A párom mondta, hogy vegyek tesztet
Ebben a tudatban éltem tovább az életemet. Egy egészségügyi iskolába készültem az érettségire. Persze lett magánéletem is. Büszke vagyok arra, hogy én voltam az utolsó szűzlány a barátnőim között. Védekeztem, de csak a betegségek ellen. Mikor akkori „életem szerelme” megkérte a kezem, már teljesen megbíztam benne. Ekkor ért az első meglepetés, az éves rutin nőgyógyászati vizsgálatomon megállapították, hogy 5 hetes terhes vagyok.
Mikor ez kiderült, nem tudtam, hogy örüljek vagy ne. Örültem neki, hiszen ekkor még úgy tudtam, nem lehet gyerekem. De nem örültem, mert még előttem volt az érettségi, igaz már csak egy hét. Előtte egy nappal úgy határoztunk a párommal, hogy napoljuk a kérdést az érettségi végéig. Majd ha már meg van a bizonyítványom, akkor meg vitatjuk.
„Sajnos” a természet közbe szólt, az érettségi banketten elvetéltem. Bár ekkor én már tudtam a választ: még túl fiatal voltam egy gyermek felneveléséhez, hiszen magam is gyermek voltam. Bár nem pont így gondoltam. Majd egy teljes hónapig feküdtem kórházban. Mint kiderült a vetélés utáni műtétem nem jól sikerült. Plusz szomorúság, hogy a vőlegényemmel is megromlott a kapcsolatunk. Mikor kijöttem a kórházból megegyeztünk, hogy elválunk békében. Én éltem tovább az életem.
Rendesen kivizsgáltattam magam, kiderült, hogy az SZTK.-s doki bácsi nem volt szakszerű, és nem volt megalapozott a diagnózisa. Nem vagyok meddő! A méhem elhelyezkedése miatt könnyen teherbe eshetek, bár nehezen fogom kihordani a magzatot.
Alig egy évvel ezután megismerkedtem jelenlegi férjemmel. Vele egy kicsit túlpörgetve vettük a kanyarokat, hiszen alig egy hónap múlva már együtt éltünk. Ekkor már nemcsak a betegségek és a bizalom irányította a kapcsolatunk ezen részét. Modern nőként tablettáztam. Körülbelül egy hónap múlva kiderült, nem hatásos az általam használt tabletta. Erre akkor jöttünk rá, mikor a terhességi teszt pozitív lett.
Ekkor még mindig nagyon fiatal voltam, ráadásul a kapcsolatunk sem igazán érett meg. Bár már nagyon szerettem volna babát, mégis úgy döntöttünk, hogy még korai. Így utólag visszagondolva akkor én már szörnyen rettegtem attól, hogy nem lesz több esélyem a terhességre. De a döntés itt is megszületett. Félve és magamat gyűlölve készültem az abortuszra. A sors ereje, hogy a természet itt is közbe szólt, hiszen a műtét előtt egy héttel ismét volt egy spontán abortuszom. Itt minden simán ment. Tehát két hét múlva már éltem tovább az életem, mintha mi sem történt volna. Az orvosommal találtunk egy gyógyszert, ami használ is, és a párommal is együtt maradtunk.
Majd 3 évvel később összeköltöztünk, és még azon a karácsonyon meg kérte a kezemet. Két évünkbe tellett, mire kitűztük az esküvőt. Közben 2006 novemberében abba hagytam a tabletta szedését, mert úgy éreztük, most már jöhet a baba. Először nagyon megijedtem, mert közel fél év múlva még semmi, viszont egyre rendszertelenebbül lettem „nagylány”. Megnyugtattak, hogy csak idő mire kiürül a szervezetemből a felesleges hormon. 2007 novemberében úgy döntöttünk a párommal, hogy újra elkezdem szedni a tablettát és majd a 2008. augusztus.16-i esküvő után próbálkozunk újra. Valahogy úgy jött ki a dolog, hogy nem kerültem orvoshoz abban az évben.
Én teljes erőmmel az esküvőre koncentráltam és nekem fel se tűnt, hogy a napi 1,5 doboz cigi eltűnt mellőlem, nem iszom meg napi 5 pohár kávét, és nem kell az alkohol, hiába kínálják. A párom mondta január végén, hogy vegyek egy tesztet. Én nem bíztam a pozitív eredményben, de azért nem tudtam megvárni a reggelt. 2008. január 30-án, szerdán két csíkos lett a tesztem.
Életem legszebb napja volt. Fel sem merült egyikünkben sem az abortusz, az esküvőt pedig előre hoztuk áprilisra. Én az orvos utasítása alapján veszélyeztetettként otthon húztam le azt a maradék 8 hónapot. Nem volt veszélytelen, sem kellemes, de élveztem minden percét. Ami terhesség alatt előfordulhat, az nálam meg volt. Reggeli rosszullét, ami egész nap tartott. Nekem nem felnyomta ez az állapot a vérnyomásomat, hanem le, és nem magas lett a cukrom, hanem alacsony. A terhesség alatt potom 40 kilót híztam. Megvolt a székrekedés, az állandó mosdóba szaladgálás, és persze a rossz alvások tömkelege.
De sírva fakadtam mikor először éreztem a kis focistámat. Életemben nem örültem még annyira, mint mikor meghallottam a szívhangját. És soha nem örültem még annyira fájdalomnak, mint mikor megindult a szülés.
2008. szeptember 28-án, hajnali 2:33-kor, 9 óra vajúdás után világra hoztam az én kis 4660 grammos és 58 centis Csodámat. Életem egyik, szinte egyetlen álma teljesült Anya lettem.
