Picik & kicsik

Egy kétgyermekes anya feljegyzései Amikor alszanak...

Amikor alszanak, és a lakás csendes... Az ablakon még finom langyos levegő kúszik be, de a nyár illata már alig érződik benne. Az utca is csendes. A tévé sem zúg.

Végigmész a lakáson. Egy-két játék csak elől maradt. Elteszed. A ruhák megszáradtak, a csöpögtetőn az edényeket is el lehet rakni. Csönd van. Hihetetlen! Az egész napos "anya gyere, anya segíts, nem akarom" és a gőgicsélés, vagy épp sírás után mind a kettő pici gyerek úgy alszik az ágyában, mintha Hófehérke almájába ők haraptak volna bele. Még arra se rezdülnek össze, amikor az összehajtogatott ruhákat beteszed a fejüknél lévő szekrénybe. Persze, azért lábujjhegyen jársz, nehogy mégis megébredjenek.

Legszívesebben persze bedőlnél az ágyba, vagy csak megnéznél egy filmet összebújva apával. De inkább kivasalod a nagy kedvenc pólóját, hogy felvehesse másnap a kis barátjával való találkozásához. Kisúrolod a kicsi beáztatott ruháit. Apa munkás ruháját bedobod a mosógépbe. Átnézed a hűtőt és a kamrát, hogy a holnapi főzéshez kell-e venni valamit. Meglocsolsz néhány vízigényesebb növényt. Aztán gyors zuhanyzás, csak még előtte a mosdót is kisúrolod. Látszik rajta, hogy ma filctollal színezett a nagyobb gyerek. És már látod is magad előtt, milyen csodálatos képet készített! És milyen boldogan mutatta este apának! Pedig szegény nagyon elesett ma, a kis tenyere vérzett is. Számtalan mennyiségű gyógypuszi kellett a megvigasztalásához. A kicsi pedig megint megfordult jobbról-balra, pedig ebbe az irányba nem is szokott! És hogy megijedt szegény, amikor a szomszéd elindult a motorjával! Aztán hogy odabújt, amikor megnyugtattad... És tényleg, hajnalban is milyen kis édesen bújt etetésnél!

Kiszállsz a kádból, de még lefekvés előtt odaosonsz mind a kettőhöz. Lopsz egy-egy puszit a kis arcukra, és a fülükbe súgod, mennyire szereted őket. Aztán apának végigmutogatod az aznap készült képeket. Bármennyire is fáradt, ezt mindig várja. És irigykedik kicsit, hogy ez a sok élmény a gyerekekkel a nap folyamán mind neked jutott. Csak neked! Mert igaz, hogy te vagy az, aki a hisztiket, koszos pelenkákat és lehányt ruhákat kapod, de te kapod a mosolyokat, a boldog tekinteteket, az öleléseket és a puszikat is egész nap. Hozzád bújnak, ha elesettek, bánatosak, fáj valamijük, vagy csak "ölelés kell". És hiába vagy sokszor teljesen kifacsarva, elfáradva, összetörve, elgyötörve... alig várod a reggelt, hogy újra hallhasd a csicsergésüket!