Van remény a méhen kívüli terhesség után – Lila igaz története

Az első pillanattól, hogy kiderült, Lila terhes, tervezgetni kezdtek, majd kicsattantak a boldogságtól! Azonban a teszt utáni második héten a kismama lapockájában éles fájdalom jelentkezett, az ultrahang vizsgálat pedig megerősítette az orvosok gyanúját: egy méhen kívüli terhességgel álltak szemben. Azaz a megtermékenyített petesejt a petevezetékben tapadt meg, nem pedig a méhben. A fájdalom, amit Lila érzett, azért keletkezett, mert a petevezetéke szétrepedt, a hasürege megtelt vérrel, ami feljebb nyomta a tüdejét: azonnali életmentő műtétre volt szükség – ami egyben a magzat elvesztésével is járt.

A veszteség lesújtottam a leendő szülőket, de nem adták fel: Lila hamarosan ismét teherbe esett! Elhatározták, hogy harmadik lányuk érkezésének csodáját egy profi fotósra bízzák: Laura Fifieldre.

Az alábbiakban Lila megosztja velünk megható történetét:

„Bár már túl voltam két komplikációmentes szülésen, ez most egészen más volt. Tele voltam félelemmel és rengeteget imádkoztam, hogy egészséges legyen a kisbabánk!”

„Az a típusú kismama vagyok, aki az első pillanattól, ahogy meglátja a pozitív tesztet, tervezgetni kezd: azért is viselt meg annyira a méhen kívüli terhességem, mert már elképzeltem a kis arcát, a személyiségét, hogy vajon milyen lesz, úgy éreztem, azonnal kapcsolatba kerültünk; kisbabaként, kisemberként gondoltam rá, nem csak egy embrióként.”

„Ez az egész procedúra, a szörnyűségek és utána az új esély… Teljesen megváltoztatták az életem! Nem csak a harmadik lányunkat; mindhárom gyermekemet – ha lehet ilyet mondani – még jobban szeretem, mint előtte. Megtanultam, hogy az élet milyen törékeny; a picin kívül, akár én is belehalhattam volna, fiatal, 28 éves nőként.”

„Az egyik legrosszabb érzés az volt számomra, hogy a méhen kívüli terhesség után várnunk kellett 3 hónapot, hogy újra próbálkozhassunk. A férjemnek viszont még sokkal nehezebb dolga volt: amíg én eszméletlen voltam a hasamba áramló vér miatt és az életmentő műtét alatt, Neki végig kellett kísérnie az eseményeket; számolnia kellett annak az esélyével is, hogy elveszti a feleségét – el sem tudom képzelni, min mehetett akkor keresztül!”

„Hihetetlen, leírhatatlan érzés volt, amikor végre a kezemben tarthattam a bébit! Hirtelen minden félelmem elszállt. A mellkasamhoz szorítottam Őt és csak azt hajtogattam: itt van, megérkezett!!”

„Hosszú idő után először végre fellélegeztem. Perceken át csak bámultam a gyönyörű szemeibe, néztem a pici szempilláit, ujjait, körmeit… Hiszen erre vártunk, erről ábrándoztam hónapokon át!”

„Remélem, hogy az én pici szivárvány-babám története – Laura csodálatos, kifejező fotóinak segítségével - erőt ad másoknak is. Erőt és reményt, hogy a borzalmas veszteség után is érdemes próbálkozni és hinni abban, hogy a következő magzat egészéges lesz, és a végsőkig kitartani e mellett!”

Forrás: huffingtonpost.com