7 dolog, amit sosem gondoltam volna magamról mielőtt anya lettem
Az édesanyává válás gyökeresen változtatta meg az életemet, mint ahogy sok más barátnőm, nő ismerősömét is. Amikor úgy döntöttünk, hogy gyereket szeretnénk, az egész valahogy egy tökéletesnek, utópikusnak tűnő vágyképként lebegett a szemeim előtt. Elképzeltem magamat, ahogy állandóan jó kedvem van, játszok, dalokat éneklek és mesét olvasok. Persze régen is tudtam, hogy az anyaság nem csak a jó dolgokról szól, hanem jóról és rosszról is egyaránt: rossz dolgok alatt itt pedig leginkább a meghozott áldozatokat értem. Nos, ez utóbbi az azt hiszem, amit egyikünk sem képes előre reálisan felmérni, ez az, amire egyszerűen képtelenség felkészülni, bárki bármit is mond. És ez nyilván így is van jól, ez a dolgok rendje, minden anya végig járja ezt a hosszú, élményekkel és tapasztalássokkal tarkított utat.
Ez az út pedig véleményem szerint nem csak arról szól, hogy megtapasztaljuk a szülőség minden magasságát és mélységét, hogy megtanulunk gyereket „nevelni”, hanem arról is, hogy még jobban megismerjük önmagunkat, felnőtté válunk, úgy istenigazából. A gyerekvállalás egy részről egy véget nem érő önismereti utazás is, hiszen folyton új kérdések, feladatok elé állít, megoldandó szituációkat görget eléd nem épp a könnyű fajtából, mintha azt lesné, vajon megfelelsz, vagy megbuksz-e ezen a képzeletbeli vizsgán.
Személy szerint rengeteg mindent tanultam magamról az elmúlt pár hónap alatt, olyasmit is, amiről sosem gondoltam volna, hogy képes, vagy alkalmas vagyok rá. Következzen egy lista most ezekről a dolgokról, persze szigorúan a teljesség igénye nélkül, hiszen ez állandóan változik és nagy valószínűséggel már sosem ér véget.
> Mégsem vagyok egy szívbajos típus
Azt hittem, hogy szülőként mindig mindenen parázni fogok, kétbalkezes és túl ijedős leszek és a bolhából is elefántot csinálok majd. Szerencsére nem így lett: úgy érzem, felnőttem a feladathoz és minden nap annak tudatában teszem a dolgom, hogy mindent képes vagyok megoldani. Azt gondolom a kezdeti sikerek, - hogy a legelejétől fogva gördülékenyen el tudtam látni a babámat-, segítettek megerősíteni ebben.
> Sokkal türelmesebb vagyok, mint gondoltam
Azt mondják, jobb „fiatalabb” korban szülni, mert annál nagyobb türelemmel, kitartással veszed az akadályokat. Kicsit aggódtam amiatt, hogy mennyire tudom majd megőrizni a hidegvéremet a viszonylag monoton és vontatott szituációkban (például pelus csere egy 7 hónapos, kúszó-mászó, forgolódó csecsemőn napi ki tudja hányszor), de tapasztalatom szerint ez egyáltalán nem az életkortól függ. Az ember egyszerűen annyira bolondul a saját gyerekéért és annyira rá is van hangolódva, hogy külső szemmel nézve mások talán a „birkatürelmű” jelzővel is illethetnék.
> Jól bírom a kialvatlanságot
Én, aki mindig ügyeltem arra, hogy meglegyen a napi 8-9 óra alvásom, hiszen tudom, hogy anélkül nem tudok úgy teljesíteni másnap, ahogy az elvárható lenne. Most van, hogy még mindig csak 4 órákat alszom, ráadásul több részletben az olyan ínyencségek miatt, mint hasfájás, no meg fogzás korszak, megspékelve némi ágyban való pörgéssel-forgással, ennek ellenére a legtöbbször rendkívül kiegyensúlyozottnak érzem magam. Persze a táskák a szemem alatt nem épp dizájner darabok, ezt túlzás volna állítani. De ami a lényeg, hogy a kialvatlanság túlélhető állapot és tudom, hogy lesz ez még jobb is.
> Pisi, kaki, nyál, esetleg még vér is? Mi az nekem?
Régebben még a vér említésétől is képes voltam beájulni és én voltam az, akit a laborvizsgálatokon fél órákra lefektettek a hordágyra. Azt hiszem ebből már kikövetkeztethető, hogy a szóban forgó témákban sem éppen mozogtam otthonosan, - értsd, ahogy akarod. Most azonban úgy pelenkázok mint egy kisangyal és gond nélkül itatom fel a lakás különböző részein hagyott nyál tócsákat akár puszta kézzel is, ha épp nincs más lehetőség. Pedig utóbbi mennyiséget már szinte palackozni lehetne.
> Nem vagyok elveszett és befolyásolható
Határozott véleményt formálok a gyerekkel kapcsolatos kérdésekben. Nagyjából a gyereknevelés az első olyan terület, amiben nem igazán találom magam kétségek között gyötrődve. Mindig mindennek alaposan utánajárok, pro és kontra listákat írok és kiállok a véleményem mellett, akár még a gyerekorvos, vagy a védőnő szavával szemben is. Egy példa: a gyermekorvosunknak valamiért az a rögeszméje, hogy a hozzátáplálás csak és kizárólag előre elkészített bébiételek adásával történhet. Már a sokadik alkalommal próbálja nekem elmagyarázni, hogy miért jó ez, én pedig legutóbb „bevezettem a konyhaművészet titkaiba”.
> Most érzem csak magam nőnek igazán
Számomra mindig anyukám volt az etalon, ha a nagybetűs anyáról beszéltünk. Valahogy mindig az a gondolat volt bennem, hogy „vajon hogy lehet valaki egyszerre anya, csinos nő, feleség és a munkájában sikeres vezető is egyszerre”. Most érzem azt először, hogy miután megtaláltam magam munka fronton, végre a magánéletemben is igazán kiteljesedtem. Ez pedig nagy löketet ad a párkapcsolatunknak is a férjemmel.
> A bezártság és a monotonitás megtűrt kategória
Amikor a barátnőimnél elkezdtek sorra megérkezni a babák, csak azt láttam, hogy onnantól kezdve nulla szabadidejük lett és gyakorlatilag a négy fal közt éltek. Őszinte leszek: nem akartam ilyenné válni, nem tudtam elképzelni magam a megszokott szabadságom nélkül. Amikor megszületett a kislányunk, mégis ebben a helyzetben találtam magam. Úgy éreztem se ki, se be: odaláncoltak a kanapéhoz meg a babakocsihoz. Aztán ahogy elkezdett nőni, nekem is újra kinyílt a világ. Egyszer-egyszer már ki tudtam mozdulni otthonról, most pedig már sokkal lazábban vagyok: őt is vihetem magammal a legtöbb helyre. Visszagondolva nem estem hasra egy kis bezártságtól, bár nagyon ügyelnem kellett rá, hogy tudjam, mi történik körülöttem és a külvilágban, hiszen a mindennapok monotonitása könnyen le tudja taglózni az újdonsült kismamákat.
Ezt a kis összefoglalót azért írtam, hogy akiknél küszöbön a baba érkezése, és még nem tudják mire számítsanak, tudják, hogy senkinek sem gyalog-galopp az anyává válás. Ugyanakkor rengeteget tanulunk magunkról ezen az úton és minden pillanat kárpótol azokért a dolgokért, amikről ideig-óráig esetleg le kell mondanunk cserébe. De higgyétek el: ezerszer is megéri!
B.F., 2019. február 11.
