékony kockázatcsökkentéshez, a korai felismeréshez és a kialakult betegségek komplex és korszerű kezeléséhez szükséges. A kockázatcsökkentés - szűrés mellett - egyik legfontosabb eszköze a rendszeres önvizsgálat, és a 45- 65 év közötti korban a kétévenkénti rendszeres szűrés. A tavaly januárban indult országos szűrési kampány eddig eltelt másfél évében 1 037 137 nőt hívtak be, közülük 442 818 jelent meg. Ez 43 százalékos megjelenési aránynak felel meg .
\"Az Egészség Hídja\" Összefogást 2002-ben Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövetasszony ajánlására öt civil szervezet, \"A rák ellen, az emberért, a holnapért\" Társadalmi Alapítvány, a Magyar Rákellenes Liga, a Magyar Rákbetegek Országos Szövetsége, a Magyar Szenológiai Társaság, és a Magyar Onkológusok Társasága Mammológiai Szekciója alapította, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, GE Hungary Rt. és a Lilly Hungária szakmai alapító partnerek támogatásával. Idén a Raiffeisen Bank és is a támogatók sorába lépett. A mellrák elleni küzdelmet Balázs Erzsi, D. Tóth Krisztina, Dr Gyarmati Andrea, Jaksity Katalin, Jerger Krisztina, Körtvélyes Éva, Kudlik Júlia, Oroszlán Szonja, Sebestyén Márta, Ms. Walker, is saját ügyének tekinti, és személyes szerepvállalással támogatja. \"Az Egészség Hídja\" Összefogás fővédnöke Mádl Dalma asszony.

Az Összefogás immár második éve szervez nagyszabású programot és indít kampányt annak érdekében, hogy a magyar társadalom, és elsősorban a nők és családok figyelmét az emlőre, annak gyógyítható betegségeire, és ezzel kapcsolatos személyes és társadalmi felelősségünkre irányítsa. Ebben az évben \"Az Egészség Hídja\" Összefogás azonban a civil szervezetek által megfogalmazott célok megvalósítására szolgáló anyagi bázist is szeretné növelni.

A civil szervezetek által kijelölt közvetlen feladat, a veszélyeztetett korban lévő nők rendszeres szűrésen való részvételi arányának növelése, valamint a tudatos egészségmegőrző szemlélet megismertetése és népszerűsítése. Mindezeket elősegítendő október közepétől országos, társadalmi célú, figyelemfelkeltő és népszerűsítő kampány indul a médiában, az egészségügyi intézményekben és a kezdeményezéshez csatlakozó cégekben. A kampány nem titkolt szándéka, hogy a nőkön keresztül a családok egészségtudatos gondolkodására is pozitív hatást fejtsen ki.

A mellrák elleni küzdelem fontosságának hangsúlyozása, és a támogatói kör szélesítése érdekében az \"Az Egészség Hídja\" Összefogás ebben az évben a főváros határain túllépve országos programsorozatot is szervez. A szervezők az ország hat városában (Pécs: október 7., Szolnok: október 11., Budapest: október 19., Győr: november 7., Szeged: november 12, Zalaegerszeg: november 21.) az orvos szakma és a civil szféra képviselőit tudományos szimpóziumra invitálják, a nagyközönséget pedig egy közös sétára várják.

A budapesti rendezvény október 19-én a Magyar Tudományos Akadémián 16 óra 30-kor megrendezendő tudományos üléssel kezdődik. Az érdeklődök ez alatt az Akadémia aulájában a civil szervezetek figyelemfelkeltő, és tájékoztató kiállítását tekinthetik meg. A közös lánchídi séta 18 órakor az Összefogásban résztvevő szervezetek, cégek képviselőnek vezetésével indul a híd pesti hídfőjétől és a budai oldalon ér véget. A mellrák rózsaszín szalagjából formált híd a magyarországi kezdeményezésnek immár a szimbólumává vált.

\"A tavalyi kezdeményezés bebizonyította, hogy igenis van létjogosultsága egy ilyen széles Összefogásnak, amelyben a politika, az üzleti élet és a civil szféra a közös társadalmi cél érdekében harmonizálja elképzeléseit és mindegyik fél saját eszközeivel támogatja a mellrák elleni küzdelmet.

A figyelemfelkeltésen túlmenően ebben az évben az Összefogás célja, hogy további támogatókat nyerjen meg az ügynek a gazdasági szférából és a magánemberek köréből. A társadalom érettségének és felelősségtudatosságának fontos igazolása \"Az Egészség Hídja\" Összefogás léte és működése. Szeretnénk, hogy minél többen felismerjék, hogy mit tehetnek a mellrák elleni küzdelem sikeréért.\"- fogalmazott Kertész Zsuzsanna, az Összefogás szóvivője.

Forrás: ma.hu

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?