Amíg apa tejfakasztót tart és titeket ünnepel, addig te...
Ülsz, fekszel, vacogsz, pihegsz a kórházi ágyon és próbálod kibírni, amíg visszaáll a vérkeringésed, meg minden más is.
Arra gondolsz, hogy megnézd-e a sebet a gátadon, vagy a hasadon. Nem, inkább kihagyod, nem bírod a horrort.
Életedben először pelenkázol és örülsz, hogy a baba pisil-kakil. Hű de nehéz becsatolni ezt a pelust!
Azon izgulsz, hogy vajon felismered-e a több száz kicsi közül a sajátodat, amikor először mész érte a csecsemő osztályra.
Képtelen vagy aludni az adrenalintól. Nem hiszed el, hogy képes voltál életet adni!
Örülsz, hogy mások is veletek örülnek, de azért arra gondolsz, bárcsak te is otthon, vagy egy klassz helyen ehetnél-ihatnál, regenerálódhatnál, mint most a pasik.
Bizakodsz, hogy az otthonotok nem most áll a feje tetejére és hogy mire hazaérsz, már nem ragad a padló a kiömlött italoktól.
Minden percben ráébredsz, hogy igazából most találkoztál életed szerelmével.
Mindenkinek írni akarsz, vagy fotót küldeni, hírt adni magatokról. Csak ne lennél ilyen iszonyúan kimerült még a telefon nyomkodásához is.
Abban reménykedsz, hogy tudsz majd enni. Aztán abban, hogy másnap már le tudsz menni a büfébe, mert a kórházi kaja...na inkább ne is minősítsük.
Megpróbálsz tejet kicsikarni a melleidből. Képtelen vagy napirendre térni a fájdalommal, amivel ez járhat.
Csendben sírsz a szobában, amikor elviszik a kicsit a kék fény alá, mert besárgult. Aztán majd megszakad a szíved, amikor látod magatehetetlenül kapálódzni abban a búrában.
Egész éjjel azt lesed, hogy vesz-e a babád levegőt. Aztán úgy döntesz, inkább magad mellé fekteted az ágyban, úgy hátha tudtok aludni egy kicsit.
Megpróbálod értelmezni, miként kell mérlegelni a baba súlyát az étkezések között. Mindent lejegyzetelsz, mert úgy érzed, nulla agyi kapacitásod van bármit megjegyezni.
Szinte üdvrivalgásban törsz ki a wc-ben, amikor végre sikerül pisilned. Persze csak miután a friss szülési sebeddel feltakarítottad és kifertőtlenítetted a komplett mosdót, mert ugye nem hiányzik most egy fertőzés. És ez utóbbi naponta többszöri program.
Próbálod elviselni a szobatársad fura éjjeli szokásait, miközben hulla fáradtan próbálod evésre-alvásra bírni a babádat. Naná, hogy az ő kicsije végigsírja az éjszakát, amitől ti sem tudtok pihenni.
Alig várod a látogatóidat, hogy ne érezd magad annyira egyedül – főleg, ha tovább kell benn lennetek 3 napnál. Imába foglalod azok nevét, akik még némi ételt is hoznak, nem beszélve a tejszaporító italokról.
Amíg a babádat fürdetik, addig kiolvasod az összes kórházban kapott baba-kiadványt és persze azokat a magazinokat is, amiket magaddal hoztál. Nehogy véletlenül lemaradj az anya-gyorstalpalóról.
Arról ábrándozol, hogy milyen jó lett volna, ha a párod is benn alszik veletek, mert akkor nem mindent egyedül kéne csinálnod, ami lássuk be, néha kicsit ijesztő. Elvégre otthon is ketten lesztek a babával, nem igaz?
Ebben a pár benn töltött napban elkezdesz félteni, óvni, gondoskodni. Te már szülő, ANYA leszel. Így, csupa nagybetűvel.
B.F., 2019. március 27.
