“A gyerekek nem azért rombolnak, mert rosszat akarnak!” – Romboló gyerekekről Bojti Andrea gyermekpszichológussal

„Semmi baj nincs azzal, hogy rombol a gyerek.”

– kezdi rögtön az elején a szakember. „A fejlődési vizsgálatoknál szoktuk is kérdezni, először hogy rombol-e, aztán pedig hogy épít-e. Egy éves kor körül kezdődik először a rombolás, amit általában nagyon élveznek a picik. Gondoljunk csak bele: már egyedül oda tud mászni, fel tud ülni, szabadok a kezei, a rombolás hangot ad ki, ez nagyon tetszik neki, és erre anya és/vagy apa is biztos, hogy odafigyel, ez meg aztán pláne élvezettel fogja eltölteni.” – mondja Bojti Andrea, akinek elmondása szerint ez egy funkció gyakorlás, egy olyan dologé, amit végre gyermekünk egyedül tud csinálni.

„Ráadásul felhívja magára a környezete figyelmét, ami sok esetben fontos indok. Arra kell csak figyelni még ilyen korú babáknál, hogy sérüléssel ne járjon. De egy-másfél éves korú gyerekeknél hagyjuk, hogy próbálkozzanak, ismerkedjenek a rombolással."

"Apránként megtanulják, és ki is növik, el fog múlni és jön az építés, utána pedig az lesz az újdonság, hogy építeni tud és amiatt kap figyelmet és odafigyelést. Érettség kérdése, hogy mikor hagyják abba a rombolást és váltja fel azt az építés.” – segítsünk nekik és igyekezzünk mi is nagyobb figyelmet fordítani az építésre, hogy szívesebben csinálják ők is azt.

Picik és kicsik

 

“Nem szivatni akar a gyerek, hanem csak szeretne fél percre az öledbe ülni” – Bojti Andrea gyermekpszichológus a visszababásodás okairól

„Fontos hangsúlyozni, hogy a gyerekek nem azért rombolnak, mert rosszat akarnak. Sem az egy éves, sem a hároméves. Az tetszik nekik, hogy hatással vannak a környezetre.” – folytatta Bojti Andrea.

Mi van ugyanis akkor, ha még 2-3 évesen is előszeretettel rombol a gyermekünk? „Amikor átcsúszik a rombolás a dackorszakba, na akkor igen, már bosszantásból csinálhatja. De akkor sem rosszaságból, a kettő nem ugyanaz! Ilyenkor a dacos viselkedés kezelésére kell megoldást találnunk. Kezdjünk el építeni a gyerekkel, közösen, foglalkozzunk vele.” – javasolja a gyermekpszichológus blog és A magabiztos szülő könyv szerzője, aki azt kéri, hogy ne kezdjük el minősítgetni ilyenkor a gyereket. „Elhozod a gyereket a homokozóból, hiszen társadalomban élünk, ez egy gesztus, hogy nem hagyod, hogy a gyereked a másik gyerek építményét szétrombolja. De nem kezdjük el minősíteni a gyereket, hogy ’jaj de rossz vagy, mert x évesen rombolsz.” – mondta a szakértő.

„Ha pedig nagyobb, dacos korú gyerekről van szó, fontos, hogy ne csak a rombolást lássuk. Ez egy figyelemfelhívás, hogy hé, foglalkozzatok velem!” De mi állhat mögötte? Andrea azt javasolja, pörgessük végig az opciókat: Túl fáradt? Éhes? Túlpörgött? Beteg? Testvérféltékenység áll mögötte?

„És ami talán a legfontosabb: ne a szégyenérzet kapcsoljon be. Az, hogy a gyerek rombol, nem az anyaságunk/apaságunk mércéje. Ez nem rólunk szól. Nem minket minősít. Az érzelmi odafordulás ilyenkor a legfontosabb. Próbáljunk meg utánajárni és megérteni, hogy mire akarja felhívni a figyelmünket a gyermek a rombolással.”