Anya vagyok, ezért mindig minden az én hibám?
Pár napja a szaranyaság legmélyebb pontján csücsülve találtam magam. Anyának lenni egy végeláthatatlan érzelmi hullámvölgy. Szeretet, öröm, nevelés, viták, ölelések, duzzogás, megértés, kétségek, lelkiismeret-furdalás... És sokszor ezek mind együtt, egy napba sűrítve.
Aznap többen próbáltak megvigasztalni azzal, hogy a szaranyák nem gondolkoznak azon, hogy mit ronthattak el, nyugodjak meg, valószínűleg jól csinálom.
Akkor mégis, miért is érzem magam annak?
Mert mindenhonnan ömlenek rád a jó tanácsok, hogy hogyan kellene JÓL nevelned a gyermeked. Ezért azt érzed, hogy csakis a te kezedben van a gyerek jövője, ha bármit nem jól csinálsz, akkor abból katasztrófa lesz - amiért csakis te vagy a hibás. Ha nem a legbiztonságosabb gyerekülésben hordod, ha nem veszel légzésfigyelőt, ha nem hason altatod, ha nem szoptatod, ha nem kendőben hordozod magadon egész nap, ha nem bio kaját adsz neki, és ne adj’ Isten, megmosod a haját kemikáliás samponnal, akkor felelőtlen szaranya vagy.
Még ha egész nap mantrázod magadban, hogy "nem érdekel, nem érdekel", akkor is nehéz széllel szemben menni! Mert mi van, ha mégis megtörténik a baj? Ők megmondták, te pedig felelőtlenül nem tettél meg mindent annak érdekében, hogy ne történjen meg. A társadalom azonnal ítéletet mond feletted, te pedig szembesülsz a ténnyel, hogy anyának lenni ma nem magánügy.
Mit mond a pszichológus?
Biztos lehetsz benne, hogy ha gond van, a pszichológusok is téged fognak felelősnek tartani. Te vagy a hibás, ha a gyerek agresszív vagy lelkileg roncs felnőtt lesz, mert hagyod tévézni, mert nem állsz a háta mögött, mikor bekapcsolja a számítógépet, mert telefonfüggő (mint ahogy te magad is az vagy, mert azzá tett a XXI. század). Ha nem vagy elég megértő a gyerekkel, ha felemeled a hangod és elszakad a cérna, ha erősen fogod a kezét... De ha nem fogod, annak is rossz vége lesz!
Az iskolát sem úszod meg felelősség nélkül!
A tanár néni azt javasolja, hogy neveld a gyereked önállóságra és kötelességtudóvá, mert azzal segíted az életben. Tanulja meg, hogy ha nem tanul, rossz jegyeket fog kapni, a tetteinek következményei vannak, hiszen így lesz ez majd felnőtt korában is - jobb, ha ezt minél hamarabb megérti. De ha aztán a gyerek rosszul tanul, rögtön jön a figyelmeztetés:
Kedves anyuka! Legyen szíves ellenőrizni a gyerek munkáját, mert eredményei az utóbbi időben sokat romlottak!
Arra jutottam, hogy a mai szülőkön borzasztó nagy a nyomás. Tulajdonképpen bármerre fordulok segítségért, mindenhol a gyermekem feletti óriási szülői felelősségemet hangsúlyozzák. Sulykolja belém a védőnő, az óvó néni, a tanító néni, az orvos, a pszichológus és a többi mindentudó.
Kicsit úgy érzem, a minket körülvevő szakemberek elkezdték a saját felelősségüket is ránk, szülőkre, anyákra, apákra tolni. Nem tehet arról a tanító néni, ha a gyerek nem érti a leckét, az edző sem hibás abban, hogy Pistike még mindig ügyetlen.
A társadalomnak sincs felelőssége semmiben, csak egyedül a szülő tehet mindenről.
Ezzel nem értek egyet teljes mértékben. Vannak olyan szülők, akikre valóban ráférne egy kis fejtágítás "Hogy is csináljuk jól?" címmel, de úgy gondolom, nagyon sokan vagyunk, akik jól akarják csinálni, de a klasszikus értelemben vett "ösztönös jót" pont a "tudatos nevelésnek" való megfelelés nyomja el. Mintha a fürdővízzel együtt kiöntenénk a gyereket is, minden jó szándékunk ellenére.
Állunk meg egy kicsit, és tegyük fel magunknak a kérdést: milyen anyukára vágyik a gyerek? Olyanra, aki mindent tudatosan jól akar csinálni, és frusztráltan próbál megfelelni a szakembereknek, vagy olyanra, aki ki van békülve önmagával, a tökéletlenségével, és egyszerűen csak ösztönből nevel, szeret? Azt hiszem, nem kétséges, mi a válasz a kérdésre.
A cikk forrása: SHE.HU
Percze Ágnes, 2017. szeptember 21.
