Aludjunk már át végre egy éjszakát… De hogyan?
Van egy lányom, aki lassan két éves és még nem túlzottan gyakran aludta át az éjszakát. Nem kel sokszor, de azért már vágyom arra, hogy pihenjünk éjszakánként, és ne nézzenek rám UFÓ-ként azok a szuperanyák, akiknek a gyereke már 6 hetes korától átaludta az éjjeleket. Na ez a történet nem a szuperanyáknak fog szólni. Most azokat akarom egy kicsit vigasztalni, akik úgy jártak mint mi…
Hol rontjuk el a dolgot?
Nem tudom, hogy elrontjuk-e. Nem tudom, hogy mennyire gáz az, hogy ott vagyunk, ha a gyerek hív és szüksége van ránk. Egy bizonyos ideig nem manipulál egyetlen baba sem. Így azt gondolom, hogy a kezdetek kezdetén értelmetlen alvástréninggel indítani. Később viszont nagyon is a fejünkre nőhet egy gyerek. Nem gondolom, hogy bármelyik nevelési nézet jobb rosszabb. Ahányan élünk a földön szerencsére annyifélék is vagyunk, így hiszem, hogy van, akinél egy bizonyos alvástréning beválik, van akinél viszont nem. Van, aki fogékony a kötődő nevelésre és van, olyan, amikor a gyerek és a szituáció olyan, hogy az anya túlzottan alárendeli magát szépen lassan és észrevétlenül. Teljesen mindegy, milyen tréninget választasz vagy épp nem választasz, mindig tartsd szem előtt milyen a Te gyereked, milyenek az igényei, ha úgy döntesz eljött az ideje, hogy tegyél valamit annak az érdekében, hogy VÉGRE mindenki éjszakánként pihenhessen.
Én az elmúlt időszakban folyamatosan szem előtt tartottam milyen keveset iszik a lányom, így ha hajnalban nyikkant, hogy neki „Tejcsike” kell, akkor bizony én ugrottam, hogy legalább ennyivel is több folyadékot vigyen be szegénykém. Meg hát amúgy is olyan keveset evett napközben… Közben arra is rájöttem, hogy nem egyforma a hőigényünk és folyamatosan túlöltöztettem. Egyik éjjel, amikor a legszebb álmomból lettem felébresztve, úgy éreztem elérkezett AZ IDŐ.. Befejezzük az éjszakai tejcsikézést, megbeszéljük most, hogy reggel van csak tej. Először csak sírt aztán már mondta, hogy „jó”, majd két óra lelkibeszéd után szakadt el nálam a cérna. Úgy éreztem, ki kell mennem. Ha bent maradok akkor tuti adok neki tejet, csak végre csönd legyen. Nem sírt, csak kérte: „Anya tejcsike!” „Anya kérek tejcsikét” „Anya gyere.”.
Betelt a pohár!
Kimenekültem a nappaliba. Előtte persze elmondtam neki, hogy anya nagyon fáradt. Éjjel mindenki alszik, kérlek most már te is aludj. Ha nem alszol anya kimegy a nappaliba aludni… De mégis meg kellett ezt lépnem! Egy perc alatt ráeszmélt, hogy egyedül maradt. Elkezdett sírdogálni. Na, nem lélegzetvisszafojtva, hanem a hisztizős nyekergős módozatban, de ez pont elég volt, hogy közben én magam máris „rettentőrosszanyának” érezhessem a nappali magányos kanapéján.
Apa meglepődve kérdezte, hogy én most tényleg nem adok neki tejet? De hát nem hallom, hogy sír? Mondtam, hogy nem adok neki. Fáradt vagyok. Aludni szeretnék. Erre felajánlotta, hogy majd Ő bemegy ma. Én pedig felajánlottam, hogy akkor innentől minden éjszaka bemehet hozzá, és készíthet neki tejet helyettem… Na ezen a ponton hamar meggyőztem!
A nyekergős és hisztizős sírás abba maradt rá 5-6 percre. Utána már csak az törte meg a csöndet negyed óránként, amikor bekiabálta az éterbe a lányom, hogy „Anya gyere!”. Fél órával később elaludtunk. Ez egy hete történt. Azóta többször aludta át a lányom az éjszakát, mint előtte egy év alatt. Elkiabálni nem szeretném a dolgot. De lehet óriásit tévedtem ezzel az éjszakai etetéssel. Semmilyen alvástréninget nem olvastam, tiszta szívemből éreztem úgy, hogy változtatni kell a jelenlegi helyzetünkön. Csupán ezek szerint cselekedtem…
Juhász Nóra, 2016. augusztus 30.
