A császármetszés is szülés

Hihetetlen, milyen sokszor futok bele ebbe a témába különböző fórumokon, most én is leírom a saját véleményem, mint olyan anya, aki császárral hozta világra gyermekét.

Igen, én is császáros anyuka vagyok, de szerintem a lényeg az anyukán van, és nem a császáron!

Egész életemben arra készültem, hogy császármetszéssel fogok majd szülni, mivel a nagymamám kicsi koromtól folyamatosan tömte a fejem azzal, hogy egy csípőficamos nem tud szülni, egy csípőficamos szétszakad, megsántul, belerokkan a szülésbe - nekem csak császárral lehet.
Épp ezért, mikor terhes lettem 7 éve, szinte az első dolgom volt utánakérdezni, mik az esélyeim.
Megnyugtattak, semmi akadálya a hüvelyi szülésemnek, ne aggódjak.
De én aggódtam. 
Ha valaki egész életében egy mantrát hallgat, az attól nehezen szabadul.
Bevallom, féltem. Féltem a szüléstől.

Ha hinnék benne, azt mondanám, épp ez a félelem, ez az egész életemet végigkísérő mantra vonzotta be azt, hogy a kislányom farfekvéses lett.
A szülés megindulásakor tágulni 12 óra vajúdás után sem sikerült, tágítani egyáltalán nem tudtak, mert a baba az oxitocinra nem reagált jól, így bár próbálkoztunk, sokat vajúdtam is, végül 12 óra után mégis kivágták belőlem a babát.
A császármetszés sem az a folyamat, amiből egy nő semmit nem érez. Nagy tévedésben van, aki azt hiszi.
Én a gerincérzéstelenítéstől féltem, aztán fájt, aztán nagyon kellett hánynom, végül azt éreztem, kitépik a beleimet. Nem fájdalmas, hanem olyan abszurd volt az egész. 
Rángattak ide-oda, tényleg olyan volt, mintha kipakolnák minden belső szervem.

Szóval nyomatékosítanám a kételkedőknek, a császár sem sétagalopp.

Emlékszem, a műtét után felemeltek, s láttam a lábam, de nem éreztem - ez volt életem egyik legfélelmetesebb pillanata...

A lábadozás időszaka nem kellemes. Nem is halálos.
Én 6 órával a műtét után már fürödtem, 8 óra múlva pedig a kezemben volt a kislányom. 
Lefeküdni nem mertem, mert kín volt felülni, és amíg a katéter bennem volt, hát az sem volt kellemes. De ki lehetett bírni.
Emlékszem, mellettem egy simán megszülő csajszi feküdt. Neki az ülés esett rosszul egy darabig.

Nem panaszkodott. 
Én sem panaszkodtam. 
A babája sírt, és sírt az enyém is. 
Mindketten szerencsétlenkedtünk, próbálkoztunk. 
Egyszerűen csak tettük a dolgunk, és nem azzal voltunk elfoglalva, miként született a baba előtte néhány órával.

Mert egyszerűen csak anyák lettünk - csak ez volt, ami számított!

Nemsokára újra szülni fogok. Nem tudom, hogyan. 
Az orvosom szerint esélyes a császár másodszor is, de majd meglátjuk. Engem nem érdekel. Hüvelyi úton, vagy hasi műtét után kerül a kezembe a kisfiam - hát nem egészen mindegy?
Évek óta várok rá, a karomba kaphatom és egészséges lesz - nekem csak ez fog számítani.Az, hogy hogyan látom el, az, hogy milyen édesanyja leszek, egyáltalán nem azon fog múlni, hogyan jön világra.

A császármetszés is a szülés egy formája - és a végeredmény az, ami számít!

A cikk elkészítésében közreműködött: http://kissemese.cafeblog.hu/