Kulcsár Edina: Boldog, kiegyensúlyozott, erős nőt szeretnék nevelni a kislányomból!
Hamarosan megszületik Kulcsár Edina és férje, Csuti második kisbabája: kisfiúk, Medox után kislány érkezik a családba. Edina most is, mint az első babavárása alatt egész dolgozik, intézi vállalkozásainak ügyeit, építkeznek, és mellette fantasztikusan néz ki. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan csinálja.
Mennyiben más az első és a második terhességed? Kívánsz -e mást, mint Medoxnál, mi a helyzet a fáradékonysággal…?
Nem igazán tudom összehasonlítani a két várandósságot. Mikor Medoxot vártam, nem tapasztaltam émelygést, most viszont igen, bár ez inkább a 12 hét és a 20 hét között volt. Már Medinél sem voltam túl kívánós. Talán a cékla volt az egyetlen, amit pár hétig, szinte minden egyes nap enni akartam. A jelenlegi babánál pedig csak magát az éhséget érzem és érdekes módon semmit sem kívánok. Csak úgy eszem valamit gyorsan, hogy maga az érzés elmúljon. Mivel szerencsére nem vagyok az a láblógatós típus, rengeteget jövök-megyek, így a fáradékonyságot sem tapasztalom igazán.
Őszintén: a fiad után szerettél volna kislányt, vagy teljesen mindegy volt, mi lesz?
A szívem legmélyén vágytam rá, hogy kislányunk szülessen, de egy második kisfiúnak is nagyon örültünk volna Medi miatt. Nem zavart volna, hogy 3 fiúval kell élnem. Nagyon szuper kisfiús anyukának lenni, viszont így most egyenlőek lesznek a nemek a családban, és azt is kipróbálhatom, milyen lányos anyukának lenni.
Medox neve nagyon különleges - a lányotoknak már megvan a neve?
Már régen megvan a kislányunk neve és egyáltalán nem titok. A Nina névre esett a választásunk. Mindenképpen különleges nevet szerettünk volna a kislányunknak is. Ráadásul mikor megtudtam, hogy a Nina az Anna becézésének önállósult formája, úgy éreztem, megtaláltuk a tökéletes nevet és nem kell tovább keresni, hiszen a mamám is Anna, akit imádok és rengeteget köszönhetek neki.
A legtöbb kismama a terhesség előre haladtával nemcsak a növekvő pocaktól kezd szenvedni, hanem úgy általában a test megváltozása miatt. Te ezt hogy viseled?
Egyáltalán nem zavar, imádom érezni, ahogy a kislányom ficánkol a hasamba. Nem mondom, hogy nem nehezebb most, mert általában két gyereket cipelek, egyet a karomban, egyet a pocakomban. Azonban semmi pénzért nem cserélnék senkivel! Most, hogy mindjárt belépek a 3. trimeszterbe, már kezdem érezni a nagy pocak nehézségeit, például az öltözésben, azon belül is a cipő felvételében - de ezeken mindig jókat nevetek. Nem különösebben visel meg a testem változása, bár ehhez elengedhetetlen egy olyan férj, mint Csuti.
Posztoltál nemrég a súlyodról, mennyire foglalkoztat ez? Babavárás alatt mennyire figyelsz a táplálkozásodra?
Annyira érdekel, hogy nehogy egészségügyi bajunk legyen. Amúgy nem izgat. Nem csinálok hiúsági kérdést abból, hogy hízom-e vagy sem. Ez most egy ilyen időszak, majd később leadom. Próbálok figyelni az étkezésre, de ha valamit megkívánok, azt mértékkel meg is eszem.
Medoxot mennyire vonjátok be a baba érkezésével kapcsolatos teendőkbe?
Mondogatjuk neki, hogy kistesója lesz. Valamit biztos ért már belőle, de még ahhoz pici, hogy ténylegesen tudja, mivel jár egy testvér születése. Nemsokára már testközelből meg is tapasztalhatja. Abban biztos vagyok, hogy nagyon jó tesó lesz, imádja a kisbabákat, nagyon kedves velük, és ha van valami harapnivalója, akkor abból mindenkinek önzetlenül adni akar. Többek között ezt is imádom benne!
Mit gondolsz, milyen leszel lányos anyaként?
Egyelőre nem tudom, hogy én milyen leszek, bár nem hinném, hogy sokban különbözök majd a jelenlegi énemtől. Számomra a legfontosabb, hogy boldog, kiegyensúlyozott, nyitott, életvidám és erős nőt neveljek a kislányomból, bár ez Medikére is igaz. Nagyon jó példa van előttem, Anyukám és a Mamám is így neveltek engem. Tudom, hogy ugyanolyan szoros és elválaszthatatlan lesz a gyerekeimmel a kapcsolatom, mint nekem a családommal.
Fotók forrása: edinakulcsar_official
Barbara, 2020. február 04.