#baba#anya

Lovas Rozi: „A baba jött, amikor jönnie kellett, mi pedig tárt karokkal várjuk”Így élik meg első terhességüket a GLAMOUR Women of the Year kismamái

Ahány nő, annyi féle terhesség létezik. Míg valakinek már az első hetektől kezdve kihívásokkal kell szembenéznie, mások csak több hónap után találkoznak azokkal a változásokkal, melyet a várandósság okoz. Azzal azonban a legtöbb nő egyet ért: a babavárás az egyik legcsodálatosabb időszak, még annak ellenére is, hogy a legtöbbször az idilli várakozás mellett, a munkában is felelősségteljesen helyt kell állni a kismamáknak. Hogy ez a két ellentétes világ – a lelassult, békés babavárás és a pörgő munka – mennyire összeegyeztethető, arról a GLAMOUR Women of the Year jelöltjei, Lovas Rozi színésznő és Kincses Tímea belsőépítész meséltek.

A GLAMOUR Women of the Year várandós jelötjei, Lovas Rozi, A mi kis falunk sorozat egyik főszereplője és Kincses Timi, belsőépítész is teljes erőbedobással és szenvedéllyel állnak helyt munkájukban, ám amint azt érezték, hogy lassítaniuk kell, nem volt kérdés, hogy hallgatnak az ösztöneikre. „Öt hónaposan terhesen még játszottam két előadást, azóta pedig tanítok és belefogtam egy podcast műsorba. Máshogy kell tartalékolni az erőforrásaimat és nyilván nem bírok annyit, mint nem keltető üzemmódban, de így is elég aktívnak érzem magam” – majd hozzátette – „természetesen nagyon figyelek magamra és a változásokra bennem és körülöttem. Próbálok ráérezni arra, hogy mi esik jól, mire van szükségem nekem és a kisbabámnak. Ezekhez a megérzésekhez és igényekhez alakítom a tempómat is. Ezt most megtehetem, erről szól ez az időszak. Próbálom minél inkább kiélvezni” - mondta Junior Príma-díjas Lovas Rozi, aki 2018-ban közönségdíjas lett a Radnóti Miklós Színházban.

Lovas Rozi: „A baba jött, amikor jönnie kellett, mi pedig tárt karokkal várjuk”

Másfél év próbálkozás után jött össze a kisbabánk. Ennek ellenére az elején nagyon nem gondolkoztam a leálláson, így csak a félidő környékén kezdtem el az ügyfeleknek jelezni, hogy hamarosan kényszerpihenőre megyek. Ám a terhességem első pillanatától kezdve éreztem a fizikai tüneteket. Ilyenkor mérlegeltem, mi az, amit tényleg meg kell csinálnom és mi az, amit leadhatok. Furcsa mód meglepően könnyen tudtam projekteket elengedni, ami más esetben egyáltalán nem jellemző rám” – mesélte Kincses Timi, aki lakások mellett éttermek, hotelek és irodák belső kialakítását is gyakran megálmodja. Timi esetében megnehezítette a terhességet a sok nőnél tapasztalható vizesedés, ami nagyban befolyásolja többek között az állóképességet is, ez ellen tenni pedig sokkal nehezebb, mint gondolnánk. „Mozognék én, de olyan a testem mintha egy csivava tüdejével kellene egy elefántot működtetni” – fogalmazta meg a lakberendező azzal a humorral, ami a terhesség alatt szinte kötelező hozzáállás.

Lovas Rozi: „A baba jött, amikor jönnie kellett, mi pedig tárt karokkal várjuk”

Mindkét jelölt ugyanolyan tudatossággal tervezi a babavárás időszakát, mint a munkába való visszatérést a szülés után. Abban biztosak lehetünk, hogy nem fognak sokáig tétlenkedni.  „A baba nem egy terv része volt, jött, ahogy jönnie kellett, mi pedig tárt karokkal fogadtuk. A színházban nagyon hamar szólni kellett. Adéllal, a Radnóti Miklós Színház igazgatójával szinte azonnal beszéltem, ahogy megtudtam, hogy babát várok. Ez ilyenkor egy komoly logisztikai feladvány, hogy ki tudja majd ideiglenesen átvenni a szerepeimet” – részletezte a fiatal színésznő, aki azt is elmesélte, hogyan képzeli el a visszatérést: „Nincs még konkrét tervem, de nem sokáig fogok várni a visszatéréssel, ez elég valószínű.” Kincses Timi pedig már most egy – még titkos – terven dolgozik, amelyben a hangsúlyt arra fogja helyezi, hogy úgy térhessen vissza fokozatosan a munkájához, hogy közben a gyermekével is elég időt tudjon együtt tölteni.

Ha szeretnél többet megtudni a GLAMOUR Women of the Year jelöltjeiről és munkásságukról, akkor látogass el a http://woty.glamouronline.hu/ oldalára és március 18-án éjfélig szavazz a kedvenceidre!

2020. február 21.

 
 
 
Címkék:  

sztáranyukák

X
EZT MÁR OLVASTAD?