4 dolog, amitől simán zavarba jöttem, mielőtt én is anyává váltam

Azt hiszem az anyasággal kapunk egy jó adag toleranciát is a nyakunkba, amivel utána képesek leszünk elviselni mindazt, amit azelőtt el sem tudtunk volna képzelni, ráadásul ezután már a korábbi énünkkel leszünk képtelenek azonosulni, mondván, hogy hogy lehettünk ennyire nyámnyilák meg prűdek, satöbbi.

Megnyílunk anyatársaink felé, egy-egy nyilvános helyen hisztiző gyerek és tehetetlennek tűnő anyukája láttán elönt minket az empátia, miközben azt gondoljuk: „nyugi, tudom mit érzel”! A minap épp egy bevásárlóközpont mosdójában voltam fültanúja egy anyuka és 4 év körüli kislánya beszélgetésének, amin annyira el kezdtem nevetni, hogy azt hittem beesek a wc-csészébe. Így hangzott:

És még mennyi ilyet fog átélni az ember! – gondoltam. Mindamellett, hogy a szituáció végtelenül vicces volt, ekkor tudatosult bennem, hogy mennyivel toleránsabb és nyitottabb lettem nőtársaim felé mióta anya vagyok. Korábban bizonyos dolgokkal ki lehetett kergetni a világból, amelyek ma már szinte természetesek. Például ilyenekkel...

1)) Mások mellének látványa, a sajátom láttatása

Még pár éve is totál kiakadtam azon, ha mondjuk egy strand, vagy fürdő öltözőjében lengén, vagy teljesen meztelenül flangáltak a nők. Mert cseppet sem voltam kíváncsi mások testére, különös tekintettel a mellükre és egyéb becses testrészeikre. A sajátomat mindig nagy gonddal takartam, mert úgy éreztem, senkinek nincs joga végigvizslatni, még ha nem is volt rá különösebb oka. Ez akkor változott meg, amikor szülés után a kórházban szoptatnom kellett a kisbabámat, és bizony jött a szoptatós nővér, a szobatársam pedig a mellettem levő ágyon fejte a tejét. Onnantól kezdve valahogy nem érdekelt az egész mell takargatás. Mások előtt mondjuk szoptatós kendőben etetem a babámat, de már nem taszít ennyire mások mellének látványa, mint annak idején.

2)) Nyitott wc-nél gyereket pisiltető szülők

Valahogy rendkívül kellemetlennek tartottam, ahogy a nyilvános wc-kben pisiltetik, kakiltatják gyerekeiket az anyák. Tudjátok, az a tipikus wc fölé görnyedős, gyereket a combjánál tartó pozíció, amibe úgy 2 perc után majd belerokkan az ember! Persze valahogy ezt is meg kell oldani és nyilván senkinek sem épp maga a mennyország a szitu, azt viszont sosem értettem, hogy miért nem képesek magukra zárni ilyenkor az ajtót. Ma már tudom, hogy ebben a helyzetben örülsz, ha beérsz a gyerekkel és le tudod vetkőztetni, illetve, hogy ha mindketten be is fértek a klotyóba.

3)) Más gyerekének hiszti-jelenete

Bevallom, sokszor néztem furcsa szemmel a boltban, vagy éppen a postán hisztiző gyerekek szüleire. „Nem igaz, hogy nem képes megnevelni ennyire...” – gondoltam néha. Most már nagyon is átérzem, hogy ez nem mindig a nevelésen múlik, ha a gyerek egyszer úgy dönt, hogy bevágja a durcát és kiveri a hisztit. Ilyenkor ma már inkább megértő pillantásokat küldök a szülők felé, akik, - mint ilyen esetben én is, - igyekeznek elhagyni a helyszínt.

4)) A „pisi-kaki” téma nyílt kibeszélése

Ki nem állhattam, hogy a már gyerekes barátnőim egymás közt megvitatták, hogy melyikük gyerekének mióta van szorulása, vagy ha nagy nehezen sikerült belőle kituszakolni egy kis kakit, az milyen állagú volt. Ez a típusú beszélgetés persze mindig meg volt spékelve némi székelést segítő termékajánlóval is, hátha egyszer valakinek bejön valamelyik. Ilyen esetben rendszerint távoztam az asztaltársaságból, vagy próbáltam terelni a témát, most viszont már együtt tudok érezni az említett nehézségeket átélő szülőkkel. Van, hogy fel is hívom némelyiküket, hogy tanácsot kérjek, melyik is volt a bevált termék...